Az utca melege

Advent második vasárnapja. Este tíz felé jár. A színhely a felső Víziváros, Buda belvárosa, üzleti-hivatali központja. Állami pénzintézetek székhelye, irodaházak, bankok, számítástechnikai cégek, szerencsejáték-székház, a közelben két minisztérium. Köztük a város legdrágább lakásai. Hamar itt az év legrövidebb napja, órák óta sötét van, a derült ég hideg éjszakát jelez. Máris csíp a fagy, a rádió hajnalra mínusz tíz fokot ígér.
Sehol egy járókelő, autó is csak ritkán suhan el a Csalogány utcában. A járda menti bokorsor takarásában különös motoszkálást észlelni: a hosszú, saroktól sarokig érő társasház tövében, a kiugró erkélysor sötét fedezéke alatt emberek készülődnek lefekvéshez. Kartondobozt, hullámpapírt, műanyag zsákot terítettek szorosan a betonlábazat mellé, arra fekszenek, rossz kabátokba, koszlott hálózsákba, pokrócba burkolóznak. Egyikük épp egy valaha rózsaszín paplant húz magára, már a feje se látszik alóla. Néma csendben térnek nyugovóra. A falhoz lapulnak: az alagsorban van a hőközpont, a szellőzőnyílásokon kiárad a gázkazánok melege. Ettől ilyen komfortos ez a szálláshely.
A város legszabadabb polgárai ők. Tőlük lehet hideg, meleg, akárhány hajléktalanszállás a városban, rá se rántanak. Nem érdekli őket vagonmenhely, krízisbázis. Napközben elbattyognak a Moszkva térre, beállnak az ebédsorba egy tányér forró levesért, karéj kenyérért. Flakon borocska is kerül valahonnan, cigi mindig akad. A piac környékén tuti kukák vannak. Különben is, már csak három-négy hónap, és itt a tavasz. Legfeljebb butaságból vagy politikai fondorlatból lehet ezekkel az emberekkel példálózni: íme a kormány vagy a város álságos szociálpolitikája. Magukra hagyják szerencsétleneket, nem törődnek velük. A dolog éppen fordítva van! Őket cseppet sem izgatja az ország dzsídípíje, a tb-kassza deficitje. Nem akarnak megfelelni senkinek, nem vesznek részt semmiféle versenyben. Nem járnak adóhivatalba, értekezletre, könyvelőhöz, lakógyűlésre. Hidegen hagyja őket a politika. Kiléptek a társadalomból, családból, munkából. Köszönik szépen, nem kérnek egyikből sem. Csak semmi kötöttség, uraim, ez a jelmondatuk!
Aki járt külföldi nagyvárosokban, tudja, hogy mindenütt tapasztalható ugyanez a jelenség. Mindig volt és létezni fog ez az embetípus. Már az antik városokba is beköltöztek a dologtalanok, a feleslegessé váltak. A középkori német mondás szerint – Stadtluft macht frei – a város szabaddá teszi őket, egyfajta biztonságot nyújt nekik. A kapitalizmus hulladékán is eltengődnek. Nem kell megzavarni választott életformájukat. Hagyni kell őket. A dolog akár a magánügyüknek is tekinthető.