Ciprusi buktatók

Ciprus görög és török közösségének vezetői, Glafkosz Kleridesz és Rauf Denktas a minap megállapodtak, hogy január 15-től új tárgyalássorozatot kezdenek, amelyet addig folytatnak, amíg megoldást nem találnak a szigetállam egységének helyreállítására. Nyugati diplomáciai források szerint a 2002-es év sorsdöntő, ha ezt elszalasztják, sokáig nem lesz ilyen jó alkalom a rendezésre.
No de miért lett most ennyire sürgős, ami 1975, a „de facto” két állam létezése óta ráért? Ezek közül az egyik a görög ciprióták nemzetközileg elismert állama, a másik a Ciprus összlakosságának mintegy harmadát kitevő törököké, az egyedül Ankara által elismert „Észak-ciprusi Török Köztársaság”. Vélhetőleg többek között azért égett éppen most a nemzetközi közösség „körmére” a ciprusi probléma, mert a ciprusi görög állam 2002-ben befejezi a csatlakozási tárgyalásokat az EU-val, és minden esélye megvan arra, hogy a bővítés első körében annak tagjává váljon.
Jóllehet a helsinki EU-csúcson, 1999-ben az a döntés született, hogy a sziget újraegyesítése nem feltétele görög Ciprus uniós tagságának, a közösség mégis mintha vonakodna „importálni” a ciprusi problémát. Egyes tagjai már jelezték, hogy nem szavazzák meg az egyoldalú görög-ciprusi csatlakozást. Görögország ugyanakkor azzal fenyegetőzik, hogy az összes többi jelölt – köztük hazánk – tagságát is megvétózza, ha Ciprus kimarad az első körből. Washington is aggályosnak tartja a sziget jelenlegi, megosztott állapotában történő felvételét, hiszen a ciprusi kérdésben az egyik közvetlenül érdekelt fél, Törökország fontos katonai szövetségese. Ankara eleddig a ciprusi kártyát vélte a legütőképesebbnek saját uniós tagságának előmozdítására. Ha ez a terve a ciprusi görög állam egyoldalú felvételével most meghiúsul, beválthatja ígéretét, és annektálhatja a sziget északi részét, amelyen a török lakosság védelmében 1974 óta amúgy is állomásoztat csapatokat. Ez a lépése valószínűleg nem találkozik majd az ugyancsak NATO-tag Görögország egyetértésével. Egy újabb görög– török konfliktus pedig fölöttébb alkalmatlan időben tenné ismét nyilvánvalóvá a szövetségen belüli ellentéteket.
A sziget török népessége a maga részéről inkább szeretne egy ciprusi államban élni, mint Törökországhoz tartozni. A ciprusi török állam nemzeti összterméke immár alig egynegyede a sziget görög részének. Az anyaország elhúzódó gazdasági-pénzügyi válsága a ciprusi törököknek is sokba került, s bajaikra az EU-tagságban vélnek gyógyírt találni. A feleknek az újraegyesítésről alkotott elképzelései azonban még elég messze vannak egymástól. A görögök a föderáció, vagyis az egy nemzetközi jogi szubjektum fenntartása mellett kardoskodnak, míg a törökök a konföderációt, két nemzetközileg elismert állam szövetségét tartanák a legalkalmasabbnak. A megegyezés, amelynek elérése érdekében most nagy nemzetközi nyomás nehezedik az érintettekre, csakis kompromisszumokon alapulhat.
Jóllehet, a sziget görögök lakta része élen jár az uniós felkészülésben, gazdasági téren még mindig sok mindennel adós, hiszen például notórius „pénzmosodának” számít. A szigeten bejegyzett 50 ezer off-shore cég közül csupán mintegy 20 ezerről feltételezik, hogy valóban létezik. Nagy részük homályos eredetű pénzek befektetésével foglalkozik, elsősorban Közép- és Kelet-Európa, valamint a Balkán országaiban. A brüsszeli dörgedelmek hatására a pénzügyminiszter radikális adóreformot és a bankszektor fokozott ellenőrzését helyezte kilátásba. Ezt azonban az off-shore cégek mintha nem vennék igazán komolyan, hiszen változatlanul tömegesen kopogtatnak cégbejegyzési kérelmeikkel. Ciprus uniós tagságának tehát nem csak megosztottsága az egyetlen buktatója.