Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett, ez, vagy a szülei, hogy vakon született? Jézus így válaszolt: nem ő vétkezett, nem is a szülei; azért van ez így, hogy láthatóvá legyenek rajta az Isten dolgai.
(János evangéliuma 9, 2–3.)
Miért hideg a kezed? – kérdezi Dóri. Anna nővér úgy fogja tenyerébe a gyerek arcát, mint egy ritka, törékeny tárgyat. Lassan elengedi: mert kint voltam. Hideg van kint? Hűvös. Az ágy fölött feszület. Dóri hason fekszik, s amikor megmondják neki, hogy hét végén hazaviszi a nagymama, ficánkolni kezd örömében. Le ne ess, te – mondja a nővér, és elköszön. Dicsértessék – szól utána Dóri. A folyosón a szenteket domborművek ábrázolják, derékmagasságban elhelyezve, hogy meg lehessen tapogatni őket. Ebben a házban a lakók a kezükkel látnak.
A könyvtárszobában csönd van, csak a felmosóvödörrel kolompol valaki a folyosón. Csöndes derűt sugároznak a tárgyak, a mozdulatok, a szavak és Fehér Anna szemei is a vastag szemüveg mögül.
Ötvenkét gyermekünk van, s ez több, mint az engedélyezett létszám – mondja a szerzetes nővér, az intézmény igazgatója. Heten bejárnak, a többi bentlakó. Némelyikük lát egy kicsit, a nagyobb tárgyakat, a fényt észreveszi. Az ő látásukat, amennyire lehet, igyekeznek fejleszteni. És vannak gyerekek, akik nemcsak vakok, mozgássérültek is.
Az ép értelműek együtt tanulnak, ötös csoportokban. Az enyhe értelmi fogyatékos (korszerű meghatározás szerint: tanulásban korlátozott) gyerekekkel kisegítő program keretében foglalkoznak, akárcsak a középsúlyos értelmi fogyatékosokkal. A gyerekek többsége korán veszítette el a látását. Általában koraszülöttek, vagy a terhesség alatt rubeólafertőzést kaptak. Némelyiknek agydaganata, szemdaganata volt, de olyan gyerek is akad, aki krónikus középfülgyulladás miatt látását is, hallását is elvesztette. Négy siket-vak gyermek él az intézetben, velük csak érintésekkel lehet kommunikálni.
A bentlakók egy része állami gondozott. A többinek van családja, de ilyen gyereket eltartani, gondozni nagyon nehéz, és sokba kerül.
– Naponta hordani ilyen-olyan terápiára, főleg vidékieknek, a mai benzinárak mellett – mentegeti a szülőket Anna nővér.
Egyetlen ilyen intézmény működik Magyarországon. Orvosokból álló szakmai bizottság dönt arról, hogy javasolják-e egy sérült gyermek intézeti elhelyezését. Sokkal több a rászoruló, mint ahányan elférnek; általában az esetek sürgőssége szerint mérlegelnek.
– A csecsemőotthonokat mostanában kiürítik, s van olyan gyerekünk, akit azért kellett gyorsan fölvenni, mert már egymaga volt a csecsemőotthonban – mondja Anna nővér. Egyébként kétéves kortól fogadnak gyerekeket; sokan itt teszik meg az első lépéseket, itt kezdenek kanállal enni, itt mondják ki az első szavakat.
Állnak a kicsik az üvegajtónál, néhányan topogva, ketten babakocsiban, egy kislány gurulós járókeretet fog, hopp! – elesik; szőke hajú férfi, az egyik gyermekgondozó kapja fel és állítja vissza a járókeretbe. „Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék” – idéz a Bibliából. Dicsértessék – köszönnek Anna nővérnek a gondozók. Az üvegajtó mögött a kert, a kert mögött a világ, a télies budai hegyek. Anna nővér becézgeti, kotkodácsoló szeretettel veszi körül a kicsiket, s gyorsan ellenőrzi, eléggé fel vannak-e öltöztetve. Nyitják az ajtót, behúz a csípős, friss levegő, a járókeretes kislány megint elesik; hátára perdül, a gondozónő gyorsan felkapja, öleli, vigasztalja.
– Máskor olyan ügyes – mondja –, jaj, csak egy pillanatra hagytam ott.
Összesen ötvenketten dolgoznak az intézetben, gyógypedagógus, szomatopedagógus, általános iskolai tanító, konduktor, gyógytornász, gyógypedagógiai asszisztensek, gyermekgondozók – de csupán tizenketten vannak főállásban. Orvos hetente egyszer jön. Anna nővér azt szeretné, ha minden munkatárs főállású lenne.
„Kedves Miss Fehér, köszönöm 1981. augusztus 28-i levelét; imáim kísérik Önt, hogy Isten áldja meg a munkát, amelyet meg akar kezdeni. Az Ő munkája ez, és biztos vagyok benne, hogy megad minden szükséges dolgot hozzá. Ön pedig érezze át a Tőle való teljes függőség örömét. Isten áldásával: M. Teresa.” Amit Teréz anya írt levelében az intézmény alapításakor, szóról szóra beigazolódott. A gyermekotthon adományokból él. A napokban tizenegyezer márkát vehettek át Orbán Viktortól. A miniszterelnök – akinek rezidenciája az intézmény közelében található – a Münchenben november 3-án kapott Franz Josef Strauss-díj egyik felét ajándékozta a gyermekotthonnak. Vannak természetbeni adományok is; kapnak terményeket vidékről – legutóbb Püspökhatvan környékéről hoztak krumplit, répát –, s van, aki segíteni jön, például az esti fürdetésben, ami igen nagy feladat. Utóbb pedig egy kedves vállalkozótól tizenötezer pár zoknit kapott a gyermekotthon. Két köbméter zokni – sóhajt Anna nővér.
Sorra járjuk a tantermeket, az egyikben éppen a Braille-írógép használatát tanulják. A látásmaradványos gyerekek egy másik teremben, külön erre a célra készült asztalokon dolgoznak, nagyítók és olvasótelevízió segítségével.
– Fontos szerepet kap a zongora, terápiás jelleggel, valamint a művészeti és ének-zene oktatásban is – mondja Fehér Anna. – A vak gyerekek nagyon szeretnek zongorázni. Rendszeresen tartunk kézimunkaórákat, a feladatokat a gyerekek állapotához igazítva. Ez arra is jó, hogy a tapintásuk finomodjék, és fejlődjön a kézizomzatuk.
Lent az alagsorban úszómedence is van; az úgynevezett hidroterápiás mozgásfejlesztés, úszásoktatás nagy lehetőség a mozgássérült gyerekek számára. A tornateremben kondicionáló kerékpárok találhatók, mászóka, bordásfal… Az ép mozgáskészségű vak gyerekek ugyanolyan elevenek, mint mások, csak jobban kell rájuk vigyázni. Anna nővér meséli: egyszer nagy zsivajt hallott az egyik szobából, benyitott, hát egy kisfiú ugrált az ágyon, kezében feszületet lóbálva. Tedd azt le gyorsan! Miért? – kérdezett vissza a gyerek – Jézusnak nem szabad hintázni?
Az intézményben tizennyolc éves korukig lakhatnak a gondozottak. Fehér Anna fontosnak tartja a sorsuk további egyengetését is. Felnőtt látássérültek részére havonta kétszer tartanak összejöveteleket, hetente bibliaórákat, évente zarándoklatokat, lelkigyakorlatokat. Ennek a lelki gondozásnak a Batthyányi téri Szent Anna-templomban van a központja, ahol egy kis könyvtár áll a látássérültek rendelkezésére, hangos és Braille-könyvekkel.
– De van olyan gyerekünk is – mutat Anna nővér a folyosón sepregető fiatal hölgyre –, aki, miután betöltötte a tizennyolcat, egy vargabetű után visszakerült. A törvény szerint kiértesítették a szülőket, hogy a leányuk nagykorú lett. Akkor a szülők megjelentek, a leányt hazasimogatták. Otthon a kis pénzét elvették tőle, aztán éheztették, a kukoricapajtában aludt. Visszajött, és azóta itt szolgál.
Szeretnék bővíteni a befogadható létszámot – mondja el a vágyát Anna nővér. Itt, a szomszédban van az Egészségügyi Minisztérium egy elhagyott kórházi részlege, üresen állnak a pavilonok. Nagy segítség lenne, ha ezekből hármat megkaphatnának.
A munkatársak felvételénél fontos szempont, hogy a jelentkező gyakorló keresztény legyen. Általában katolikusok, de van református alkalmazott is. A munkatársak részt vesznek a hittanórákon, a közös miséken. A szülőket tájékoztatják arról, hogy a szociális gondoskodás és a megfelelő oktatás mellett a hitre nevelés a cél. A sérült gyerekek különösen fogékonyak az evangéliumra – mondja Anna nővér. Korán fontossá válik számukra az „istenkapcsolat”, és ez tartást, életcélt, belső békességet ad nekik. „Nekem az Úr Jézus a támaszpontom. Őhozzá fordulok jóban, rosszban” – mondta egy tizenegy éves gyerek. Egy kilencéves gondozott szerint: „hogy megismertem, azt jelenti, hogy Isten gyermeke lettem, és Jézussal lehetek”. Egy tizenöt éves mozgáskorlátozott, vak cigány fiú mondta: „azért járunk hittanra, hogy Jézus tanítását megismerjük, magunkévá tegyük, otthon továbbadjuk, és úgy éljünk, mint egy keresztény” – idézi Anna nővér, aki szerint az ilyen hitvallás értékesebb, mint egy mélyenszántó teológiai disszertáció. Erre mondta Jézus, hogy: „áldalak téged, Atyám, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és a kicsinyeknek megjelentetted”. Ezeknek a gyerekeknek a hit nemcsak egy fogalomrendszer elfogadása, hanem személyes élmény.
– Vajon nem jut eszükbe, hogy ha egyszer jó az Isten, miért engedi, hogy ők sérültek legyenek? – teszem fel a kérdést.
– Nemcsak eszükbe jut, meg is kérdezik – feleli az apáca. – Azt szoktam erre mondani, hogy mindenki sérült. Van, akinek látszik a fogyatékossága, van, akinek nem. Rengeteg ember él belső, lelki nyomorúságban, mert nincs békessége az Istennel. Ezek a gyerekek az ilyen embereknél sokkal egészségesebbek. Isten azt akarta, hogy ebben az állapotunkban tegyünk tanúságot az ő szeretetéről. Persze nem mindig és minden helyzetben könnyű ezt elfogadni. A mi gyerekeinknek például különösen nagy krízist jelent a kamaszkor – mondja Fehér Anna. – A kamasz önállósodik, nem hajlandó függeni senkitől és semmitől. Tizenkét éves korukban feltör belőlük a vád, a mások eltaszítása, közben némelyikük a vécére sem tud egyedül kimenni. Sokan nem képesek megfogalmazni a problémájukat, de minél értelmesebb a gyerek, annál mélyebb lelki krízist él át ezekben az években. Sok szeretettel át lehet segíteni őket ezen az időszakon. Ehhez azonban szükséges, hogy hitelesek legyünk: az életünkön legyen látható az, amit tanítunk nekik. Ezért elengedhetetlen az itt szolgálók egysége, hogy meg tudjuk oldani a konfliktusokat, kizárni a feszültséget, és fél szavakból is megértsük egymást.
Paks
Az igazi paksi csoda: Bognár Györgyéknek akadémiájuk sincs, mégis 12 fiatal van a keretben
