Európa első polgára

Már élete derekán járt – az ötvenedik esztendőt taposta –, amikor két év száműzetés után 1851. december 4-én Amerika földjére lépett. Az emberek ezrével tódultak le a partra, hogy maguk is üdvözölhessék a neves vendéget, „Európa első polgárát”, Kossuth Lajost. Kossuth úgy érkezett, hogy látszólag már minden mögötte volt: a reformkor végigküzdött nemzetátalakító munkálatai, a jobbágyfelszabadítás nagy műve, a polgári állammodell és a kiteljesedett szabadságjogok, a vérrel kivívott nemzeti függetlenség és az önmagára talált ország, amelynek sorsdöntő hónapjaiban ő volt a kormányzó elnöke. Látszólag minden mögötte volt, s látszólag minden, ami mögötte volt, elveszett. Az eltiport szabadságharc, majd az azt követő brutális megtorlás szaggatta sebek még hevesen sajogtak, a nemzet lelkét a gyász keretezte be, ő azonban már azon munkálkodott, hogy hazája irányítását újból kézbe vegye, újraélessze annak szabadságharcát, majd tovább tökéletesítse művét – a szabad, polgári Magyarországot –, amelyet befejezni már nem volt ideje.
A december 5-én délben megtartott hivatalos Staten Island-i fogadást követően Kossuth a korabeli leírások szerint neves New York-iakból álló küldöttség kíséretében érkezett meg az Újvilág metropolisába. A Vanderbilt a közeli erődből leadott díszlövések hangjai közepette futott be a kikötőbe. A Battery park keleti és nyugati kapujánál két hatalmas, örökzöldekkel és magyar nemzeti színekkel feldíszített diadalívet állítottak föl, míg a városban valamenynyi középület és minden szálloda homlokzatán együtt lobogtak az amerikai és a magyar zászlók. Az ünnepi menetet, amely a parkból a Broadwayen a városházához tartott, a nemzetőrség négy dandárja vezette, utánuk az állami és a városi elöljárók hosszú oszlopa következett, élén a kormányzóval és a polgármesterrel, majd az egyesületek, polgári társaságok vezetői és delegáltjai haladtak. A lapok a hírt szenzációként tálalták, hatalmas terjedelemben számoltak be róla, s egyöntetűen állapították meg: „a katonai parádé kétségkívül a leglátványosabb volt azok közül, amelyeket városunk valaha látott. New York soha korábban nem köszöntött senkit – sem hazánkfiát, sem idegent – ilyen lelkesedéssel, s ekkora pompával.”
Kossuth New York-i tartózkodásakor számos nagy hatású szónoklatot tartott. Beszédeiben úgy jellemzi Amerikát, mint fiatal óriást, a szabadság és a demokrácia mintaállamát, amelynek nemcsak demokratikus elveiből fakadó feladata, erkölcsi kötelessége, hanem jól felfogott érdeke is, hogy feladja korábbi izolációs politikáját, s a jövőben aktív szerepet vállaljon a világpolitika alakításában. A diktatórikus, elnyomó hatalmakkal szemben a nemzeti önrendelkezés nevében végső soron be kell avatkoznia az elnyomott népek oldalán! Meggyőző erővel fejtette ki, hogy Magyarország függetlensége nem pusztán a magyarok ügye, hanem az európai nemzetek szabadságának is feltétele. Ő, aki száműzetése időszakában nemcsak egy széles önkormányzati és egyesületi szabadságon nyugvó polgári állam alkotmánytervét dolgozta ki, hanem az országa és a szomszédságában élő népek önkéntes szövetségre lépésével megvalósítható demokratikus konföderáció nagy ívű gondolatát is megérlelte, kellő erkölcsi tőkével rendelkezett ahhoz, hogy Közép-Európa valamennyi elnyomott nemzete nevében emelje föl a szavát, s ezáltal hazája ügyét európai, mi több, világpolitikai kérdéssé tegye. Mit ajánlott Amerikának? A magyar függetlenség kivívása után egymással szabadon társuló népek demokratikus államának szövetségét, szemben a hódításokkal létrehozott, erőszakkal fenntartott abszolút monarchiákkal, amelyek vele szemben eleve ellenségesek. Mit kért ezért cserébe? „Beavatkozást a be nem avatkozásért.” Politikai-diplomáciai támogatást, másodsorban pénzügyi, haditechnikai segítséget.
Céljai elérése érdekében a néphez és a politikusokhoz fordult. És lám, milyen a világ: csakúgy, mint korábban Magyarországon annyiszor vagy angliai látogatása során, amit a néptől várt, megkapta, amit a politikusoktól kért, abból jószerivel semmi sem lett. Hosszú – mintegy hét hónapig tartó, több mint negyven várost érintő – és ami az ő személyes népszerűségét illeti, minden képzeletet felülmúlóan „sikeres” egyesült államokbeli előadó körútja során ezt keserűen kellett megtapasztalnia. Philadelphiától Indianapolisig, New Orleanstól Bostonig emberek tízezrei hallgatták, csodálták, éljenezték. Az ország fővárosában, Washingtonban, túl azon, hogy az elnökkel és más vezető politikusokkal tárgyalhatott, az az egészen kivételes megtiszteltetés érte, hogy a kongresszus mindkét házához szólhatott. Őt megelőzően egyetlen külföldi, az amerikai függetlenségi háború francia hőse, La Fayette márki kapott erre lehetőséget.
Mindenki más fürdött volna a siker áradó habjaiban. Őt – mert a magyar függetlenség ügyének támogatásában nem sikerült kézzelfogható eredményt elérnie – mélységes szomorúság szállta meg. Ottléte alatt mintegy kétszázötven vers, tucatnyi könyv, több száz értekezés és ezernél is több újságcikk jelent meg róla és demokratikus ideáljairól. Máig az angol nyelvű szónoklat egyik legnagyobb mesterének tekintik. Beszédeinek hatására egyesek úgy vélték, „Isten után neki van a legnagyobb hatalma az emberek fölött”, államférfiként pedig azt tartották róla, hogy „Európa legigazibb képviselője” aki a „mi Washingtonunkhoz hasonló megtestesítője a klasszikus emberi erényeknek”. Szakállviseletével, magyaros kalapjával divatot teremtett, megyéket, településeket, utcákat, tereket neveztek el róla, gyermekeket tömegével kereszteltek Kossuth, Éljen Kossuth! névre. Abraham Lincoln tizenegy évvel annak elhangzása után, híres gettysburgi beszédében átvette a demokrácia lényegéről tett megállapítását, a II. világháború idején hadihajó viselte a nevét, 1958-ban Eisenhower elnök a Champions of Liberty sorozatban Kossuth-emlékbélyeget bocsátott ki. 1990. március 15-én mellszobrát felavatták a washingtoni törvényhozás épületében, idén júliusban pedig az Iowa állambeli Kossuth megye önkormányzata állított egész alakos bronzszobrot névadójának – Cleveland és New York után a harmadikat az Egyesült Államok területén.
Az Egyesült Államok első elnökének, George Washingtonnak, a fővároshoz közeli Mount Vernonban található, korábban gazzal fedett sírját az ő tisztelgő látogatásának eredményeként kezdték el gondozni. De vélhetően mindezeknél is fontosabb, hogy az amerikai út során szinte rögeszmésen hangoztatott kossuthi doktrína, a „beavatkozás a be nem avatkozásért”, igaz, több mint fél évszázad múlva, de lényegileg az általa megfogalmazott tartalommal, a XX. századi amerikai külpolitika egyik alapelvévé vált. Látogatásának 150. évfordulóján az amerikai magyarság méltán ünnepelheti hát hazánk leghíresebb fiát, aki áthajózott az óceánon, és az emberi szíveken keresztül meghódította Amerikát.

A szerző nagyköveti tanácsadó (Washington)