Georg Krekwitz, városok ismeretlen krónikása

Talán meglepő, hogy ismeretlennek nevezzük a férfiút, akinek pedig tudjuk a tisztességes nevét – Georg Krekwitz. A baj csak az, hogy Pest, Buda és Óbuda 1685-ös krónikásának személyéről ennél többet nem lehet tudni. Ki volt, mi volt, rejtély. Tény, hogy leírta országunkat, beleértve a korabeli Erdélyt is, és munkája a jelzett évből, Frankfurt-Nürnberg jelzéssel, elő is került.
Szerzőnk nem igazán tájékozott, ezért aztán sokszor kritikátlanul papírra vet rólunk mindenféle korabeli hiedelmet. Megfigyelőnek viszont nem utolsó. Felsorolja, miféle verziói vannak Buda város neve eredeztetésének: származhat a „budin” nép (Hérodotosz említette) nevéből, továbbá Attila öccsétől vagy épp a német „fürdők” (Bader) szóból. Az sem felel meg a valóságnak, hogy itt hajdan a „sicamberek” népe lakott. Ezt az adatot Bonfinitől veszi a jámbor Krekwitz.
Mindezt nem azért írom le, hogy élcelődjek az utazón. Nálánál jelesebb elmék is összehordtak rólunk és földünkről annak idején fűt-fát, hetet-havat.
Óbudáról csak néhány hiedelmet vet papírra, meg azt, hogy a város lakossága gyakran kérte a keresztény népeket, szabadítanák fel őket a török iga alól. Budáról viszont már több a mondandója: „E városnak igen erős falai és védművei vannak, és szépségben, nagyságban egykor messze felülmúlta az egész királyság összes városát. Kies, termékeny vidéken fekszik a Duna mellett. Valamikor hat külön részre osztották, ezek közül első maga a vár, a második Buda felsőváros, mely hosszában fekszik egy dombon, a harmadik egy hosszú külváros a felsőváros alatt, a hegyek felé, egészen a Dunáig terjedően. Ez olyan messzire nyúlik, mint a vár és a már említett felsőváros, benne nagy, magas sziklán egy kiserőd. A negyedik a Zsidóváros, melyet különben Vízivárosnak is neveznek, mert a folyó mellett fekszik. Legtöbben ezt a területet becsülik legtöbbre, ezért is van fallal körülvéve. Az ötödik rész egy külváros felfelé a Dunánál. Szemben pedig, a Duna másik partján fekvő Pestet – melyet az írók külön városnak tartanak – számíthatjuk Buda hatodik részének.” Hozzáteszi még, hogy a folyó két partján fekvő településeket „egy körülbelül hatvan hajóból álló híd kapcsolja össze…”
A királyi várról és Buda városáról tudni véli – nem alaptalanul! –, hogy ott „Zsigmond római császár és magyar király sok szép épülettel díszítette a környéket. Ebben (mármint a várban) egy pompás, római módra készült termet, szép folyosókat építtetett és díszkertet létesített. A várat fallal vétette körül. Busbequius németalföldi diplomata a török követségről írt első levelében arról tudósít, hogy látott még néhányat ezekből a helyiségekből, de ezek elhagyottak és lakatlanok voltak…”
Ezután – főként az említett németalföldi nyomán – a város hőforrásairól és fürdőiről értekezik Georg Krekwitz. „Ezekből sok van, és különbözőek, de mindegyik a szórakozást is, meg az egészséget is szolgálja. Két részre osztják őket, a felsőkre, amelyek a Szent Háromságról elnevezett hely mellett találhatók, meg az alsókra, azaz a Musztafa-féle fürdőkre. Az utóbbiakat, ahogy arról Istvánffy tudósít, Musztafa budai pasa kváderkövekkel kijavíttatta, felújíttatta, ólomtetővel és üvegmunkával díszíttette. A felső fürdőnél egy ázsiai építőmesterrel 30 gabona- és puskaporőrlő malmot építtetett, s körfallal vétette körül…”
De azt is hozzáteszi, nem minden rezignáció nélkül: „A város egyébként, amióta a török vadállat karmai közé került, sajnos elveszítette épületeinek és egyéb díszeinek fényét.”