Hideg volt kedden, a kitartóan szitáló köd sikossá tette az utakat, talán ezért gyűlt össze alig ötven ember a háromezer lakosú Jászjákóhalmán, hogy Karsainak „A magyar mezőgazdaság testközelben” című előadását a „Mozi-bárban” meghallgassa. A néhány mondatos köszöntő után a battonyai gazda, népiesen szólva „a lovak közé csapott”.
– A mezőgazdaságban gyakorlatilag 1997-óta küzdelem folyik, három év alatt tizennégy demonstrációt szerveztem, de egyszer se vertük lánccal a politikusok autóját, és sohasem borítgattuk fel a mikrobuszaikat, mégis elértük azt, hogy a magyar paraszt- és gazdatársadalmat nem tudta a hatalom megtörni – jelentette ki bevezetőjében az állítása szerint aszály- és vízsújtotta Jászságot jól ismerő Karsai József, az Országos Demonstrációs Bizottság elnöke.
– Kilencvenkettőben, Ómolnár Miklós könyvéből tudtam meg, hogy ki az a Torgyán József, s később, mikor a hétszáz forintos árpa-, s ezer forintos búzaajánlat után a vörös köd elöntötte az agyamat, s parasztgyerekként meggyújtottam a búzát, találkoztam is a politikussal, hiszen aznap beiktatott miniszterként azonnal lejött hozzám. Behívott egy szobába, és azt mondta, hogy tudom-e, hogy mekkora dolgot tettem, mert így már nagyon könnyen ki tud majd a mezőgazdaságnak akár 4-500 miliárd forintot harcolni – mondja egy szuszra. „Igenis szüksége van erre a pénzre a mezőgazdaságnak, Járai nekem nem beszélhet semmit, könnyen leszek köztársasági elnök, s kiharcolom majd a rangot” – idézte fel a párbeszédet Karsai. – „Persze később is voltak incidensek, ezért Mercedesz-túrára elvitetett a barátaival a volt miniszter úr, s azt mondták az emberei, hogy esetleg az unokámat is meghúzzák kétszáz méteren kocsival, hogyha beszélek a sajtóval. Alig kaptam levegőt a két derék fiútól, a kétméteres százhúsz kilós bácsikáktól„ – summázta a történteket a képviselőjelölt. – Később lecsavarta valaki a felnicsavart a kocsimról, lazítgatták a koronás anyákat is, de két éve leállt ez az egész, tekintettel arra, hogy vagy nem akartak, vagy nem próbáltak már hozzám nyúlni a demonstrációk miatt – zárta le a az újabb emlékezetáradatot Karsai.
Eltelt fél óra. Kabátban, szótlanul, maguk elé meredve gubbasztanak az emberek a „Mozi-bárban”. Miközben a gazda-politikus cséphadaró módjára karmesterként, önjelölt varázslóként gesztikulálva indulatosan beszél, besettenkedik a presszót üzemeltető férfi és végigtapogatja a radiátorokat. Tűzforróak, mégis nehezen melegszik fel a régóta fűtetlen helyiség.
– „Apámnak tíz hold, durván hat hektár földje volt, s hatvan mázsa búzáért vette a házat, ahol felnőttem. Akkoriban a földeltartó képesség olyan volt, hogy a tizenötezer lakosú Battonyán kilencezren növénytermesztésből éltek. Egy szövetkezet tönkre ment, kettő részvénytársasággá vált, s ma már alig ötszázan élnek a földből.” Hosszasan beszél még a takarmánybúza támogatástól, a felvásárlási árakról, a kenyérgabonáról, a tonnánkénti kiegészítésről, az aranykalászos gazdatanfolyamok hiábavalóságáról, s arról, hogy gyors szárításkor a gőz belülről feszíti a kukoricaszemeket, ezért kettétörik, és ez a minősítésnél problémát okozhat. – Nyugaton persze a termékek árától függ, hogy mennyibe kerül a táp, menynyi a sertésár, s a karajnak az ára – vált újabb témára. – Mi csak mondjuk, hogy megyünk az Európai Unió felé, de ahány miniszterünk van, az mind kevesebbet tud az unióról. Szabolcsból jött ez a miniszter is, az ukrán határ mellől, ezért Moszkvát érintve akarunk eljutni Bonnba, vagy Londonba. Apropó a mai napig nem kaptunk SAPARD pénzeket, 28 milliárdot buktunk már ezen. Persze mi már három éve megcsináltuk a battonyai térségben az egész SAPARD-programot, az egész kistérségi fejlesztést – szögezi le elégedetten, majd rendületlenül folytatja: „Ott van egy halom kistérségi menedzser kettőszázezer forintos fizetésért, akik persze korábban úttörővezetők, s KISZ-vezetők voltak, s játszadoznak a pénzzel, és az ígéretekkel. Ez az egész persze arra megy ki, hogy egy embert elbírnak taposni, vagy nem tudnak eltaposni. Akinek olyan a szervezete, meg a génállománya, azt könnyedén, mint egy kis pondrót, el lehet taposni. Engem viszont nem lehet, ezt nyugodtan ki lehet jelenteni, olyan leszek lassan mint a terminátor, mindenhonnan atombombát lőnek belém, de minél jobban próbálnak gúnyolódni velem, annál erősebb leszek, legalábbis érdekes módon, idegrendszerileg ezt tapasztalom, s az orvosom is azt mondja, hogy egyre jobban bírom ezt.”
Karsai újabb és újabb ügyeket hoz fel. Szerinte az is baj, hogy a békéscsabai demonstráción „gyönyörű, ezüst színű félmilliós” kamerával vették fel az arcokat. Van ismeretsége a Concordia Rt.-nél, folyamatosan súgnak neki... A múltkor amikor Battonya térségében reggelit akart csináltatni az éhező gyermekek százainak, s az idősotthon lakói kenték volna a kenyeret, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattól kapott bizalmas telefont, hogy ellenőrzést terveznek. – Végül vásároltunk mást – szögezi le, de a történetnek még nincsen vége: – „A járási ÁNTSZ megtiltja a nyugdíjasoknak, hogy kenyeret margarinozzanak az éhező gyermekeknek, a kolbászfesztiválon pedig, ahol Orbán Viktor könyékig merül a kolbászban, ott nincsenek talpon a tisztiorvosok” – szögezi le, s ember legyen, aki a hallgatóság soraiban megmondaná, hogy most ez feltételezés, vagy kijelentés. Nincs idő tépelődni, mert Karsai kijelenti, hogy „van vagy negyven találmányom, de parasztgyerekként nem kaptam lehetőséget”. – Szekeres úr is megmondhatja, hogy a magyar ész kiszipolyozása folyamatos, lassan a Microsoftnál is több lesz a magyar, mint az amerikai. A „szoftvergyártástól kezdve a számítógépekig” ott vannak a magyar tehetségek – közli a búzaégető gazda. Később megtudjuk, hogy Karsai mobiltelefonjában ezer gazdának van benne a száma, s amikor valaki azzal hívta fel a tizenkettedik kerületből, hogy „a büdös parasztok miatt emelik a kenyér árát” – kinyomozta, hogy egy négyszázmilliót érő villából kapta a hívást. Karsai hetvenperces előadása végén kiderül, hogy annyi fórumon járt már az elmúlt időben, hogy ötezer nyugdíjas arcát már látásból ismeri, s a fórum napjának delén együtt ebédelt a Whiskys-rabló ügyvédjével.
Az első sorból kezét nyújtja egy markáns arcú férfi. – Szegedi Szilveszter vagyok, két diplomám van, s három nyelven nem lehetne eladni. – Most kiálltam a gazdák mellett, de felírta a traktorom rendszámát a kisgazdapárt helyi elnöke, s kaptam egy olyan dörgedelmes APEH-ellenőrzést, hogy azt hittem, hogy akasztás lesz a vége – mondja. – Egyébként emlékszel rám Jóska, együtt voltunk Kubában 1968-ban? – kérdezi a pulpitus felé fordulva. Karsai felkapja a fejét, majd egy „ó, most már igen”-nel nyugtázza a tényt. A felszólaló folytatja: – Azt tudod, hogy én mindig kiálltam a parasztság mellett, de mégis sok üldöztetésben volt részem. A mezőgazdaság sohasem volt rendben, csak korábban rendre meghamisították a számokat. Engem pedig a Horn-kormány idejében kirúgtak az állásomból – úgyhogy ne mondjatok ti nekem semmit sem.
Egy középkorú nő fordul a felszólalóhoz: – Uram, ön egy nagyon nehéz sorsú ember. A Kádár-rendszer, s az MSZP-s rendszer magát leírta. De ez a rendszer, a Fidesz-rendszer jobb azoknál? – kérdezi. – Elhallgasson! Én nem valaki mellé, pártok mellé, hanem ügyek mellé állok, s nem vitatkozom magával...- hangzik a válasz. A férfi „inkább megyek, mert a végén megvárnak és megvernek” mondással elhagyja a termet. Újabb kérdések. Kritikusok, számonkérőek Szekeres Imrével, a térség országgyűlési képviselőjével szemben. Szekeres megadja a válaszokat, főleg az önkormányzatok együttműködésének hiányát hozza fel mentségül, majd zárásként azt mondja: az MSZP nem vádaskodik, nem személyeskedik, hanem valós programot kínál. „Mi nem hangzatos szlogeneket gyártunk, nálunk a tartalom a lényeg”.
Lassan szétszélednek az emberek. Az emelvény felett plakát, alkoholmentes sör reklámjával. Rajta ez olvasható: „Jutalom a nap végén.”
gyermekotthon
Kilenc gyermek költözhet be ebbe a legújabb gyermekotthonba
