Érték méltatlan leszólások a háború után, s téves értelmezések szerint az idő is túllépett rajta, de a XX. század végén ismét fölfedezték a századelőről ránk hagyott örökséget. A Wekerle divatba jött, házai, lakásai csillagászati árakon kelnek el, sikk ott lakni, de szerencsére az egészséges lokálpatriotizmus is újfent tanyát vert a ligetes-romantikus utcák változatosan egységes, gyönyörű házai között.
A kispesti Wekerle-telep nem egyedülálló létesítmény. Európában több helyütt alkottak efféle munkás- és tisztviselőnegyedeket a növekvő urbanizáció és az iparosodás igényére. Hogy mégis egyedire sikeredett, arra bizonyíték a számottevő elemzés és tanulmány, amely megszületésétől fogva kíséri a telepet. Albumok, fotók, dokumentumok tanúsítják a Budapesthez csatolt Kispesten a mai Ady Endre út, a Határ út, a Nagykőrösi út és a Rákóczi út által közrefogott terület erényeit, s kísérlik meg megfejteni azt a titkot, amely a „wekerleiséget” övezi.
Katona Áron Sándor, az idén 90 éve alakult Wekerlei Társas Kör Egyesület elnöke maga is a telepen lakik, s roppant büszke rá, hogy már a rendszerváltozás előtt életre hívták a szocializmus idején megszüntetett civil szervezetet. – Érdekesen alakul a folyamatos ki- és beköltözés – ad röpke szociológiai elemzést az 1150 ház 4100 lakásának lakóiról, hozzátéve, hogy a tetőtér-beépítésekkel még egy ezrest hozzáadhatunk a lakásszámhoz. A lakásprivatizáció beindulásakor azt tanácsolták a lakóknak, hogy feltétlenül vegyék meg hajlékukat, s még előnyösebb, ha gyermekeik, unokáik tulajdonába kerül az ingatlan. Egy-két generáció másutt próbált szerencsét, s most az ifjak visszaszállingóznak a növekvő ázsiójú, meseszerű környezetbe.
Az egyesületi elnök személyes története is formázza sok itteni família históriáját. Katona Áron Sándor képzőművész ugyancsak „beházasodott” ide, mégis csillapíthatatlan rajongással félti ezt a helyet. Felesége, Szikszai Julianna tősgyökeres wekerlei, miként azok voltak nagyszülei is, mindkét ágon. Édesanyja, Nemes Julianna 1920-ban ugyanabban a házban született, ahol ma is él a család.
A Wekerle-telep értő-érző lakói a szükségszerű felújítások során érintetlenül hagyták a mára végre globálisan műemlék jellegűnek nyilvánított terület épületeit. Az egyesület a kispesti önkormányzattal karöltve azon munkálkodik, hogy a háborút épségben átvészelő telep arculata a jövőben se sérüljön, ne veszítse el karakterét. Túlélték az előző évszázadot a fafűrészelt oromzatok, szépséges ablakok, ajtók, spaletták, s átvészelték a műanyagos, alumíniumos, redőnyös modernizációs rémálmot is. A telepi egyesület ezért csak úgy javasolja az újonnan ide költözőknek a fürdőszoba-építést, a lakásbővítést, a tetőtérkontyolást vagy a „garázsvarázslást”, hogy a tervezők, köztük Kós Károly ideája ne hulljon a nagyváros szemétdombjára.
A telep históriája olyan sikertörténet, amelyet Trianon sem volt képes megakasztani. Korszerű elvek szerint látott hozzá egykoron az állami „lakásprogram” megvalósításához Wekerle Sándor pénzügyminiszter-miniszterelnök és Bárczy István polgármester. A tervezők a 472 ezer négyszögölnyi, üres, homokos területen olyan kertvárost álmodtak, amely az angol Howard útmutatásai alapján ötvözi a város és a falu előnyeit. Az építészek szétrajzottak az országban, lelkükbe vésték a magyar népi építészet jellegzetességeit, majd azt – a magyar szecesszió és az új mérnöknemzedék friss gondolataival ötvözve – újraértelmezték. A Magyar Építőművészek Szövetsége felhasználta mindazt a jót, amit a haza fölmutathatott. Nem palotát, kastélyt, villát vettek mintául, hanem szerény és tisztes otthonokat szántak dolgos, vagyontalan embereknek. A teljesség igénye nélkül: Fleischl Róbert, Palóczi Antal, Kotál Henrik, Schodits Lajos, Éberling Béla, Lechner Loránd, Fiala Géza nevéhez fűződik az elegáns, mégis bizalmas hangulatú lakótelep kialakítása. Az első házakba 1909-ben beköltözhettek az emberek. Nem pusztán alvó várost építettek itt, hanem élhető életet teremtettek iskolákkal, templomokkal, pékségekkel, orvosi rendelőkkel, rendőrséggel, üzletekkel, vendéglőkkel, mozgóval. Wekerle központját Kós Károly, a zseniális erdélyi tervezte, aki bárhol hagyta keze nyomát, felejthetetlent alkotott. Egészen 1926-ig folytatódtak a lakóház-építési munkálatok, s ekkor vezették be az áramot a négyezer kétszobás és a többi, kisebb számú háromszobás lakásba.
Sokan áramlottak föl vidékről a megfizethető lakbérű állami telepre, a Fejér megyei Cecéről érkezettek például csaknem egy utcát foglaltak el. Sógor, koma, kenyeres pajtás adta tovább a címet az ipar felé igyekvőknek. Vasutasok, kistisztviselők, gyári munkások üldögéltek esténként a kiskertben, nevelgették a gyümölcsfákat, ribizlibokrokat. Az ígéret úgy szólt, hogy később megvehetik otthonaikat, ám ez köddé vált „a nagy közösségi kaland” idején. A bérlők a rendszerváltozás után végre megvásárolhatták a Wekerle házait, lakásait, s azóta gőzerővel tataroznak a tulajdonosok. A tornyok, párkányok, rézkilincsek, fakorlátok, oromdíszek, a kerti lakok és kővirágok beszélnek róla, hogy milyen lelkiismerettel.
Volodimir Zelenszkij
Zelenszkij megint mások pénzét költené
