Nem nagy szám, én is meg tudom csinálni. Vagy mégsem? Örüljetek, izomagyúak, tíz fekvőtámasz után kipurcanok. Nagy szám? Dácsa Rubelova Lenin-díjas kutyaidomár a suttogó propaganda szerint élete legnagyobb dobására készül, egy soha nem látott kutyaszámra. Százegy kiskutyával. Uszkár lesz közülük száz és egy: dán dog. Az éneklő hattyú hattyúdalt ad elő, az éneklő fűrész maga alatt vágja a fát, ám kérdés, meddig tudnak elszámolni a kutyák?
Nagy szám. Antropológus a bennszülöttek között. Ímé, egy fehér a nem európaiak között, és kérdezteti a tolmács által valamelyiküktől, aztán hány tagú a család? Jelzem, magyar virtus szerint a család épp egy tag – hány családja van, bátyámuram? Ez annyit tesz, mint hogy hány gyereke van? Egy-kettő, három, négy, öt, sok – válaszolja a bennszülött a tolmács által az antropológusnak. Mondták, mennyire primitívek is ezek: öt után már csak sok? Akkor mi milyen primitívek vagyunk, hisz nálunk már az öt gyerek is sok, bizony.
A visszaszámlálás, az aztán az igazán nagy szám. Három, kettő, egy, zéró. Persze ne higgyék, hogy ez jó a nullának. Mennybe csak a zéró röpít. A nulla a rakétahajtómű alsó lángja által megpörköltetve is csak egy nagy senki marad.
Javulgatunk, négyeske? Egy szám ezek szerint csak akkor szerethető, ha már beteg? Négyeske…
Amikor rászámolnak újból Kokóra, az lesz majd a nagy szám. Egy-kettő, három, négy, öt… Ne szólj szám, nem fáj fejem. A rászámolás az a műfaj, ahol amikor nincs tovább, az a remény. Öt? Fölállt.
Óh, a nagy számok törvénye. De melyek a valóban nagy számok? Szerintem épp ellenkezőleg: a kis számokban van a nagy ész és a nagy törvény, hiába kérdezzük, hogy egy, kettő, három, négy, Bolond Miska, hova mész? Utolsók közül támadnak az elsők és istenuccse, a kis számok az igazán nagyok. Nekik még van arcuk. Addig nagy egy szám, ameddig van saját arca. Nagy László így szólt az ötszáz év múlva élő emberekhez: ha lesz emberi arcuk, akkor csókolom őket. Hajsza folyik a divatszakmában a címlapképes női arcok után. Televíziós arcok. Karikatúra. Orrnyereg, fültőmirigy, szempár. Arccal a vasút felé.
Vajon meddig arc egy szám? Egyig? Vagy kettőig? Vagy tizenkettőig egy tucat? Meddig lehet egy számról elmondani, hogy tudathordozó eszköz? Hogy önálló világkép? Hogy a tétova sokaságnál önnönmagában véve többet jelent? Se szeri, se száma a számoknak, mégis, mily kevesen számítanak is köztük. Numberparty: mindenki itt van, aki számít.
Az egy, mindenek előtt. Egy. Örül a paraszt, mert egy tagban kap földet. You are the only one… édes egyetlenem. A mindenséget vágyom versbe venni, de még magamnál tovább nem jutottam. Egy-egy. Azaz iksz. Unum, unicum és monász. Monológ. Egyéni vállalkozó. Egyéni jellemvonás nélküli fogalom a szám, amivel viszont soruk kezdődik, a legegyénibb: az egy. Az összes létező magány ott reszket az egyben – egyedem, begyedem, tengertánc, mackó sógor, mit kívánsz? Egy aranyéremhez képest a végtelen az smafu. Egységben az erő. Kétségben a társ. És hopp, a számlap ugrott, immár kettőt mutat.
A numberparty jó hely, mert bemutatkoznak egymásnak a hírös kettők, úgymint például a Janus-arc a sziámi ikernek, előbbi ekképp: Síró Mosoly vagyok, utóbbi ekként: Jin és Jang. Sztan és Pan. Philemon és Baucis. Aki két szín alatt áldozik, az a testvérem – mert a két szín test és vér. Jaj, de siessünk, mert a számlap immáron hármat mutat.
Három a kislány, három a magyar igazság, három szög. Az egy: privát. A kettő: társ. A három viszont már csoport. Ha ketten csinálják: intim. Ha hárman: már gruppen. Vezér a csoportszexben? Megvan? Gruppenführer. Hármashatárhegy. Tripartium. Trió. Triász. Trojka. De Szentháromságra most tőlem hiába vársz, túl szűk neki a hely, s a számlap is mintha ugrott volna: már négyet mutat.
Játsszunk négykezest? Csak össze ne keverjük, melyik kié. Alexandriai négyes fogat. Felhármalni egy embert: törthöz vezet, felnégyelni viszont annál könnyebb, egzakt marad akkor a leonardói testszimmetria. Tavasz, nyár, ősz, tél. Négy évszak. Észak, dél, kelet, nyugat. Égtájakból is épp négy. Negyedévi záráskor látogass el egy kft.-hez, és megtudod, mi az a csengőfrász á la APEH. Óralapon, ami még tortaóraként van elszámolva és nem percben, az a negyed. Mert a tizenöt perc az negyed óra, de a tíz perc nem hatodóra, hanem tíz perc. Apropó, a számlap immár ötöt mutat. És örül Kodály…
Kérem, felváltaná a kvintem? Pentaton dallamra megfelel? Ötágú síp. Öt forint, öt frank, öt márka, öt euró. Az öt többnyire kis címlet. Öt euró menynyit fog érni? S vajon az ötágú csillag mennyit ért mint címlet és címer? Ahány ujj a kezeden. Abakusznak születtünk, alkuszként végezzük. Ébresztő, hé, a számlap immár hatot mutat. Ötről hatra jutottunk hát.
Ötös lottó: az volt már egymilliárd fölött. A hatos lottó látszatra nagyobb szám, mindazonáltal kevésbé nyerő, sohase járt még egymilliárd fölött. A Biblia szerint hat nap alatt, s a hetediken megpihent. A kaptárcella nem véletlenül hexagonális, ha hétszögű volna, folyvást csak lustálkodnának a méhek, és nem dolgoznának soha. Dolgozni, ahogy a csillag megy az égen, csak hexagonálisan érdemes. És eltelt egy hét, ímé. A számlap, lám, hetet mutat.
Hetet ütött már az óra, térjünk most már nyugovóra… Hétre ma várom a Nemzetinél. Jössz a hetedik mennyországba, Florentina? Heten, mint a gonoszok. Hetedíziglen. Hetet bokázik. Vagy az hatot bokázik? De a hétrét görnyed stimmel, ugye? Egy híján húsz. Az viszont már elvileg tizenkilenc. Tizenkét évszak. Tizenkét apostol. Tizenhárom plusz egy találat. Meddig arc egy szám, és mikor győz a tömérdek? A tömeg? Egység, kétség, háromság. De mit jelent a négymillió-háromszáztizenötezer-nyolcszázhuszonhetesség? Neki miféle arca van?
Nagyobb számoknak arcot kölcsönözni eleddig csak a történelem volt képes. A numberpartyn a jelentős és jelentéktelen dátumok közt csak úgy dúl a számháború. Számok, melyek fél szavakból is értik egymást. 1789? Akkor 1848. 1945? Akkor 1949. 1949? Akkor 1956. 1956? Akkor 1989. Megy ez… Van arcuk. De lesz-e s miféle arca lesz 2002-nek?
2000, 2001, 2002. Mondhatnók, nulláról indultunk, és mégis mily sokra vittük. Egykettőre 2002. Egyelőre csak annyit tudunk róla, hogy balról jobbra s jobbról balra olvasva is ugyanoda vezet: 2002-höz. Ugyanoda jutni viszont egy olyan korban, amelyik váltig azt híreszteli magáról, hogy mindig csak előrevisz, nagy szám. Avagy, amint Galilei mondotta – és mégis mozog a lépcső…
It Is Our National Duty to Remember Our Scientific Greats
