Rangos és jellegzetes bérház a Nagykörúton

Az Erzsébet körút 35. szám alatti bérház Budapest történelmének egyik kiemelkedő emléke. Lakói szempontjából már a XIX. században is meglehetősen összetett volt a kép: a földbirtokostól kezdve a vasúti hivatalnokon át a szatócsig és a bolti alkalmazottig éltek itt emberek.

Többféleképpen hívták már a Wesselényi és a Dob utca között található, különösen szép bérházat, hiszen neve a fővárosi utak és utcanevek átkereszteléseivel együtt változott. Az Erzsébet körút 35. fél évszázada a Lenin körútra „költözött”, régi nevét immár bő tíz esztendeje viseli újra.
Kauser József, a neves építészcsalád tagja, a párizsi Garnier tanítványa 1888– 89-ben tervezte és építette a háromemeletes házat. Nem ez volt az egyedüli jeles munkája Budapesten, több bérpalota is kötődik a nevéhez. Az egyszerű, mértéktartó díszítésű épület a budapesti múlt emléke. Ma is jól látszik, hogy Kauser a kivitelezés során nem takarékoskodott az anyagokkal: az erkélyeknél és a főlépcsőházban márványt használt, és márványból építette ki a folyosólemezeket is. Kevésbé pompás a melléklépcsőház, amelyet a személyzetnek alakítottak ki.
A Budapesti Negyed című periodika műszaki tanulmánya szerint a földszint utcai részét például négy bolthelyiség tagolta. Kettőhöz egy udvari szoba, kettőhöz udvari lakás tartozott. A bolthelyiségek és a szobák tágasak voltak, magasságuk az öt métert is meghaladta, az ablakokat viszont nagyon kicsire vágták. A díszítettség egyértelműen az utcai frontra, azon belül az első és a második emelet reprezentatív helyiségeire volt jellemző.
A bérházat Frölich Gusztáv országgyűlési képviselő, földbirtokos építtette. Betegsége miatt otthonát mindössze két esztendeig használhatta. Miután 1891 januárjában gégerákban meghalt, gyermekei örökölték az épületet. A Budapesti Negyed által feltárt hagyatéki leltárból kiderül: az építtető a nagy beruházás ellenére kevés bútorral vette körül magát. A kutatások arra utalnak, hogy Frölich felesége halála után az özvegyi hálószobába helyezte át az úriszobát. A leltár felvételekor már csak a kisebbik lány lakott a házban, így az is elképzelhető, hogy a többi testvér a legértékesebb tárgyakat magával vitte addigra.
Frölich legidősebb lányát Ybl Félix miniszteri segédtitkár – Ybl Miklós fia – vette feleségül, így a képviselő halála után ő lett a ház új tulajdonosa. Néhány esztendő múlva Wahrmann József földbirtokosé, majd Bálint Sándor színiigazgatóé lett az épület.
Szólni kell természetesen a bérlőkről is. Meglehetősen összetett a kép: a földbirtokostól kezdve a vasúti hivatalnokon át a szatócsig és a bolti alkalmazottig terjedt a sor. A szociális különbségek emeletek szerint változtak. Az első emeleti lakáshoz például terasz is tartozott, míg a többi emeletről ez a komfort hiányzott. A belső felszerelés is nagyon különbözött. Az utcai lakások nemcsak tágasabbak voltak, de korabeli komforttal – fürdőszobával, cselédszobával, gázzal, villannyal, telefonnal – látták el. A fürdőszoba egyértelműen rangjelző volt: az úri lakásokhoz két fürdőszoba is járt. A szociális különbségek nem vonatkoztak a pince fáskamráira, valamint a mosókonyhára és a padlástéri szárítóra: ezekből a helyiségekből mindegyik tulajdonos egyenlően kapott. Ugyancsak a szociális hovatartozásra utalt az alkalmazott is: egyes családokra a mosónő, míg másokra a mindenes mosott. A legszegényebbeknél ugyanakkor a ház asszonya végezte el ezt a munkát egyszer egy héten, előre meghatározott napon.
Míg az 1890-es évek végén a lakosok kétharmadát a kispolgárság alkotta, addig az 1910-es évekre a középosztály uralta a házat. A fenti bérház történetéből jól kitűnik: a Nagykörút tekintélye a század elejére fokozatosan emelkedett, bár a bécsi Ring rangját sajnos nem sikerült elérnie.