Tollhegyen

Mester Ákos főszerkesztőt (168 Óra) minősítette Megyesi Gusztáv hírlapíró az Élet és Irodalom legfrissebb számában. Szó se róla, tömören. Guszti (együtt jártunk újságíró-iskolába, ezért Gusztizom) nemes egyszerűséggel hímtagnak aposztrofálja a képes hetilap frontemberét, ennél egyszerűbb szóval. Megjegyzem, már az írás címe – A nagy szopás – is előrevetítette a leendő trágár hangfekvést, engem mégis kiejtett a ritmusból a patinás redaktorra tett definíció. Hímtagnak lenni országos hetilapban legalábbis különleges státus. Kevesek sajátja.
Persze Mester kolléga sem ment a szomszédba a „jó szóért”, hogy úgy mondjam, kijárta magának. Saját újságjának címlapján perverzkedett (igen útszéli módon), hogy aztán tágra nyílt szemekkel cáfolhassa, hogy a megjelent fotó bármilyen értelemben félreérthető lenne és provokációs célokat szolgálna. Ahogy Guszti is írja, dehogy volt az félreérthető. Egyértelmű volt. Sötét. Szánalmas. Benne szunnyadt a komplett „mesteri” szerkesztés. A mocskolódásba menekülő tudományos baloldal. (A református püspök előtt imádkozó asszonyból készített örömlányt a leleményes fotóriporter.) Hát most benne van Mester Ákos is a szexben kötésig. A Kádár–Grósz-korszak „szókimondó” riportere most új minőségben szerepel. Guszti a névadó szülő. Lehet, hogy még nincs vége az egésznek. Talán készül már a válaszcikk, a válaszfotó jó Gusztiról (már figyeli a lesifotós, amint italos állapotban keresi a talajt az óbudai éjszakában, meg fiatal leányokat molesztál a Filatorigátnál).
Lám, a baloldal sem egységes. A hímtagot emlegető liberális Guszti szép egészségeset rúg természetes szövetségesébe, a kádári gondolat megfogalmazójába, ahelyett, hogy egymás hónap alá nyúlnának, mint Szerjózsáék annak idején a fronton.