Utazgatás térben és időben

Budapest közeli múltjában kalandozhat az, aki fellapozza Féner Tamás fotóművész legújabb Az idő, a tér, a forma című albumát. A főváros régi és mai utcái, terei, jellegzetesen szép épületei, lepusztult gyártelepei, ódon csigalépcsői ihlették meg az ismert alkotót.

A város, amit szeretünk. A város, ami elkopik, átalakul, cserbenhagy. A város, ami rég volt, és ami ma is körülöleli életünk: egy évtizednyi Budapest, képekbe fagyottan” Így látja Almási Miklós esztéta Féner Tamás fotóművész legújabb albumát, amelynek előszavában érzelmektől fűtötten jellemzi mindazt, amit Féner a fotókon fogalmaz meg.
És valóban, aki kinyitja az albumot azonnal rájön arra, miért nem költözött el soha néhány tízkilométerrel odébb, egy csendesebb, kiegyensúlyozottabb kisvárosba. Talán ezért, mert minden szűk kis utcához, egykori moziépülethez, szökőkúthoz, hajókikötőhöz vagy buszmegállóhoz van valami közünk. Almási is jól érzékelteti: ebben az albumban ismét feltűnik az utca, ahol először voltunk szerelmesek, ahol ellopták a kocsinkat, vagy ahol az első lakásunkat béreltük.
Féner Tamás több fotót is készített még a hetvenes években a régi gázgyárról. Ezek a képek az időutazás részei: füstölnek a monstrum kéményei, kis gyár-villamos gördül a sínen. Munkás lépdel a telep udvarán. A füstös-piszkos gyár is mind a múlt része, a város történelme. „Hiányzik, igaz csak annyira, ahogy egy csendes rokon eltávozása” – véli az esztéta.
Jellegzetes budai és pesti utcák, szép épületekkel köszönnek vissza miközben forgatjuk a könyvet. A csigalépcső az Október 6. utcában, vagy a Munkácsy utcai gangos ház nemcsak múlt eleme, a jelené is. Így szoktuk meg, így szeretjük, kicsit porleptén, néhol omló vakolattal. Ahogy a Mátyás téri pléh Krisztus-szobor, a városligeti ringlispil, vagy a 2-es villamos síne is a reggeli forgatag, a délutáni tömeg is a mindennapok része. Ebből is látszik: Féner képei nem különleges, vagy megrázó helyzetekben fogantak. Be kell ismerni: a reklámtáblák, a modern neonok tucatjai is a város „díszei”. A művész ezt a fejezetet Pepsiérzés címmel fogta össze. A reklámok miatt kicsit felborult a világ – mutatja a fejre állított városképeken keresztül. Az ünnepre feldíszített Nemzeti Múzeum előtt hatalmas tábla hirdeti az üdítőitalt.
„Féner beszélget a kép-olvasóval. Tudja, hogy nem mutogatni kell neki a képeket, hanem meg kell hívni, hogy együtt nézzen, lásson a képolvasóval. Mert a képolvasó ezt szereti: ha ő is rajta van a képen, ami nem őt ábrázolja” – summáza az esztéta.