A baloldal rémálma

Számos visszaemlékezés, hitelesnek tekinthető forrás szerint Antall József távlati tervei között szerepelt egy olyan jobboldali–konzervatív párt létrehozása, amely a kereszténydemokratáktól a nemzeti szabadelvűekig tömöríti a posztkommunista baloldallal szemben álló politikai csoportokat. A megálmodott formációban a radikálisoktól megtisztított MDF és KDNP, az 1945-ös eszmeiséghez hű (értsd: Torgyán-ellenes) kisgazdák, a Fidesz és az SZDSZ akkor még létező polgári szárnya integrálódott volna egyetlen, a mindmáig félelmetes gazdasági és médiapozíciókkal rendelkező utódpártot legyőzni képes erővé. A néhai miniszterelnök nem sokat tehetett e grandiózus terv megvalósításáért, erejének jó részét a kormánya egyben tartása érdekében folytatott – egyébként sikeres – küzdelem emésztette fel.
Az antalli vízió megtestesülése a magyarországi baloldal rémálma. Talán éppen ezért volt élet-halál kérdése az MSZP (és az SZDSZ), valamint az ellenzéki párti sajtó számára az MDF szembefordítása a Fidesszel, a két párt racionális, a jobbközép szavazatokat maximalizáló választási szövetségének megakadályozása. Szombaton az utolsó halvány reménysugárnak is búcsút inthettek: a demokrata fórum választmánya egyhangúlag jóváhagyta a vezető kormánypárttal közösen indítandó jelöltjei listáját.
Most vált ugyanis visszafordíthatatlanná az a folyamat, ami áprilisban azt eredményezi majd, hogy sem a listán, sem az egyéni körzetekben nem vesznek el a mérsékelt polgári oldalra leadott szavazatok, ez pedig a jelenlegi közvélemény-kutatási adatok és a választójogi rendszer ismeretében azt jelenti, hogy a szocialistáknak – a rájuk adott szavazatok számát tekintve hiába ismétlik meg az 1994-es szereplésüket – gyakorlatilag nincs esélyük az abszolút többség megszerzésére, azaz a jelenlegi kormány leváltására.
Ezt természetesen ők is tudják. Ha máshonnan nem, akkor a HVG tavalyi utolsó számából, ahol a magyar jobboldallal finoman szólva nem rokonszenvező Szelényi Iván vázolt fel pontos és lényegretörő elemzést a kampánystart előtti belpolitikai helyzetről. Ebben a neves szociológus a polgári erők Fidesz által levezényelt – az állítólagos Antall József-i koncepcióhoz kísértetiesen hasonlító – összefogását szembeállítja a szocialisták (és a szabad demokraták) politikáját 1998 óta meghatározó stratégiai baklövésekkel, s mindebből a várható választási eredményre is következtet.
Csak az újabb vereségtől való hisztérikus félelem – ami nagy valószínűséggel a késő kádári apparátusból kinőtt szocialista elit távozását is jelenti majd Horntól Medgyessyn át Kovácsig – adhat választ arra a kérdésre: miért süllyed olyan mélyre a baloldal, hogy – állítólagos elveit megtagadva – nyíltan az idegengyűlöletre apelláló hecckampányt folytasson a státustörvény ürügyén? (E kampány és a Szanyi Tibor nevével fémjelezhető baloldali politikai kultúra jegyében Horn Gyula tegnap „elcseszettnek” nevezte a magyar–román kormányfői megállapodást.)
Három hónappal a választás előtt egy világos jövőképpel rendelkező, erejét egyesítő polgári koalíció áll szemben nem lebecsülendő erejű, de hiteles program és miniszterelnök-jelölt nélküli, a morális dezintegráció számos jelét mutató ellenfelével. Kőkemény harcra kell számítani, hiszen a mai MSZP (és az SZDSZ) számára valóban ez a harc lesz a végső.