Egy nigériai asszony faképnél hagyta férjét Calabra városában, mivel fiuknak az újdonsült apa az Oszama nevet szánta. Az eset nem egyedi, beszámolók szerint ugyanis az afrikai ország bizonyos részein – főként a mozlimok lakta északi tartományokban – Oszama bin Laden névadási láz tombol. Az északi Kano városának egyik kórházában például tíz újszülöttből hetet Oszamának neveznek el. Az apák hősként tekintenek az Amerika-ellenes terrortámadások kitervelésével gyanúsított szaúdira, és abban reménykednek, hogy a név majd befolyással lesz gyermekeik viselkedésére, későbbi tulajdonságaira.
Kano utcáit egyébként a szeptember 11-i terrorakciók óta Oszama bin Laden portréi „ékesítik”. A közel egymillió lakosú települést a radikális iszlám egyik fellegvárának tartják. Talán nem véletlenül: ez volt például az a város, ahol októberben véres vallási villongássá fajultak az Amerika-ellenes tüntetések. Többtucatnyian haltak meg akkor. Akárcsak egy hónappal korábban a közép-nigériai Josban, ahol mozlim csoportok csaptak össze a keresztény lakosokkal. A vallási megbékélést nem segítette elő az sem, hogy az utóbbi másfél esztendőben tizenegy nigériai tartományban vezették be a saríját, az iszlám törvénykezést. S az már csak (mondhatni) hab a tortán, hogy a pozíciójához foggal-körömmel ragaszkodó régi-új elit is nemegyszer a vallást használja fel politikai céljai eléréséhez.
Afrikában hódít az iszlám – ez nem kétséges. Az egykori kisebbség lassan többséggé nőtte ki magát: némely kutató úgy véli, hogy a természeti vallások követőitől eltekintve Allahnak ma ugyanannyi követője van Afrikában, mint Jézusnak. S hogy mi a hódítás titka? A többi közt az, hogy az afrikaiak nagy része csalódott az úgynevezett nyugati értékekben, amelyeket túlnyomórészt a kereszténységgel azonosít. A demokratikus államberendezkedés a maga elnökeivel, hivatalnokseregével és voksolásaival az afrikaiakat időnként kísértetiesen emlékezteti a régmúlt idők despotáira, korrupt bürokratáira és választási csalásaira.
Afrika számos országában is – hasonlóképpen Nigériához – politikai eszközként gyakorta a vallást használják, nem ritka azonban, hogy a cél elérése érdekében a vallás könnyedén háttérbe szorul. Kitűnő példa erre Csád, amelynek északi tartományait – akárcsak Szudánban – vaskézzel igazgatják a mozlim vezetők, akik bizony nem szívlelik a déli országrészek keresztény lakosait. Egészen a közelmúltig, amikor is híre ment, hogy jövőre olajat termelnek ki az ország déli fertályán. Azóta állítólag lényegesen javult a mozlim és keresztény csoportok vezetőinek viszonya.
A muzulmán csoportok radikalizálódása egyébként több okra is visszavezethető: ezek közül csak egy a csalódottság, a nyugati értékekkel való szembefordulás. A radikális csoportok főként a nyomornegyedek fiataljai közül verbuválnak új tagokat, s az egymásra acsargó kiskirályok civakodásait, az oktatási, közigazgatási, végrehajtó rendszer hiányosságait kihasználva könnyen követőkre találnak. Számos alkalommal előfordult az is, hogy azok a csoportok, amelyeket korábban kizártak a hatalomból, illegalitásba vonultak – és céljaik elérése érdekében szinte törvényszerű volt, hogy eszméikben és eszközeikben mind szélsőségesebb irányba tolódtak el. Kenyában és Tanzániában is több ilyen csoport tevékenykedik, sőt tagjaik közül nem egy aktívan részt vett a szeptember 11-i terrormerényletben.
Az afrikai kontinens legkényesebb pontja mindazonáltal Szomália, ahol a kenyai határtól nem messze működik az al-Kaidához kötődő szélsőséges al-Itihad al-Iszlamija csoport kiképzőtábora. Arról nem is beszélve, hogy az al-Kaidának több tagja állítólag a kelet-afrikai országban keresett menedéket. Az amerikaiak nem csináltak titkot abból, hogy ha a szomáliaik továbbra is tétlenül szemlélik a terroristacsoportok ténykedését, akkor könnyen a tálibok sorsára juthatnak.
Elemzők nyilatkoztak a kormány készülő akciótervéről
