Antik Aquincum-térkép és a részeg Hercules

Jóval a mai szemléletű „vetületi térképek” előtti időkből való az a római kori térkép, melyen – büszke tornyaival – Aquincum városa is szerepel. Pontosan nem tudható, hogyan és milyen környezetben áll ott a Duna-parti település: a rajzoló párhuzamosan ábrázolja a folyókat és hullámvonallal a hegyeket, itt-ott közéjük pöttyintve egy-egy települést. Becses emléke a múltnak mégis ez az öreg fóliáns, arról árulkodik, hogyan birkóztak az antik gondolkodók a tájak bemutatásával.
A „vizek városa” persze már a rómaiak kora előttről ismert. Éltek itt korábban kelták, később avarok, és ki tudná felsorolni, még hány névtelen és a mítoszok homályába fakult nép.
Az ódon Aquincum, melyet a mediterrán hódítók a Krisztus születése körüli időben vettek birtokukba, két részre oszlott. Nagyjából a mai óbudai főtér (a Flórián tér) környékén állt a légiós tábor. Itt laktak a katonák és családjuk mellett az őket kiszolgáló iparosok és kereskedők is. Nem magában a Táborvárosban, hanem az ezt karéjozó „canabae”-ban. Az a terület viszont, melyet ma is Aquincumként ismerünk, tehát a múzeumi rommező környéke, a civilek lakta „polgárváros” volt.
A canabae oldalában, a mai Hévízi úti lakótelep területén 1958-ban ásatások folytak. Itt bukkantak a régészek egy hajdani „villanegyed” nyomaira. Mint azt a historikusok gyanítják, állt itt már a Krisztus utáni második században is egy római település, ezt azonban a szarmata–jazig háborúk során elpusztították. A II–III. század fordulóján viszont, Septimius Severus uralkodása idején a korábbi falak építőanyagának felhasználásával újjászületett a település. Ekkor jött létre a nevezetes Hercules-villa, melynek díszes és részben megőrződött emlékeire a huszadik századi régészek rábukkantak.
A mintegy tizenkét helyiségből álló városi épületet, villa urbanát művészi szépségű mozaikpadlók díszítették. Mivel a mozaikok közül kettő is a görög–római mondakör nagy erejű, szertelen hősével kapcsolatos, az épületet Hercules-villának nevezték el. A dupla padlófelület közül a fentit oszlopok tartották, s a kettő között meleg levegő áramlott az épület fűtését biztosítva. A meleg levegő kemencéből zúdult a „fűtőtérbe”, és egyik teremből a másikba a falba fúrt nyílásokon át jutott.
A mozaikképeket szalagfonatminta keretezi. Az egyik kép szőlőlugasában két óriási tigris töredékben fennmaradt figurája látható. Mindkét állat farka bojtos, ami arra utal, hogy a művész sosem látott élő tigrist. A tigris amúgy Dionüszosz kedvenc állata, a szőlő és a szüret pedig az isten kultuszára utal. Azt antik lélek számára a mámor (így a boré is) az istennel való egyesülés lehetőségét adja meg.
Más freskótöredékek vízinövényeket és madarakat ábrázolnak. Egy – növényi indákkal rokon szalagfonat – közelről nézve delfinek sorát mutatja be. A delfinek a szent dalnok, Orpheusz kísérői.
A Hercules-mozaikok egyike a részeg isten táncát jeleníti meg. Az ittas istenséget, akiről pontosan nem tudható, táncol-e vagy tántorog, ketten is támogatják. Mellettük, mögöttük táncoló bacchánsnők és szatírok egészítik ki a képet. Egy jelentős mozaikdarab viszont a „névadó” Hercules és felesége, Deianeira mítoszára utal. Az ifjú pár megérkezik az Euanosz folyóhoz, ahol Nesszosz kentaur viszi át őket a túlpartra. A félig ló, félig ember Nesszosz erőszakoskodik az ifjú nővel, mire Hercules elpusztítja mérgezett nyilával.
De túl a közismert Hercules-legendán, számolatlan egyéb érdekes és értékes mozaikképet, szobrot és érmet is megőrzött az óbudai épületegyüttes földje.