Az orosz elnök közép-európai belépője

Áttörést senki sem várt. Bár Putyin nem érkezett üres kézzel, s jelzésértékű, hogy a Honi Hadsereg emlékművénél is virágot helyezett el, Willy Brandt egykori történelmi főhajtását azonban mégsem ismételte meg, nem kért bocsánatot, nem tisztelgett a varsói felkelők vagy a keleten elesett lengyelek emléke előtt. Nyolcévi szünet után e látogatás ugyanakkor mégis új korszakot jelent a kétoldalú kapcsolatokban. E térségbeli első vizit egyúttal azt is jelzi, hogy az európai integráció felé közeledve lassan normalizálódik, pragmatikus alapokra helyeződik térségünk országainak az elmúlt években meglehetősen hűvössé vált viszonya Moszkvával.

Oroszország régiónkból való kivonulását írja le a befolyásos politikusokat, szakértőket és vállalkozókat tömörítő moszkvai Kül- és Védelempolitikai Tanács Közép-Európáról készült egyik legutóbbi dokumentuma. Mint e térség és Oroszország viszonyáról íródott három úgynevezett Karaganov-jelentés megállapítja, jórészt kényszerű kivonulásról van szó, amely kiváltképpen a Szovjetunió felbomlása után zajlott szervezetlenül.
– Kelet-Közép-Európa a 90-es évek elején, kiszabadulva a béklyóból, a belpolitika különös szeletéből a külpolitika normális részévé vált, leértékelődött a szovjet éra mesterséges felértékelődéséhez képest, a korábbi tömbpolitika helyett individualizálódott, valamint természetes módon demilitarizálódott – írja le a térségünkre irányuló orosz külpolitika kiindulópontjának jellemzőit Póti László, a Stratégiai és Védelmi Kutató Hivatal (SVKH) e kérdéssel foglalkozó szakértője.
Jellemző, hogy a térséggel csak akkor kezdenek el foglalkozni, amikor orosz érdekeket érintő, nagy európai ügyek kerültek napirendre, így a NATO vagy az Európai Unió bővítése. A térségre irányuló orosz politika tehát nem jelenik meg önálló prioritásként, hanem közvetett értékként, az Európa-politika részeként értelmeződik.
– Két mozzanat az említett kereteken belül az uniós tagságig mégis különössé teszi a térséget. Ez pedig a bővítésben játszott szerep, valamint a tranzithelyzet, amelynek kapcsán nemrégiben az „energiadiplomácia” fogalmát vezette be Igor Ivanov külügyminiszter, utalva arra, hogy e régióval a gazdasági kapcsolatépítés került napirendre – finomítja a képet a kutató.
Ezzel kapcsolatban a véleményformáló orosz külpolitikai háttérgondolkodásban már az elmúlt évtized közepe táján megjelent a pragmatizmus, pontosabban a gazdasági érdekek szolgálatának igénye. Az érdekérvényesítés gazdasági emeltyűinek megmozgatása csak valamivel később, az 1998-as pénzügyi válságból kilábalva kezdhetett el megvalósulni a gyakorlatban, Karaganovék azonban már 1997-ben azt ajánlották a Kremlnek, hogy Oroszország gazdaságilag legyen aktívabb, s még az uniós csatlakozás előtt foglaljon el hídfőállásokat a visegrádi országokban.
– A tendencia nyilvánvaló, a gazdaságközpontú gondolkodás azonban még mindig nem eléggé erős Oroszországban – fogalmaz ezzel kapcsolatban a térséggel foglalkozó moszkvai politológus, Irina Kobrinszkaja. – Hiába van szó meghirdetett célról, az a cégek szintjén sokszor ösztönösen, esetlegesen érvényesül – teszi hozzá.
Tény azonban, hogy a legsikeresebbnek tekintett jelölt országokban, így Magyarországon is, nagy riadalmat keltve megjelentek az orosz befektetések. Mégpedig megint csak Karaganovék ajánlása szerint. Azt javasolták, hogy Moszkvának immár nem a térség euroatlanti integrációjának blokkolásával kell foglalkoznia, hiszen a bővítés folyamatos és feltartóztathatatlan, hanem a rövid időn belül kialakuló új helyzethez kell minél hatékonyabban alkalmazkodnia. Erre pedig akkor lesz lehetősége, ha rátalál a kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködés technikáira az Európai Unió–Közép-Európa– Oroszország háromszögben. Ez az energetika területéről elindulva infrastrukturális, majd az ipar más területeire is kiterjedő projekteket jelent. Ezzel kapcsolatban erős a félelem a térség országaiban, hogy a fejünk felett egyeznek meg, több szakértő szerint azonban ez a gyanú nem indokolt.
– Ez az ötlet más összefüggésben már a 90-es évek elején felmerült a csatlakozási tárgyalásokon való részvétel formájában. Moszkvában belátták azonban, hogy ez a mechanizmus nem működtethető, így e formális részvételtől ellépve pragmatikusan a gazdaság területén próbálják megvalósítani. Az EU és Oroszország között azonban jelenleg a látványos közeledés ellenére aszimmetria van az aktivitások és az együttműködés terén. Míg Brüsszel a másodlagos biztonsági tényezők ügyébe kíván elsősorban stabilitást, rendet vinni, Moszkva inkább a gazdasági együttműködést preferálja – indokolja Póti László, hozzátéve, hogy az ilyen félelem inkább érthető lenne a NATO és Oroszország közti relációban.
Érdemes ezek után legalább nagy vonalakban kissé közelebbről megvizsgálni Oroszország Európa-politikáját, hiszen e kérdéskör részeként merül fel csupán térségünk szerepe. Többen kételkedve figyelik Oroszország és az EU utóbbi időben látványos közeledését is, nem tudva eldönteni, hogy inkább propaganda vagy valódi partnerség.
– Több mint propaganda, célja azonban nem valamiféle igazi partnerség megteremtése – fogalmaz Póti László. – Putyin külpolitikájának lényege, hogy hiperpragmatikus eszközökkel újjáalkossa Oroszországot, mint világhatalmi szereplőt. E célnak – amely a normalizálás természetes folyamata, és nem valami rossz újjáélesztése – rendel alá minden mást – emeli ki.
A térség és Oroszország kapcsolatát azonban még történelmi sérelmek, érzelmi motívumok is bonyolítják, pontosabban terhelik. Ennek fényében a rendszerváltás viszonylagos közelsége miatt gyakran felmerül például, hogy az orosz külpolitika a térségben inkább csak a baloldali pártokkal tud együtt dolgozni. A posztkommunista körök erős kötődése nyilvánvaló, bár ezt a tapasztalatok alapján kevésbé az állam, és inkább a saját egyéni vállalkozások javára kamatoztatják. Az országok közötti kapcsolat ugyanis jobb volt például – a gazdasági együttműködést tekintve mindenképpen – a Boross-kormány idején, mint Hornék alatt. Az Orbán-kormány helyzetét ugyanakkor az érzelmi alapú, bár leküzdhető elő-ítéletek mellett lényegesen megnehezítette, hogy előzőleg az MSZP túlságosan is bensőséges, bár inkább a magánszférában hatékony kapcsolatokat ápolt bizonyos moszkvai körökkel. Ezzel szemben például Lengyelországban a jobboldali Buzek-kormány és a baloldali kabinetek keleti politizálása között nem volt ekkora szakadék, mivel Kwasniewski vagy Miller „oroszul beszélve” sem engedett a nemzeti érdekekből lényegesen.
– A mai orosz külpolitika lényegében már nem kötődik ideológiákhoz, vagy az adott ország aktuális politikai koalíciójának jellegéhez. Egyáltalán nem független viszont attól, hogy az adott ország milyen politikát folytat Oroszországgal kapcsolatban. A viszonyt érzékenyen érintik a konkrét ügyek kapcsán felmerülő érdekellentétek – állapítja meg Póti László.
Ezt láthattuk a Kaszjanov-látogatás lemondásakor is. Hasonló hektikus időszak után a maga szintjén hiperaktivitás volt lengyel vonalon, normális viszony szlovák, semleges cseh viszonylatban. Igazából csak Magyarország lógott ki a sorból. Mégpedig azért, mert Moszkva nem viselte el a konkrét ügyekben – a befektetések körüli homályos dolgoktól a MiG-ekig – a partnerország ellenlépéseit. Ez a helyzet a pragmatizmust időlegesen háttérbe toló túlérzékenységet eredményezett mindkét oldalon. Budapest – elsősorban a retorikában – érzelmi húrokat pengetett, míg Moszkva a partnert sértődötten néha nem a kapcsolat alanyaként, hanem régi időkre emlékeztetően tárgyaként értelmezte. Ennek azonban a jelek szerint vége. Szeptember 11., valamint az ezt követően látványosan felgyorsult orosz külpolitikai nyitás, Moszkva és a Nyugat közeledése sok falat ledöntött. A térségben ezt próbálja most kihasználni Varsó, amely geopolitikai helyzeténél fogva is megkerülhetetlen e kapcsolatépítésben.
– Oroszország és Közép-Európa kapcsolatait az utóbbi évtizedben elsősorban az határozta meg, hogy milyen volt a Nyugat és Moszkva viszonya – fogalmaz Kobrinszkaja. – Ez érthető is – teszi hozzá –, hiszen ezek az országok a NATO tagjai lettek, valamint az Európai Unióba készülnek. Ilyen szempontból változott a helyzet, az orosz és az Európai Unió kapcsolatainak fejlődésével tovább javulnak a kétoldalú viszony erősítésének feltételei. A térség országainak uniós tagsága is az egészségesebb politizálás felé lök, nyugodtabb, konstruktívabb és aktívabb hozzáállást eredményez majd Oroszország irányában is – szögezi le az orosz szakértő.