Egy tányér bableves

A postások is megkezdték a választási kampányt. Vagyis egyesek. Politikai érzelmeik alapján kinek bedobják a Millenniumi Országjárót, kinek nem. Volt, aki már talált egy egész kötegre valót a kukában. Bezzeg, akik nem kapták meg az Országimázs Központ magyarságról szóló lapját, azok rendre megkapták névre szólóan Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt bemutatkozó levelét. Sőt, ha a feladó a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület, annak levele sokszor repült a szemétbe. A postások tehát manapság így politizálnak. Hol vannak azok az idők, amikor kissrác koromban a házmester biztatott – nem éppen jóindulatúan –, ha jön a postás, csak annyit mondjak: „Egy tányér bableves.” Már emelte is a kezét a jól megtermett Feri bácsi, amikor végül T., a házmester megszólalt: „Hagyja, a gyerek csak tréfálkozott, én próbálkoztam.” Az idős postások szerint már a húszas-harmincas években is élt ez a szólás. Állítólag, aki le akarta kenyerezni a levélkihordót, az megkínálta egy tányér bablevessel. Akkor ennyibe került. A levest elfogadták, de ha ezt csak mondták, ismételgették, azon megsértődtek. Az én gyermekkoromban is, a Rákosi-korszakban jött a postás, hozta a leveleket, már amit átadhatott. Nem politizált, néhány semleges mondatot szólt az időjárásról, és vitte tovább izzadtan a teli táskáját. Ilyenkor anyám az ablak felé emelte a levelet, és nézte a ragasztásnál a gőzölés gyűrött nyomait. Minden levelünket felbontották, ami külföldről vagy vidékről jött. Rákosiék félelemrendszere így is politizált: a gyanús leveleket elolvasták, s ha találtak benne valamit, akkor lecsaptak a reakciósokra. A kacsintós diktatúrában sem volt másképpen. Kádárék titkos postázójában külön, szigorúan megbízható brigád dolgozott a levelek válogatásánál. A levéltitok ismeretlen fogalom volt akkoriban. Virágnyelven kellett abban az időben fogalmazni. Akkor a rendszer szelektált, most sokszor a postai alkalmazott. Csak úgy, önszorgalomból. Úgy látszik, a múlt kísért. De mindezt polgári demokráciában?!
Nemrégiben történt az egyik postahivatalban, hogy az egyik kézbesítő lupéval nézegette a külföldről érkező leveleket, és ahol valutát talált, azt megdézsmálta. Vesztére elővigyázatlan volt, mert a felszakított, üres borítékokat a fiókjába tette. Az egyik postai belső ellenőrnek tűnt fel a panaszosok nyomán, hogy itt valami nincs rendjén. A fiókban megtalálta a címzettekhez soha meg nem érkező küldeményeket. A postást rövid úton kirúgták. Igaz, ez bűncselekmény volt. De minek nevezhető az, amikor nézetbeli megfontolások alapján nem érkezik vagy későn érkezik meg a levél, netán a Magyar Nemzet, avagy a hanyagul berakott levélborítékok a postaládából a sáros földbe esnek. Sokan (ennek ellenére) pontosan viszik ki a nyugdíjakat, és becsületesen végzik a munkájukat. Mégis: a kézbesítés bizalmi feladat, talán munka közben nem ártana otthon felejteni a véleményt.