Európa magára talál

Akár sikerrel, akár kudarccal végződik az Afganisztánba települő, a helyi stabilizációra felügyelő békeerők küldetése, egy biztos: az Amerikát ért terrortámadásra válaszul indított amerikai akció melléktermékeként így létrejöhet a gyakorlatban is az Európai Unió hadereje, hasonlóképp ahhoz a gyermekhez, melyet a medencébe lökve „tanítottak meg” úszni. Végre eljött az a pillanat, melyben a növekvő fajsúlyú államszövetség identitátásának védelmi dimenzióját egy konkrét, gyakorlati feladatban is kifejezheti. Ezúttal az EU-tagállamok legalább elkötelezték magukat a bevetés mellett egytől egyig, s nem hangoztatták úton-útfélen fenntartásaikat, mint annak idején a Balkánon.
A háborús frontoktól távol, Brüsszelben és a nyugat-európai fővárosokban tett politikai ígéretekről eddig nem véletlenül nyilatkozott szkeptikusan a szakma, hiszen az európai együttműködés eddig számtalanszor bizonyította, hogy retorikájában ugyan méltó partnere atlanti szövetségesének, ám valós katonai képességekben és a döntéshozatali mechanizmusában nem versenyezhet vele. Ahogy azonban erősödik a politikai kohézió Európában, úgy lépésről lépésre egyre jobban körvonalazódik a kontinens összehangolt, egységesített haderőjének képe is, mely valamikor talán egy önálló, modern európai külpolitika eszköztárának fontos kelléke lehet.
Addig azonban még sok milliárd eurót kell védelemre költeni az öreg kontinensen, s emellett egy kényes döntést is meg kell hozni a legfőbb, nem európai szövetségessel, az Egyesült Államokkal kapcsolatban. Nevezetesen azt, hogy továbbra is elválaszthatatlan barátként tekintenek rá, s csupán a biztonsággal kapcsolatos feladatvállalás arányát változtatják meg növekvő képességeiknek megfelelően, vagy ellenkezőleg, az újonnan elnyert képességekkel független világhatalmi tényezőt akarnak létrehozni az óceán innenső partján. Az aktuális világméretű folyamatok és kihívások, a nyugati életforma közös érdekei kétségkívül a korábban megkezdett út folytatására késztetné Európát. Nem feledhető azonban, hogy a gazdasági érdekek, a szinte állandósult transzatlanti kereskedelmi ellentétek – melyeket a védelmi és repülési iparágban ügyesen reklámozott, de bizonytalan alapú európai ambíciók, illetve az élenjáró technológiák megosztásában zsugori amerikai magatartás is szít –, és a kölcsönösen tapasztalható, érzelmi alapú fóbiák könnyen a távolodás irányba is taszíthatják a megújuló uniót.