– A politika ma már nem a rendszerváltozásról szól, hála a 2010-ben megalakult kormány vezetésének – mondta az Országgyűlés elnöke hétfőn, a sátoraljaújhelyi Rákóczi Táborban, ahol egy pódiumbeszélgetésen vett részt az Összmagyar Egyetemista Tábor elnevezésű rendezvényen. Kövér László szerint valóban sikerült befejezni a rendszerváltozást, amely a házelnök generációja számára egy történelmi lehetőség és élmény volt. Hozzátette, azóta teljesen átalakult a kommunikáció, a jövő évi választási kampány érdemi része pedig már a virtuális világban zajlik majd.

Kiemelte, alkalmazkodni kell az új kommunikációhoz, és ehhez a fiatalabb generáció segítségére is szükség lesz. Megjegyezte, a közéletben eddig volt értelmes vita a politikai felek között arról, hogy ki mit akar ahhoz képest, ami van, de ma már ilyen diskurzus nem folyik és szemlátomást nincs is rá igény. Arról is beszélt,
az ellenzéki politikai kommunikáció leegyszerűsödött arra az állításra, hogy minden rossz, és ehhez képest azt akarják, hogy minden jó legyen.
Hozzátette, míg a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) évekkel ezelőtt viccesen adta elő az ingyen sör és örök élet ígéretét, a parlamenten kívüli ellenzéki pártok már minden humort lehántva erről ígérik ezt a magyar választóknak.
A baloldal soha nem tudott volna nyerni hagyományos eszközökkel
A házelnök úgy fogalmazott, érdektelen, mik voltak eddig a baloldal és a jobboldal közötti erőviszonyok. Szerinte a baloldal soha nem tudott volna nyerni a jobboldal ellen a hagyományos módokkal, eszközökkel és témákkal, mert „senki nem hitte el nekik, hogy jobb kormányzásra lesznek képesek, mint amit eddig produkáltak”.
A jövő évi választási kampánnyal kapcsolatban megjegyezte, az nem lesz méltányos, hiszen ahhoz egy fordulatnak kellene történnie a politikai kommunikációban.
A jelenlegi politikai diskurzust egy lejtőn guruló autóhoz hasonlította, amelyben nincsen fék. Megjegyezte, a parlament elvesztette szinte minden funkcióját, a törvényalkotást kivéve.
Az azonnali kérdések órájából „azonnali sértések órája” lett
Kövér László kifejtette, a parlament három fő funkciója a törvényhozás, a kormány ellenőrzése és maga a nyilvánosság. Mint mondta, először a parlament ellenőrzési funkciója számolódott föl, mert annyira eldurvultak a viszonyok a kormánypártok és az ellenzékiek között, hogy bármilyen egyetértés ki volt zárva. Hozzátette, a közösségi média totálissá válásával a parlament a nyilvánossági szerepét is elvesztette.
Az azonnali kérdések órájából szerinte „azonnali sértések órája” lett, melyet egyes képviselők arra használnak, hogy feltegyenek egy „kekeckedő kérdést” és azt a válasz nélkül feltöltsék a Facebookra.
A házelnök a Harcosok Klubjára és a digitális polgári körökre is kitért. Elmondta, bár ő maga nincs benne egyikben sem, az ezekben folyó munkát elengedhetetlenül szükségesnek tartja a megváltozott politikai kommunikációs helyzetben.