Kampányrajt a kisgazdáknál

2002. 01. 19. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két fő napirendi pont kerül szóba az FKGP mai nagygyűlésén: az egyéni képviselőjelöltek bemutatása és a választási program jóváhagyása. Két hónapos szünet után a nyilvánosság elé lép a pártelnök, Torgyán József, aki ismerteti a programot, amelynek leghangsúlyosabb eleme a földkérdés. A kisgazdák első embere várhatón ismét éles kritikát fogalmaz meg a legnagyobb kormánypárttal szemben.
Minden bizonnyal Torgyán József vezeti majd az FKGP országos választási listáját, amelynek összetételét egyelőre nem hozzák nyilvánosságra. Úgy tudjuk a pártvezetés hivatalos álláspontja szerint legalább 10–13 egyéni kerületben számítanak győzelemre, és a lista első tizenöt helyét tartják biztos befutónak. Ugyanakkor több kisgazda politikus úgy véli, talán egy-két egyéni jelöltjük nyerhet, míg a listákról maximum tizenöt mandátumot szerezhetnek. Az országos listán befutó helyen szerepelhet mások mellett G. Nagyné Maczó Ágnes, Gyimóthy Géza, Deák József, Béres Béla, Kávássy Sándor, a volt MIÉP-es Gidai Erzsébet és Lakatos Pál, valamint Gulyás Balázs, a Független Ifjúság elnöke.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.