Karácsonyesti mesék

Karácsony táján megtelnek a könyvesboltok ajándéknak szánt, többnyire színes-szagos könyvek sokaságával. Különösen vonatkozik ez a mese- és egyéb gyerekkönyvkínálatra. Akik a gyermekkönyvben csak árut, tárgyat látnak (és ez a műfaj csábít erre, hiszen csak töredék a jó szöveg), tudják, az ő szempontjukból mindössze kétféle gyermekkönyv létezik: amelyet a szülőre akarnak rátukmálni, és amelyet a gyerek sír ki a felmenőktől. De egyik vevőhöz sem a színvonalas mesék összeválogatásával található meg a legcélravezetőbb út. A fogyasztói gyermekkönyvek kétféle stratégiát követnek. Vagy a szülőnek ígérnek fűt-fát: na, ettől aztán tényleg megtanul, megszeret olvasni a csemete, képességei szélsebes iramban bontakoznak ki, miközben csöndben elfoglalja magát. Ezek a könyvek általában nem olcsók, viszont szép kiállításúak, persze illusztrációik nem feltétlenül színvonalasak, sőt. Vagy a befogadókat célozza meg a kiadó, és mivel a gyerekek többsége nem vagy csak alig olvas (legalábbis ezt nemigen feltételezik róluk a könyvek forgalmazói), szívükhöz más utakon közelítenek. A filmtől, a tévésorozattól a pólóig, a játék figurákig mindenen végigsöpör egy-egy százegy kiskutya vagy pokémonláz, aminek csupán jelentéktelen résztvevői a könyvek és a reklámhadjáratot meglovagolni igyekvő olcsó „hamisítványok”.
Azért írom le mindezt, mert a szóban forgó kiadványok e stratégiákkal feltétlenül szembehelyezkedő, igazi mese- és novellagyűjtemények. Mégis számon kell kérnünk rajtuk, hogy megállják-e helyüket a versenyben. Ne legyünk sznobok. Ha nem akarják magukat eladni – a néhány beavatott mellett – a siető, de igényes felnőttnek is, akkor mi értelmük van?
A gyermeknek az aprólékos, színes, a szöveg mellett és fölött világot teremtő képben kel életre a mese. Ezt a látszatot keltik a sorozatgyártott, lilás rózsaszín, „mese helyett kép” könyvek. Ha nem fantáziaindító a kép, akár ne is legyen, hiszen épp elég színes és alkotó maga a gyermeki képzelet. De számolnunk kell azzal is, hogy ez a kiadvány „olvasókönyv” lesz, amolyan szülői segédkönyv, melyből magunknak kell felolvasnunk a gyermek számára – még akkor is, ha már tud olvasni. Ilyen az E. Román Kata válogatta A csillag nyomán című, amolyan ünnepváró Adventi olvasókönyv. Igaz, a fülszöveggel ellentétben inkább tíz-, mint hatéves kortól javasolnám a könyvet. Amint a jobbnál jobb karácsonyi témájú írásokat olvastam, amelyek egy része (mint az Andersen-mesék) közismert klasszikus, más része viszont feledésbe merülő, régi emlékeket ébresztő vagy éppen ismeretlen elbeszélés (Fekete Istvántól Selma Lagerlöfön át Gárdonyiig), azon töprengtem, igazából kinek, minek, milyen alkalomra szánták ezt a gyűjteményt. Talán, ahogy ezt a fülszöveg is sugallja, amolyan adventi-esti, ropogó kandallótűz melletti családi mesélésekre szolgál (van még ilyen?). Mert ezek javarészt nem mesék, hanem kesernyés, nosztalgikus novellák, amelyek nem szirupos karácsonyi reklámhangulatot keltenek, inkább elgondolkodtatnak. Ajándék könyvnek viszont nem elég mutatós: Bácsi Boglárka fametszet hatású illusztrációinak művészi színvonalát megítélni nem vagyok hivatott, de ha értenék hozzá, akkor se lennék rá képes a fekete-fehér minimáltipográfia nyomán.
A Boldizsár Ildikó összeállította kötet jóval átgondoltabb kiadvány. Már a sorozat címe, az Esti mesék is sugallja a könyv célját, vásárlóközönségét. A 4–8 éves, talán még esti mesét hallgató gyermek ízlését elégíti ki a sok színes és valósághű illusztráció. (Csak zárójelben kérdezném Elek Líviától, észrevette-e, milyen gyakran és előszeretettel ábrázol megrémült, kiabáló, acsarkodó figurákat? Ha jobban megnézi az ember, van valami szorongást keltő ezekben a rajzokban, ami természetesen nem az illusztrációk színvonalára vonatkozik. A másik kérdésemet inkább a kiadóhoz intézném, mint a rajzolóhoz, noha ez is az illusztrációkat érinti: miért ragaszkodnak annyira a háttér nélküli rajzokhoz? Hiszen sokszor éppen a háttér indítja be a gyermeki képzeletet. Olyan ez, mintha egy mesét így mondanánk el: „Volt egyszer egy királyfi, aki legyőzte a hétfejű sárkányt, kiszabadította és végül feleségül vette a hétszépségű királykisasszonyt. Itt a vége, fuss el véle.”) Ennek a kiadásnak szerves része a színvonalas összeállítás, amelyben népmesék, külföldi és magyar klasszikusok egyaránt szerepelnek: valóban gyermeknek való, szép magyar nyelven megszólaló igazi mesék.
A két könyv különbsége jól példázza, miért veszi fel oly nehezen a versenyt a honi könyvkiadás a multikulturális mesekönyvkiadás legalább hét- (ha nem tizennégy vagy huszonnégy) fejű sárkányával. Ennek nem csak anyagi okai vannak. Akik értenek az irodalomhoz, tudnak magyarul (és nem csak reklámszlogeneket), akik képesek egy kötetre való jó elbeszélést összeválogatni, akik maguk is olvasók, azok – számomra ismeretlen okból – mintha szégyenkeznének eladható könyvet készíteni. Mintha az eladhatóság bemocskolná az irodalom tisztaságát, mintha ennek az érintetlen hajadonnak az erényét óvnák – kéretlenül. Eszük ágában sincs kardot vonni, küzdeni érette, inkább elrejtik. De kinek őrzik? Maguknak? Hát akkor kitől, mitől várják, hogy a színvonalas irodalom leendő olvasóit világra hozza?!
(A csillag nyomán. Adventi olvasókönyv. Szerk.: E. Román Kata. Kortárs Kiadó, Budapest, 2001. Ára: 1850 forint. Esti mesék a szeretetről. Összeállította: Boldizsár Ildikó. Novella Könyvkiadó, Budapest, 2001. Ármegjelölés nélkül)