Ki akar itt csalni?

A jelek szerint a szocialista párt nehezen fog belenyugodni abba, hogy elveszíti az idei parlamenti választásokat. Sorozatos ámokfutásaik közül a legutóbbi az volt, miszerint az áprilisi választások tisztaságát veszély fenyegeti, mert a Fidesz csalásra készül. Hogy miféle csalás lenne ez, azt Nagy Sándor frakcióvezető nem fejtette ki részletesen, mindenesetre drámai hangon jelentette be az Országos Választási Bizottság tagjainak megválasztása után, hogy nemzetközi megfigyelőket kérnek a voksolás tisztaságának ellenőrzésére, mert ugyebár világra szóló skandalum fenyeget.
A szocialisták eddig egyetlen érvvel tudták alátámasztani vádjaikat, ez pedig a választási bizottság személyi összetétele. Az ellenzékhez hű napilapok által egyszerűen kormánykatonák címszóval illetett testület élén Ficzere Lajos jogászprofesszor áll, aki diplomáját Leningrádban (!) szerezte, és az 1990-ben megszűnt Minisztertanács titkárságán is dolgozott. Többször jelölték már alkotmánybírónak. Ez aligha nevezhető fideszes karriernek. Aztán itt van Sándorfi György ügyvéd: bűnlajstromán az szerepel, hogy MDF-es képviselő volt az édesapja (aki mellesleg már évekkel ezelőtt elhunyt). Erről csak annyit: nem biztos, hogy az OVB tagjainak lenne kínos végigolvasni az apáik életrajzait. Az pedig szintén nem mérvadó, hogy Balsai István egykori igazságügy-miniszter kabinetfőnöke volt, mert az talán csak nem szégyen, ha egy fiatal jogász apródszerepet vállal a magyar történelem első szabadon választott kormányában. Vagy folytassuk Horváth Sándorral, aki 1994 óta tagja az OVB-nek, ezenkívül a rendszerváltásban elévülhetetlen érdemeket szerzett Független Jogász Fórum elnöki tisztségét is betölti. Ezek után nehezen képzelhető el, hogy egy ilyen tekintélyes, köztiszteletben álló ügyvéd ne vállaljon szerepet a civil szervezetek valamelyikében, amely miért ne lehetne a honi értelmiség legjavát tömörítő Polgári Együttműködés Egyesület? Az a szerveződés, amelyiknek két alapítója az (állítólag) a szocialisták által is támogatott Mádl Ferenc köztársasági elnök, illetve a Kovács László-i szótárban a szakértelem szinonimájaként szereplő Martonyi János külügyminiszter. Mindketten kiváló jogtudósok is, akárcsak a pártkatonának megbélyegzett Horváth Sándor, az pedig már nem a Fidesz bűne, ha a jogászszakma elitje rokonszenvezik a polgári értékrenddel, és az ehhez kötődő pártokkal.
Nevetségesek a Maczonkai Mihály ellen felhozott vádak is. A fent nevezett jogász-szociológus nem a koalíciós pártok ombudsmanjelöltje volt, hanem a pártok felett álló köztársasági elnöké. Választási tapasztalatai pedig vannak, hiszen a pécsi önkormányzat választási bizottságának titkára, ami azért említendő meg, mert Pécs polgármesterét Toller Lászlónak hívják…
Az ötödik bizottsági tag, Molnár Miklós. Egyetemi docensi fokozattal bír, a Jogállam nevű szakmai folyóirat szerkesztője, ez pedig szép teljesítmény egy 37 éves fiatalembertől. Tény, hogy a kormánypártok ombudsmanjelöltje volt, de ez a jelölés szólhatott az eddigi szakmai teljesítményének is. Azt pedig ne várja már el senki, hogy minden olyan jogász, akit pályafutása során akár csak egyszer is jelölt valamilyen közfunkcióba egy jobbközép párt, Robinsonként vonuljon el egy lakatlan szigetre, örökös magányba.
Szóval ez az az ominózus névsor, amelyik annyira felkavarta a Köztársaság tér lakóinak lelkiállapotát. Szakmailag és erkölcsileg is támadhatatlan emberek, nincs köztük ávóscsemete, egyikük sem volt karhatalmista vagy MSZMP KB-tag, a rendszerváltás után sem vállaltak pártpolitikai szerepet. Talán csak az hozható fel ellenük, hogy egyiküket sem jelölte az MSZP vagy az SZDSZ, ami valóban fölvethetne jogos ellenzéki kifogásokat. Igen, fölvethetne, ha nem emlékeznénk arra, hogy kik nem választották meg az előző ciklusban alkotmánybíróvá Bruhács Jánost, holott előtte már hatpárti megegyezés született a személyéről? (Ne feledjük, hogy akkoriban komoly veszély fenyegette a csonkán maradt Alkotmánybíróság határozatképességét.) Kik voltak azok, akik képmutató támogató nyilatkozataik után megalázó helyzetbe hozták Mádl Ferencet, aki csak a harmadik szavazási forduló után kerülhetett az államfői székbe? Kik alázták meg a jogászszakma több jeles tagját is azzal, hogy támadhatatlan szakmai múltjuk ellenére nem tartották őket alkalmasnak az adatvédelmi biztos tisztségére? Melyik kormány miniszterei voltak azok, akik a szintén konszenzusos alkotmánykoncepciót leszavazták a parlamentben az előző ciklusban, elérve azt, hogy formálisan még mindig az 1949-es rákosista alkotmány maradjon hatályban? Milyen alapon köt bele az MSZP bárkinek a szakmai múltjába, miközben ők jelölték alkotmánybírónak Bihari Mihályt, aki előtte négy évig volt az MSZP országgyűlési képviselője? Azt a Bihari Mihályt, akinek a személyét a Fidesz a konszenzusos demokrácia játékszabályai nyomán annak rendje-módja szerint tudomásul vette, és megszavazta. Ezek után pedig leszögezhetjük: ha támadható is az új választási bizottság az összetételének a kialakítása miatt, a Fidesz még mindig csak kiscserkész az MSZP mellett a konszenzusos játékszabályok áthágása terén.
A választási csalás szándékáról csak annyit: vajon kik voltak akkor kormányon, amikor az 1989-es négyigenes népszavazás első kérdését, amelyik eredetileg az államfő megválasztásának idejére vonatkozott, önkényesen, az európai demokratikus gyakorlattal szöges ellentétben megváltoztatták, és kommentárt fűztek hozzá, a választás módjára helyezve a hangsúlyt? (A miniszterelnök Németh Miklós volt.) Ki volt a felelős az 1990-es első szabad választások szavazatszámlálási botrányáért, amikor a választójogi törvényt súlyosan megsértve három nap késéssel tették közzé az eredményeket? (Belügyminiszter: Gál Zoltán.) Kik híresztelték azt 1994-ben – mint tudjuk, teljesen alaptalanul – , hogy az MDF el akarja halasztani a választásokat? (Az MSZP-hez közel álló „véleményformálók”.) Melyik politikai erő volt az, amelyik néhány héttel az 1994-es helyhatósági választások előtt, arcátlanul visszaélve kétharmados többségével, megváltoztatta a választójogi törvényt, eltörölve a kétfordulós szavazási rendszert, miközben ez ellen négy ellenzéki párt is tiltakozott? (Miniszterelnök: Horn Gyula, belügyminiszter: Kuncze Gábor.). Egyáltalán, hogy lehet az, hogy 1990 óta nem volt példa arra, hogy egy jobboldali kormány által lebonyolított voksolás ne lett volna szabályos, miközben az ellenkező oldal – mint láthattuk – botrányt botrányra halmozott?
A csalás vádjával pedig kiket rágalmaz meg az MSZP, amikor a Fideszt próbálja meg befeketíteni a közvélemény előtt? Például Varga Lászlót, aki 1947-ben, a kékcédulás választások idején a Demokrata Néppárt vezetőségi tagja volt, a következő évben pedig űzött vadként kellett menekülnie az országból. Vagy a szintén fideszes képviselő Horváth Jánost, aki megjárta Gestapo börtöneit, hogy aztán 1947-ben a kommunisták ítéltessék el négy évre összeesküvés vádjával.
Esetleg a Fidesz padsoraiban ülő Tölgyessy Péter asszisztálna a csaláshoz, az SZDSZ egykori elnöke, aki a jelenlegi – egyébként kiválóan működő – választójogi rendszer egyik szellemi atyja volt? Vagy a Grósz-rendszerben rendőri zaklatásoknak kitett Orbán Viktor és Kövér László; a szabad Magyarország második miniszterelnöke, Boross Péter; a példátlanul népszerű és bátor Dávid Ibolya MDF-elnök; vagy a demokratikus, nem pártállami gyökerű érdekképviselet megteremtésében nagy szerepet játszó Pokorni Zoltán? És persze Göncz Árpád, aki annak idején kormányalakításra kérte fel az állítólagos „csalót”, és Mádl Ferenc, aki a koalíció jóvoltából lett államfő? A fenti államférfiak lennének a hazugok és álnokok? Kádár János egykori kegyencei pedig a demokrácia bajnokai? Azok, akik talán jókat röhögcséltek a Fehér Ház folyosóin, amikor a rendőrök anno március 15-én vagy október 23-án ellenzéki tüntetőket vertek meg? Hol itt az igazság és hol az erkölcsi mérce? És kitől is kell majd félnie a becsületes, tiszta kampányban és választásban reménykedő millióknak? Ki fog majd hamis lapokkal játszani? A választ tavasszal megtudjuk.