Csupán a véletlenen múlott, hogy a november 5-én az udvari határátkelőhelyen ellenőrzött kamionból előkerült száznégy doboz, és a bennük elhelyezett közel tizenkétezer lefagyasztott madártetem. A vadászkaland nem víg lakomával, hanem büntetőeljárással ért véget. A kiviteli engedélyt kiadó ügyintéző tévedésből a bélyegző nélküli okmányt adta át a fuvarozónak, akit emiatt félreállítottak a határon. A vámosok felhívták a Környezetvédelmi Minisztérium Természetvédelmi Hivatalát, hogy megkérdezzék, mitévők legyenek. Azt a választ kapták, hogy nyissák ki a kamiont, derüljön ki, mit is visznek az olaszok.
A rendőrségi nyomozás megállapította, hogy a szükséges iratok és engedélyek beszerzése, valamint a raktér lezárása után a csempészek feltörték a plombát, berakták a védett madarakat, majd hamis plombával újra lezárták a szállítmányt. Ki tudja, hányadszor indult így útnak a kocsi, hány korábbi szállítmány érkezett célba.
A tettenérés nehéz, bár a mostani eset bizonyára nagyobb óvatosságra inti majd a vámosokat. Az olasz vadászok azonban, úgy tűnik, nem tanulnak. A nagy visszhangot kiváltó eset után, karácsony táján két olaszt értek tetten Harta környékén illegális vadlúdkilövésen, az idén pedig Röszkén két másik honfitársuk kocsijában találtak védett madarakat. Szinte biztosra mentek azok a vadászok és hazai segítőik, akik részt vettek a kamionnyi védett madár elpusztításában. A dobozokra még azt is ráírták ékes magyar helyesírással, ki és hol lőtte az állatokat. A rendőröknek csak el kellett olvasniuk: Lujdzsi – Mélykút, Lucsánó – Csávoly…
A Madártani Intézet jelenleg nem önálló, a Természetvédelmi Hivatal zoológiai osztályaként működik. A Herman Ottó alapította tudományos intézmény feladatai közé tartozott a madárvédelem, a kutatás és az ismeretterjesztés is. Ma az osztály, amely nemcsak a madarak, hanem minden állatfaj védelmével foglalkozik, mindössze nyolc munkatársból áll, s ezért elsősorban a zoológiai, természetvédelmi kutatások összehangolását végzi. De az itt felhalmozódott ismeretre és szakértelemre is nagy szükségük volt a nyomozóknak, hogy pontos képet alkothassanak a madárirtás helyéről, a kár mértékéről.
Magyarországon negyvenháromezer állatfajt tartanak nyilván, ebből csupán 389 a madárfaj. (Az utolsót, a Steller-pehelyrécét nemrég mutatták ki hazánkban. Az Északkelet-Szibériában élő madár, amely a megtalálása után hamarosan elpusztult, csak vendégként érkezett hozzánk. Bizonyára eltévedt. A boncolás során derült ki, hogy sajnálatos módon ezt a madarat is megsörétezte valaki.) A számok tehát azt mutatják, hogy a madarak a nálunk honos összes állatfaj egy százalékát sem teszik ki. Mégis őket ismerjük a legjobban, hisz a legközelebb élnek hozzánk.
Kalotás Zsolt, a zoológiai osztály vezetője ornitológus. Beosztásánál fogva jól tájékozott, szakértelme a madarak tekintetében nem vonható kétségbe. Beszélgetésünk kezdetén mégsem a madarakról ejtünk szót, hanem az emberekről. Miért éppen az olaszokkal van mindig baj? Mint megtudjuk, Magyarországon évszázadokon át a német vadászkultúra és -etika terjedt el, amely a tervszerű vadgazdálkodáson, a vad tiszteletén alapul. Egészen másak viszont a mediterrán országok szokásai. Már csak azért is, mert az északon fészkelő madarak jelentős része Olaszországon halad keresztül a vonulása során, itt tud ugyanis a legtovább szárazföld közelében maradni. Emiatt az olaszok korlátlanul lőtték, fogták, csapdázták a vonuló madarakat. A német vadászetika szerint csapdát csak kártevőnek, dúvadnak szabad állítani, a berni konvenció pedig megtiltott minden olyan csapdázást, amelyből sérülés nélkül nem engedhető szabadon a befogott állat.
Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy a fegyelmezett és etikusan vadászó Európa nagyobb részén már a XIX. század végén felháborodást váltott ki az olaszoknak az a módszere, hogy milliószámra fogták be völgyhálóval a magas hegyek fölött átkelő, majd a völgyekbe leereszkedő, megpihenő madarakat. Az elejtett madarak a konyhában végezték. Akkoriban azonban a természeti környezetben még alig volt érezhető a tömeges madárirtás okozta veszteség, igaz, az énekesmadarak és a fürjek száma már csökkenni kezdett. Az 1921-ben rendezett nemzetközi madártani konferencia ennek megakadályozása érdekében felhívta Európa civilizált országainak figyelmét, hogy tiltsák meg az efféle módszereket. (Kalotás Zsolt példaként említi, hogy a máltaiak szórakozásból, trófeagyűjtés céljából lövöldözik le az átvonuló madarakat, mint ahogy a Feröer-szigeteken is az emberi butaság és nem az éhség az oka a delfinek között rendezett vérfürdőnek.) A tilalmat Olaszország is megpróbálta bevezetni, ám e próbálkozásba akkor belebukott a kormány. Itáliában ugyanis rengeteg embernek van puskája, az olaszok szeretnek lövöldözni, ám igen kevés a célpont. A vonulási időszakokat, tehát a tavaszt és az őszt leszámítva alig mozdul madár, a saját költőállomány kicsi. Legfeljebb a feketerigók jelenthetnek célpontot, azok azonban rémülten menekülnek az emberek elől.
Ha megértettük, miért éppen az olasz vadászokkal van mindig baj, meg kell értenünk azt is, hogy miért mindig nálunk. Pontosabban miért itt és a környező országokban, Szerbiában, Ukrajnában, Romániában bukkannak fel az olaszok, és keresnek vadásztársakat. Kalotás Zsolt szerint a válasz egyszerű: itt találnak olyan „partnereket”, akik kiszolgálják őket. A német vadászerkölcs nálunk az elmúlt évtizedekben igencsak háttérbe szorult, bárki vadász lehet, aki leteszi a kötelező vizsgákat. Azt követően tagsági viszonyt létesít valamelyik vadásztársasággal. A társaságok vadgazdálkodási terv alapján működnek, és ha van szabad kapacitásuk, amelyet a tagok nem használtak ki, vagy bevételt akarnak, akkor vendégvadászokat hívnak.
A magyarországi vadászterületek nagyon megváltoztak az elmúlt ötven évben. Az apróvadállomány a töredékére csökkent, sok helyen tehát szinte nincs is mire vadászni. Alig maradt nyúl, fácán, vadkacsa, vadliba. Az élőhelyek leromlása, a monokulturális gazdálkodás, a nagy munkaszélességű gépek elterjedése, a vegyszerezés, a mozaikos területű élőhelyek felszámolása, a minden vizet szabályozó hazai vízgazdálkodási gyakorlat, valamint az ember terjeszkedése okolható e változásokért. A fácánpopulációt például csak mesterséges tenyésztéssel lehetett fenntartani (volt olyan év a szocializmus idején, amikor több mint kétmillió fácánt engedtek szabadon), ez a beavatkozás azonban a faj genetikai és etológiai változását eredményezte. A fácánok a szabad természetben védtelenül álltak, házibaromfiként viselkedtek, veszélyérzet nélkül sétáltak a puskacső előtt. Akkoriban sértődötten tért haza a vadászatról egy párt- vagy állami vezető, ha nem lőtt három-négyszáz fácánt. A mesterséges tenyésztés a vadászat szempontjából nemcsak rossz hatásfokú, hanem nagyon drága is, erre manapság nem telik.
A vadásztársaságoknak alig maradt tehát vadászati lehetőségük és főként bevételi forrásuk, kiadásaik viszont vannak. Ezekre kellene megkeresni a pénzt. A hiánnyal küszködő társaságok anyagi gondjai mellett nem lényegtelen felbujtó a kapzsiság sem, hiszen az olaszok zsebből zsebbe is fizetnek.
Lehetne hivatkozni arra, hogy a külföldiek nem ismerik a magyar szabályokat. Csakhogy vendégvadász kizárólag hivatásos vadásszal mehet a terepre, akinek dokumentálnia kellene minden eseményt. Ezenkívül a vendég már a határon kézhez veheti azt az anyanyelvén kiadott brosúrát, amelyből megismerheti a magyarországi vadászati és természetvédelmi szabályokat. A védett fajok színes ábrájával együtt. Kalotás Zsolt szerint e piac harmadik szereplője az idegenforgalom. Nyilvánosságra került, hogy a most lebukott olasz vadászok túráját a Green Sport s. r. I. Scandicci vadászközvetítő iroda szervezte a kalocsai IBUSZ-irodával közösen. Az iroda kalocsai alkalmazottja, dr. K. A.-né tartotta a kapcsolatot az olaszokkal, az ő kezén keresztül folyt a pénz, és ő szervezte az összegyűjtött zsákmány vámkezelését, kiszállítását, illetve kötött szerződést a fagyasztásra a bajai hűtőházzal.
A nyomozás szerint a vadászatszervező irodák szabálytalanul állították ki a bérkilövési szerződéseket, ez viszont nem tűnt fel senkinek a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) Bács-Kiskun Megyei Hivatala vadászati, halászati osztályán. Márpedig ha sem az utazásszervező iroda, sem a vendég hivatásos kísérője nem tudatja határozottan, hogy Magyarországon rend van, sőt azt érezteti, hogy hajlandó esetenként félre is nézni, akkor csak az erkölcsi érzék szabhat határt a pusztításnak. Az olasz bűnüldöző szervek is letartóztattak Olaszországban nyolc-tíz embert a közelmúltban, akik több mint félmillió énekesmadár tetemét juttatták be az országba. Vajon azok a madarak honnan származnak, hol kerültek puskavégre? Vagy hálóba? Ha nem nálunk, akkor bizonyára valamelyik szomszédos országban.
Senkinek sincs kétsége afelől, hogy a mostanihoz hasonló méretű madárirtáshoz sok ember közreműködésére van szükség. Amikor három-négy esztendeje először szembesültek a hatóságok ilyen bűncselekménnyel, a szakértők figyelmeztettek: koránt sincs még vége a rablóvadászatnak. Sőt, mondja Kalotás Zsolt, még azt is megjósolták, hogy az orvvadászok összegyűjtik a zsákmányt, és nagy tételben viszik ki az országból.
Majd tizenkétezer védett madár kilövése ijesztően hangzik azoknak, akik nem értenek az ornitológiához. Vajon veszélybe kerülhet-e a magyar madárállomány? Kalotás Zsolt látszólag messziről kezdi a választ. Mint mondja, a szakember dolga, hogy meghatározza a madár faját, a jogalkotó pedig megszabja a büntetési tételt. A jogszabály azonban nem tükrözheti az ökológiai értéket. Igazodási pont lehet a döntési mechanizmusban egy környezetvédelmi hatásvizsgálat. Az M3-as autópálya nyomvonalát például környezetvédelmi szempontból is a lehető legoptimálisabban próbálták meghatározni. A védett növényeket áttelepítik ugyan onnan, s ez csökkenti a károkozás mértékét, de az élőhely mégis elvész. A civilizáció terjeszkedése a természet rovására megy. Szerencsére attól nem kell tartani, hogy ez a mostani tömeges madárhalál kipusztít vagy érezhetően károsít egy-egy fajt, mert a madarak jól alkalmazkodnak a változásokhoz. S bármilyen hihetetlenül hangzik, tizenhármat kivéve a Magyarországon fellelhető madárfajok mindegyike védett. Még a házi veréb is az. Amelyik faj ugyanis nem vadászható, azt az Európai Unió madárvédelmi direktívájának előírásai szerint védetté kellett nyilvánítani.
A magyar ornitológusok 1893, tehát Herman Ottó szervezőmunkája óta sok megfigyelést végeztek. Így tehát a mostani esetben is meg tudták állapítani a rendőrségi összesítés alapján, hogy a madarakat tavaly augusztus és október között lőtték le, sőt még azt is ki lehetett deríteni, hogy milyen típusú élőhelyeken kerültek puskavégre. Hiába próbál védekezni az egyik olasz gyanúsított azzal, hogy román–szerb területről került Magyarországra a szállítmány. A szakértők ezt a lehetőséget kizárták. A vadászok madársörétet használtak, amely Magyarországon nincs forgalomban, tehát nyilvánvaló, hogy kifejezetten madárra vadászni érkeztek. Kalotás Zsolt elmondta azt is, hogy ilyen mennyiségű madarat csak szabálytalan módszerekkel: csalimadarakkal és csalogató magnókkal lehet zsákmányolni.
Mi a teendő, kérdezik mindazok, akiket megdöbbent a kamionokból, csomagtartókból előkerült, fagyott, kitekeredett nyakú madarak látványa. Az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága egyetértett abban, hogy törvényt nem kell módosítani, ugyanis ami történt, az nem joghézag következménye, hanem bűncselekmény. Szükség lenne viszont a vadászati rendelet apróbb módosítására, így például be kellene tiltani az apró sörét behozatalát (eddig csak a használata volt tilos), és nagyobb ellenőrzési lehetőséget kellene biztosítani a vadászati és természetvédelmi hatóságoknak. Ehhez arra lenne szükség, hogy a vadászok tudassák a hatósággal, mikor és hol tartózkodnak, hogy a hatóság emberei bármikor ellenőrizhessék őket. Ma alig több mint kétszáz természetvédelmi őr dolgozik, mondja Kalotás Zsolt, ennyien pedig hatékony működéssel sem tudnak eleget tenni a megnövekedett feladatoknak. Végül, de nem utolsósorban a meglévő szabályokat kellene jobban betartani.
Vajon milyen büntetésre számíthatnak azok, akik most a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetében várják a nyomozás végét? A vád lehet különösen jelentős értékre bűnszövetségben elkövetett lopás, illetve különösen nagy természetkárosítás, amelynek büntetési tételeként öt év szabható ki az elkövetőkre. Más gyanúsítottak esetében a közokirat-hamisítás vádja merül fel. Magyarországon ez idáig senkit sem ítéltek végrehajtható szabadságvesztésre környezet károsítása miatti bűntettért.
Megtörik-e a jég?
A károkozás mértéke több mint háromszázmillió forint. Egy orvul elejtett fenyőrigóért a szóbeszéd szerint tizenhárom márka kerül a vendéget kísérő magyar vadász zsebébe, ha „nem néz oda”.
A lelőtt madarak közül mind ehető.
Vajon kinek akadnak a torkán?
***
Krónika
1995. november 10.: tízmillió forint értékű mezei pacsirtát és más védett madarat próbált kicsempészni az országból egy olasz férfi Rábafüzesnél.
November 22.: negyvenhatmillió forint értékű madárszállítmányt találtak a rédicsi vámosok egy olasz állampolgárnál. Négy és fél ezer mezei pacsirta mellett 18 védett madárfajhoz tartozó állatot próbált kivinni az országból.
1996. augusztus 28.: a magyar–szlovén határon egy Romániából és három Szerbiából érkező olasz kisbuszt állítottak meg a vámosok. Tízmillió forint értékű énekesmadár tetemére találtak a csomagtartókban. Az egyik sofőr rendelkezett ugyan papírokkal, de azok balkáni gerlékre szóló kiviteli engedélyek voltak, míg a hűtőládákban pacsirták, sárgarigók és vadgerlék tetemére bukkantak.
1998: Tompán 29 fürjtetem kivitelét, Hercegszántón 37 nyárilúd, 47 kislilik és öt fütyülőréce engedély nélküli határátkelését akadályozta meg a pénzügyőrség.
2000. augusztus 24.: három gulipánt találtak a gyulai vámosok egy olasz teherautóban. A gázlómadarakat román gépkocsivezetők engedély nélkül próbálták célba juttatni.
November 22.: a bajánsenyei átkelőhelyen 480 ezer forint értéket meghaladó védett madarat – feketerigót, sármányt, pacsirtát, fürjet és kékgalambot – akartak kicsempészni az országból olasz vadászok.
***
Étlap
A pacsirtától a pulykáig bármivel találkozhatunk az étlapokon. Ha evésről van szó, az olaszoknak nemigen vannak erkölcsi fenntartásaik; az énekesmadaraknak viszont nem túl jó az ízük, kivételt jelent a rigó és az énekesposzáta…
Baccaccino allo spiedo: Nyárson sült szalonka, amelyet pirított kenyérkockákkal tálalnak. A kenyeret a madár aprólékából készült masszával kenik meg.
Beccafichi al nido: az énekesposzátát nagy gombára helyezik, olajjal leöntik, és sütőben sütik meg.
Palombacci alla perugina: sült vadgalamb vörös
Vlagyimir Putyin
Trump-Putyin találkozó: megindult a visszaszámlálás
