Röviden

Újabb tárgyalás a Gripenekről Hétfőn tárgyalások kezdődnek Budapesten a svéd Gripen vadászrepülőgépek bérletéről szóló megállapodás gyakorlati végrehajtásának részleteiről – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM). A mostani tárgyalásoknak témája lesz a kiképzések ütemezése, valamint a repülőgépek fegyverzete is. A tárca jelenleg Svédországgal, az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával tárgyal a Gripenek felfegyverzéséről. A HM szerint Svédország már átfogó ajánlatot adott, és a tárgyalások is megkezdődtek. (MTI) Adókedvezmény fogyatékosoknak Adókedvezmény illeti meg a súlyosan fogyatékos magánszemélyeket: az éves szinten 18 ezer forintot jelentő kedvezmény ugyanakkor csak igazolás birtokában igényelhető – közölte lapunkkal az APEH. Ugyancsak kedvezmény illeti meg azokat az adófizetőket, akik közhasznú, illetve kiemelten közhasznú szervezeteket támogattak: az igazolás és az adatszolgáltatás ez esetben is kötelező. (B. M. T.) Pert nyert az ÁPV Rt. Megnyerte az ÁPV Rt. a fővárosi önkormányzat ellen indított perét, amelyet a belterületi földekkel kapcsolatos jogvita kapcsán indított. Az ítélet értelmében – fellebbezésnek helye nincs – a fővárosi önkormányzatnak 1,3 milliárd forintot és évi húszszázalékos kamatot kell fizetnie az ÁPV Rt.-nek 1999 márciusától számítva, így a fizetendő összeg meghaladja a kétmilliárd forintot. A per oka az volt, hogy a fővárosi önkormányzat 1999. március 5-én végrehajtási jogcímen, az ügy egyéb körülményeit figyelmen kívül hagyva leemelt az ÁPV Rt. számlájáról több mint kétmilliárd forintot. (N. O.)

MTI
2002. 01. 19. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.