Tárki: szorosabb verseny

Januárra növelte támogatottságát az MSZP, ám a Fidesz–MDF az összes megkérdezett és a pártválasztók körében megőrizte vezető pozícióját – derül ki a Tárki–Századvég legfrissebb, 1500 fő megkérdezésével készített felméréséből. A biztos szavazó pártválasztóknál viszont kétszázalékos szocialista előnyt mutatott ki a közvéleménykutató cég.

2002. 01. 26. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az összes megkérdezett körében négy százalékkal emelkedett a szocialista párt támogatottsága a tavalyi év vége óta – ezzel mostanra egy százalékra csökkent az ellenzéki párt közös listával szembeni hátránya. Jelenleg 26 százalék adná voksát a Fidesz–MDF-re, 25 százalék pedig az MSZP-re. Decemberben a pártválasztók 49 százaléka állt a kormánypártok mellett, mely szám mostanra 44 százalékra változott. E körben jelenleg a Fidesz– MDF-lista két százalékkal előzi meg a szocialistákat (42 százalék).
A biztos szavazó pártválasztók között az MSZP vette át a vezetést. A közös lista 43 százaléka áll a szocialisták 45 százalékával szemben.
Megőrizve előző havi támogatottságát, az SZDSZ továbbra is az összes megkérdezett három százalékát tudhatja maga mögött. A MIÉP-re e körben két százalék, az FKGP-re egy százalék szavazna. A Tárki–Századvég szerint a biztos szavazó pártválasztók között az SZDSZ öt százalékon, a MIÉP három százalékon, az FKGP pedig két százalékon áll. A felmérésből kiderül az is, hogy az év első hónapjára 40 százalékra – a novemberi értékkel megegyező szintre – csökkent azok aránya, akik nem tudják, mely pártra adnák voksukat.
Ismeretes, hogy több más közvélemény-kutató cég már közzétette januári mérését. Elsőként a Szonda Ipsos adatai jelentek meg, amelyek arról tanúskodtak, hogy az összes megkérdezett körében az MSZP háromszázalékos előnyre tett szert a kormánypártokhoz képest. A biztos szavazó pártválasztóknál ugyancsak az ellenzéki párt vezet, méghozzá hat százalékkal. A Medián-mérés ugyancsak azt mutatja, hogy az MSZP támogatottsága nagyobb. A teljes népesség körében egy százalék, a magukat biztos szavazónak mondók között pedig négy százalék a különbség a szocialisták javára. A Magyar Gallup Intézet eredményei szerint viszont a Fidesz–MDF-lista hét százalékkal vezet a szocialisták előtt a teljes népesség körében. A pártot választó biztos szavazók 49 százaléka a kormánypártok listáját, 38 százalék pedig a szocialistákét támogatja.


Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.