Téli túlélés faházakban, ingyen

Békásmegyer, Királyok útja. Sötétben, kihalt részen gyalogolok. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat által működtetett krízisszállót keresem. Délután hat óra előtt nem érdemes kimennem, a családok napközben nem nagyon tartózkodnak bent. A lényeg: az itt élőknek van fedél a fejük felett, és nem kell szállódíjat fizetniük.

Csöngetésemre hangos kutyaugatás a válasz, majd Zoltán, az ügyeletes szociális munkás is megjelenik. Bemegyünk, az udvaron kis faházak sorakoznak egymás mellett. Az első az itt dolgozók irodája.
– Ez a faházas krízisszálló négy éve működik. Rendszerint november végétől indul, és március 31-ig tart. Az intézmény a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Országos Központjáé, mi, a budapesti részleg csak vendégeskedünk itt. Gazdaságilag a Kelta utcai családos szállóhoz tartozunk. Tavaly december 6-án nyitottunk. Jelenleg öt családunk van, gyakorlatilag ez telt házat jelent. Az idei tél nagyon kemény, a rendszer nem bírja a villany fütőtesteket, ezért több családot nem is igazán tudunk felvenni – mondja.
Megtudom, hogy az idekerültek közül az egyik család vidéken lakott egy nagyon lepusztult albérletben. El akarták venni tőlük a gyerekeket, mivel a lakást alkalmatlannak találták az ott élésre. A szülők fogták a gyerekeket, és feljöttek Pestre. Odamentek a teajárathoz, bevitték őket a Miklós utcai szállóra. Az éjszakát ott töltötték, másnap jöttek ide.
– Másik családunk egy volt gyárépület irodarészében lakott. Nem volt ott se fűtés, se villany. A teajárat révén kerültünk velük kapcsolatba. Egyik család miatt a XII. kerületi önkormányzat keresett meg minket. A környező hegyekben laktak sátorban, egy nyolc hónapos babával. Két családnál az anyukák a gyerekekkel anyaotthonból jöttek. Az apák hajléktalanszállón laktak. Náluk családegyesítés volt az indok, amiért felvettük őket. Ez krízisszálló, a családoknak van fedél a fejük felett, nem kell szállódíjat fizetniük. Azt megköveteljük, hogy a család egyik tagja elmenjen dolgozni. Január eleje óta mindegyik családból a férfiak dolgoznak. Egyikből a hölgy is, illetve egy anyuka is most fog kezdeni, egy boltban lesz eladó. Kötelező előtakarékosság van, mindenki megnyitotta már a betétkönyvét. A tapasztalat az, hogy havonta tízezer forint körüli összeget tudnak eltenni. Március végére vagy összegyűlik a pénz albérletre, vagy megpróbáljuk másik szállóra elhelyezni a családot. Egyik család keresett pályázatot, azzal próbálkoznak. Utcára nem teszünk ki senkit – húzza alá az ügyeletes.
Körülnézünk. Az egyik faházba éppen indul befelé egy fiatal nő. Kedvesen betessékel. A berendezés egyszerű. Ágy, egyajtós szekrény, asztal, egy gyermekágy és vízcsap. Mint megtudom, a vízcsap el van zárva, a rendszer nem bírná a megterhelést, ha minden család használná. Mosakodásra a közös fürdőben van lehetőség. A szobában hideg van. Az egy villanyradiátor nem áraszt túl nagy meleget, igaz, a villanyóra a túlterhelés miatt így is többször lecsapódott már. Kiderül, Margit és párja lakott a hegyekben egy tizenkét személyes katonai sátorban.
– Mielőtt Pestre jöttünk, a szüleimnél laktunk, háromszobás házban öten. Nekünk megvolt a külön szobánk, de a nyugalmunk az nem. Állandó veszekedések, verekedések voltak, ezért inkább eljöttünk. Most jó itt nekünk, a párom dolgozik. Albérletbe szeretnénk majd menni, ha lesz rá lehetőségünk – mondja el csendesen Margit. Átkísér a közös helyiségbe, ami a konyhát és a társalgót foglalja magába. A teremben nagy a nyüzsgés. A hosszú asztal körül férfiak, gyerekek ülnek. Néhány asszony vacsorát készít. A sarokban még ott áll a közös karácsonyfa, igaz, a szaloncukor már megfogyatkozott rajta.
Icával szemben ülök le az asztalhoz. Férjével és kétéves gyermekükkel laknak itt. Van még két nagyobb is, de ők különélnek. 1999-ben albérletről albérletbe költöztek. A legutóbbit több hónapra előre kifizették, de kirakták őket. Szerződésük nem volt, így nem tudtak mit tenni, el kellett jönniük. A férfi az M7-es autópálya felújításán dolgozott, 90-100 ezer forintot is megkeresett. Jelenleg utcaseprő. Reménykednek, hogy márciusig 50-60 ezer forintot félre tudnak tenni.
Mónika érdeklődve hallgatja a beszélgetésünket. Szőke, mosolygós fiatalasszony. Tavaly júniusban leköltöztek vidékre a szülőkkel közös házba. Az együttélés nem volt felhőtlen, el kellett jönniük. Visszaköltöztek Pestre. Munkásszállókon laktak, de egy idő után már nem tudták fizetni, elfogyott a pénzük. Két gyermekükkel kimentek a Móricz Zsigmond körtérre, ahol a Máltaiak mozgó orvosi szolgálatától kértek tanáscot. Megvárták a teajáratot, és ők segítettek a krízisszállón való elhelyezésben. Móni férje buszsofőrként fog dolgozni, ha befejezi az előírt tanfolyamot. A fiatalasszony egy üzletbe megy eladónak.
Lakáspályázatot adtak be, ha nem sikerül, marad az albérlet.
A társalgó kezd kiürülni. Két asszony még sürög-forog, befejezi a vacsorakészítést. A férfiak szép lassan beszállingóznak a faházakba. Korán kell kelni, a munka várja őket. A gyerekeket is el kell kezdeni fürdetni, lefektetni.