Washingtoni jövőképek

A terrorizmus elleni világméretű harc meghirdetésével az Egyesült Államok nem néz könynyű esztendő elé, ismerte el a minap George W. Bush elnök.

Valóban, az átfogó műveletek első szakaszának tekinthető afganisztáni intervenció idején tapasztaltak már rávilágítottak az ilyesfajta akciókban rejlő nehézségekre. A katonai kihívásokra éppúgy, mint a világpolitika aktuális fókuszpontjaiban felmerülő, elsősorban diplomáciával megoldható problémákra.
A szeptember 11-i terrortámadásokért felelőssé tett al-Kaida szervezetet és az őket támogató tálib rezsimet a főkolomposok kivételével megbüntették ugyan, ám ennek melléktermékeként a komplex afganisztáni helyzet mocsarában találták magukat, mi több, egy újabb muzulmán ország célpontlistára helyezésével nem javult Washington ázsiója a Közel-Keleten sem, sokak szerint hozzájárulva az ottani békefolyamat kimúlásához.
Az amerikai politikának 2002-ben vigyáznia kell ügyének jobb, megfontoltabb és nyíltabb megjelenítésére is. Az átfogó harc meghirdetésekor magas rangú amerikai tisztségviselők, köztük Donald Rumsfeld védelmi miniszter a világ vezető lapjaiban elhelyezett írásaikban arra tettek ígéretet, hogy távolról sem csak bombázások útján csapnak le a terroristákra, hanem gazdasági, politikai síkon is. Bár kétségtelen, hogy ez utóbbiak kevésbé látványosak és így kevésbé kerülnek a média érdeklődésének homlokterébe, ténynek tekinthető, hogy továbbra is a fegyveres ereje révén érdekeinek érvényt szerző amerikai képe erősödött világszerte. Épp ezért ha a terror elleni hadműveletek rövid távú eredményeit (megölt terroristák, lebombázott infrastruktúra stb.) a mérleg egyik, míg az emiatt is változó Amerikával kapcsolatos általános érzelmeket (a bombázások ártatlan, mind valódi, mind lélektani áldozatai) a másik serpenyőjébe helyezzük, az eredmény kiábrándító lehet. Hiába számolt fel az Egyesült Államok hadereje 2001-ben egy veszélyes fundamentalista fészket több száz terrorista fizikai megsemmisítésével együtt, ha 2002-ben szövetségeseivel együtt azokkal a tizenéves muzulmán öngyilkos merénylőkkel kell majd világszerte szembenéznie, akik mondjuk az afganisztáni hittestvérek halálából (is) merítettek elszántságot szörnyű tetteik véghezviteléhez.
A mindenek elé helyezett terrorizmus elleni harc és a fejlettségben fényévekre elmaradott térségekben végrehajtott fegyveres akciók mellett azonban a világnak 2002-ben más, talán sokkalta átfogóbb és fontosabb problémákkal is szembe kell néznie, s ebben nyilvánvalóan kiemelkedő felelősség hárul a legerősebb hatalomra, amely sikere esetén hosszú távú elismeréssel számolhat. Az évtizedek alatt lassan felemelkedő, ám demokratikus fejlődésben elmaradt világhatalmi tényezők (Kína, vagy újdonsült nukleáris képessége révén éppenséggel Pakisztán) kezelése, a környezetvédelem, a túlnépesedés és a globális szegénység, az energiaforrások jövőjének kérdése egyesek szerint fokozottabb figyelmet, mások szerint radikális szemléletváltást igényel. Az Egyesült Államok képességei, lehetőségei révén a megoldások kulcsa számos esetben kétségtelenül Washingtonban van, a világ első demokratikus alkotmányának elvei alighanem globális alkalmazásra várnak.