A híradások torz tükre

2002. 02. 20. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Száz hazánkfia közül nyolcvannégy boldognak, hetvenhét pedig sikeresnek érzi magát a Magyar Gallup Intézet felmérése szerint. A meglepő eredmény komoly fejlődést mutat egy korábbi (egész pontosan 1993-as) felméréshez képest, amikor honfitársaink fele volt elégedett a saját életével. Erre a korábbi eredményre rímel a közállapotokról való általános vélekedés friss adatsora is, hiszen amikor úgy tették fel a kérdést, hogy a válaszadók véleménye szerint hányan érzik boldognak és sikeresnek magukat e honban, már gyökeresen más adatokat kaptak. A megkérdezett honfitársaink szerint a magyarok alig harmada boldog és mindössze huszonkilenc százalékuk sikeres. A külföldiek körében mért vélemény sokkal inkább hasonlít az egyéni kérdésre válaszolókéra, hiszen míg a magyarok fele úgy véli, hogy egy rosszkedvű, pesszimista ország amelyben él; az idelátogató külföldiek közül a németek negyven, az osztrákok huszonegy, a franciák alig tizenhárom százaléka látta ezt így.
Fura ez a szakadék. A saját életét nyilvánvalóan mindenki jól ismeri, ezért annak megítélésében ritkán téved. A közállapo-tokról, közgondolkodásról való benyomásainkat – a saját tapasztalatokon túl – többnyire a médiumokból szerezzük be, ezért nem tévedünk nagyot, amikor megkockáztatjuk a kijelentést: az emberek zöme a sajtó által tálalt világkép alapján gondolja úgy, hogy saját és ismerőseinek élete szerencsés kivétel egy katasztrófáktól terhelt, nyomorgó világban.
A skizofrén helyzetet csak tetézi, hogy a megkérdezettek majdnem mindegyike szép tájakban gazdak országnak látja Magyarországot, amely sokat szenvedett ugyan, de tehetséges, vállalkozó szellemű (84 százalék) nép lakja, akik szorgalmasak (83 százalék), nagy kultúrával rendelkeznek (82 százalék), civilizáltak (79 százalék) és nagy tudományos, illetve sportteljesítményre képesek (79 és 75 százalék). Szeretjük honfitársainkban, hogy barátságosak, szorgalmasak, segítőkészek és kitartóak, úgy véljük, hogy többségük becsületes, dolgos és okos. Árnyoldalaink közt sokan azt jegyzik meg, hogy Magyarországon becsapják a külföldi turistákat, piszkosak az utcáink és kapzsiak vagyunk. Legendás az irigységünk, széthúzunk és önzőek vagyunk. Mindezek ellenére a felmérés (amely az Országimázs Központ megbízásából készült) tanúsága szerint a lakosság negyvenegy százaléka kifejezetten örül annak, hogy magyarnak született, harmada csak egyszerűen örül, húsz százalék, aki az is-is-t jelölte meg és alig ötszázaléknyi azok aránya, akik boldogabbak lennének, ha más nemzet fiaként látták volna meg a napvilágot. A megkérdezettek háromnegyede szerint jobb magyarnak lenni, mint a nagy nyugati nemzetek fiainak!
Szóval adott egy jó természeti-emberi adottságokkal rendelkező ország, amelynek polgárai egyéni életükben zömében boldogok és sikeresek, ám társaikról úgy gondolkodnak, hogy többségük boldogtalan és sikertelen ember.
A választ – talán – egy másik felmérésben találjuk. A Balázs Ferenc Intézet tavaly novemberben végzett kutatást ezerfős mintán a magyar lakosság médiafogyasztási szokásairól. Az Illyés Közalapítvány megbízásából végzett munka elsősorban azt vizsgálta, hogy miként vélekednek honfitársaink a határon túli magyarságról, de az is kiderült belőle, hogy a magyar népességnek milyen médiafogyasztási szokásai vannak. Az eredmények azt mutatják, hogy a magyarok elsősorban a televíziók műsoraiból tájékozódnak a világból, ám a közszolgálati adók nézettsége (és ez a rádiós hallgatottsági adatokra is igaz) messze elmarad a kereskedelmi csatornák mutatói mögött. Kissé elkeserítő, ám érthető adat, hogy száz magyar közül alig tíz néz-hallgat rendszeresen külföldi sugárzású műsort.
A rádiók esetében kissé tömörebb a mezőny: a listavezető Danubius Rádió híreire, információs műsoraira a lakosság közel negyven százaléka figyel rendszeresen, ezt követi a Kossuth enyhén harminc százalék fölötti hallgatottsággal, majd a Sláger valamivel harminc alatt. A tévék esetében jóval nagobbak a különbségek: a két földi sugárzású kereskedelmi adóra hetven-nyolcvan százalékban figyelnek rendszeresen polgártársaink, az m1-re pedig minden száz magyarból negyven-egynéhány, a Duna Tévére és az m2-re pedig harmincan kattintanak. Őket az ATV követi.
A médiafogyasztói típusok életkor szerint is jól elkülöníthetők. A reklámozók szempontjából legfontosabb korosztály, a 18–35 év közöttiek körében kiugróan magas azok aránya, akik szinte kizárólag a keresdelemi adókat preferálják. Velük szemben az ötvenöt évnél idősebbek vannak, akik gyakorlatilag csak a köszolgálati tévékből-rádiókból értesülnek a világ dolgairól. A középgeneráció is inkább a kereskedelmi médiumok barátja, de nem zárkóznak el mereven a közpénzekből finanszírozott elektronikus sajtótól. Érdekes a végzettség szerinti megoszlás is: a kereskedelmi adókra kapcsolók közt nagyobb arányban vannak a szakiskolát végzettek és az érettségizettek, valamint a munkanélküliek és az inaktívak (például a gyesen lévők). A műholdas csatornákat (a technikai feltételek miatt) inkább a városlakók nézik, s például a Duna Tévé nézőinek zöme felsőfokú végzettséggel rendelkezők, valamint a középkorúak és annál idősebbek közül kerül ki.
A felmérésben rákérdeztek a politikai preferenciákra is. Igen érdekes adat, hogy a közszolgálati csatornák átlag fölötti figyelemmel kísérése elsősorban a Fidesz szimpatizánsaira jellemző. Az SZDSZ híveit az átlagnál is kevésbé jellemzi a közszolgálati tévék műsorainak nézése, az MSZP szimpatizánsai pedig az átlag fölött nézik a kereskedelmi műsorokat.
Az adatsorokból kiolvasható, hogy Magyarországon jóval nagyobb a piaca, fogyasztói rétege a felszínes, durván leegyszerűsítő műsorokat gyártó, a szenzációkra és a botrányra figyelő médiumoknak. Ilyen szempontból nagyon jellemző példa az elmúlt évek turistaátveréses ügyei: a médiában jelentős teret kapó éttermi felülszámlázások annyira rögzültek a köztudatban, hogy immár „tipikus magyar tulajdonságnak” gondoljuk a külföldiek átverését annak ellenére, hogy ezek az ügyek mostanára jelentősen csökkentek, s az emelkedő turistaforgalom is azt mutatja, hogy ezek hatása nem túl jelentős az idegenforgalomra.
A kereskedelmi médiumok esetében hatványozottan érvényesül a „jó hír nem hír” elve, ezért aki csak ezekből tájékozódik, naponta szembesül gyilkosságokkal, katasztrófákkal, kisiklott életekkel. S amit naponta hall és lát, óhatatlanul beépül a világképébe (gondoljunk csak például a nyugat-európai gyerekekre, akiknek többsége egy csokireklám hatására meg van győződve arról, hogy létezik lila tehén), így hiába a személyes tapasztalat, a közvetlen környezet más irányú információi (amelyet „szerencsés kivételnek” gondol), a média által tálalt világot fogadja valódinak.
Nem akarom azt mondani, hogy a médiának csakis a jóval, a pozitív folyamatokkal kellene foglalkoznia. De nem hiszem, hogy nagyobb hír, ha ellopják Zámbó Jimmy haját, vagy leesik egy kisgép Nigériában például annál, amikor a történelemben először magyar nyelvű egyetem indul Csíkszeredán. Érdekes, az utóbbiról mégsem láttam hírt a kereskedelmi médiumokban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.