A politikusok félnek a megoldástól

Függetlenül a német kormányok pártpolitikai összetételétől, a szülőföldjükről a II. világháborút követően elüldözött szudétanémetek kérdésében nem sikerült megoldást találni Prágával. A csehek mereven elutasítják a Benes-dekrétumok hatályon kívül helyezését, amelyek – szemben a mai emberi szabadságjogokkal – annak idején megpecsételték úgy a német, mint a magyar kisebbség nagy részének a sorsát. A szudétanémetek tetemes része Bajorországban telepedett le és ez a tartomány vállalta magára az elűzöttek érdekeinek képviseletét. A miniszterelnöki kancelláriában dr. Rudolf Beer foglalkozik a kelet-közép-európai országok ügyeivel, és e téren egyben a CDU/CSU-kancellárjelölt Edmund Stoiber tanácsadója is.

A háború vége óta immár több mint fél évszázad telt el, de a kitelepítések utáni helyzet rendezése, az anyagi és erkölcsi kárpótlás máig várat magárra. Mivel magyarázza ezt?
– Abból kell kiindulnunk, hogy a prágai politikusok nem engednek eddigi álláspontjukból és továbbra is az ország törvényei közé sorolják a Benes-dekrétumokat, amelyek a berlini kormányok számára mind a mai napig kényes problémát jelentenek. A politikusok egyszerűen félnek attól, hogy végleges megoldást szorgalmazzanak. Ugyanakkor a szudétanémetek komoly politikai erőt képviselnek, befolyásukat tehát nem lehet figyelmen kívül hagyni.
– Cseh politikusok ismételten kimondottan radikális kijelentésekkel járulnak hozzá ahhoz, hogy rontsák a hangulatot, így Milos Zeman azt ajánlotta az izraelieknek, olyan radikálisan járjanak el a palesztinokkal, mint annak idején a csehek a németekkel. Mi húzódik meg az ilyen megnyilatkozások mögött?
– Számomra csak egy lehet a magyarázat. A cseh közvélemény nagy része még mindig osztja azt a meggyőződést, hogy a szudétanémetek kitelepítése jogos volt. Ez a vélemény bátorítja fel azután a politikusokat is arra, hogy ilyen formában nyilatkozzanak.
– Prága – amikor azt vetik a szemére, hogy az EU-társulással nem egyeztethető össze a szudétanémet kisebbséggel szemben tanúsított magatartás – azonnal arra a cseh–német megegyezésre hivatkozik, amelyet 1997-ben, tehát még a Kohl-kormány idejében kötöttek.
– Ennek a deklarációnak van egy szépséghibája. Kormányszinten, politikusok alkudták ki, mégpedig sajnos úgy, hogy a szudétanémetek képviselőit nem vonták be a tárgyalásokba. Ennek megfelelően úgy érzik, hogy kizárták őket a dialógusból és a megoldás nem felel meg az elképzeléseiknek. A csehek viszont úgy vélik, hogy nem rónak kollektív felelősséget a szudétanémetekre, ezzel tulajdonképpen eltávolodtak a Benes-törvényektől, holott azok továbbra sem vesztették érvényüket.
A legújabb cseh reakciók ismételten arra utalnak, hogy Prága fél megoldani a rendre visszatérő problémát. Nem is annyira az erkölcsi fejleményektől tartanak, hanem sokkal inkább az anyagi következményektől. Attól, hogy a szudétanémetek jóvátételt követelnének elkobzott javaik ellenében…
– Jogos ez a félelem ?
– Én úgy látom, hogy nem. A szudétanémetek mindenekelőtt azt várják el a csehektől, hogy azok morális jóvátételről gondoskodjanak. Ennek érdekében igyekezett a szövetségi külügyminiszter is közbenjárni Prágában, azt szorgalmazva, hogy legalább úgynevezett „humanitárius gesztusra” legyenek hajlandók. De Joschka Fischernek még ez az igen emberi kísérlete sem vezetett sikerre.
– Van kilátás rövid távon arra, hogy végre megoldás szülessen a több mint fél évszázad óta, kisebb-nagyobb diplomáciai viharokat felkavaró kérdésben, rontva az EU-bővítés különben sem egyszerű feladatának a hangulatát?
– Szerintem a politikusoknak továbbra sincs bátorságuk ahhoz, hogy komolyan nekilássanak a feladatnak.