Furcsa hagyományőrzés

A XIX. téli olimpián részt vett 25 fős magyar csapat szerepléséről a szarajevói játékok jutottak eszembe. Hogy miért? Mert ugyan elmúlt tizennyolc év, de sajnos sok volt a hasonlóság. A közeli helyszínről, 1984-ben a magyar küldöttség busszal jött haza, ha jól emlékszem, Eszéken megálltunk ebédelni, és a gyengécske szereplés ellenére feltűnően vidám volt a hangulat, még az utolsó helyezett sportolók sem szemlesütve lépték át a határt. A csapat vezetőivel arról beszélgettünk, hogy ha a téli sportágakban legalább a nemzetközi középmezőnybe fel akarunk zárkózni, akkor nem csak négyévente kellene a síelőkre, a korcsolyázókra odafigyelni.

Bevallom, 1984-ben még hittem abban, hogy az ígért változás bekövetkezhet, de az azóta megrendezett öt olimpia bizonyította, hogy a sportvezetés számára a téli sportágak csupán négyévente fontosak. Aján Tamás, a MOB főtitkára ugyan Salt Lake Cityben önkritikusan azt nyilatkozta, hogy a téli sportágak nagyobb figyelmet és támogatást érdemelnének, s a korábbi gyakorlaton megpróbálnak változtatni. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai után nem sokat kockáztatnék, ha arra fogadnék: az erősödő tavaszi napsütés elolvasztja majd a fejlesztési szándékot. A síelők és korcsolyázók pedig úgy, mint eddig, csak mostohagyerekek lesznek a magyar sportban.
Felmerül persze a kérdés, Magyarország földrajzi és időjárási viszonyai között kell-e, érdemes-e a téli sportágakra minimálisnál többet áldozni? Azzal a céllal nem, hogy így például síelőink majd eljuthatnak az olimpiai dobogóra. Azért viszont nem csupán kellene, hanem a sportvezetés kötelessége lenne például korszerű sípályákat építeni, hogy minél többen űzhessék itthon ezt a csodálatos téli sportágat. Ezen a rövid télen is a Mátrában két hónapig olyan feltételek voltak, hogy korszerű gépekkel, hóágyúkkal megfelelő sípályákat lehetett volna kialakítani. Ezek nem maradtak volna üresek, mert a síelés a legegészségesebb divat lett hazánkban, kevés olyan sportág van, amelyet becslések szerint fél- millióan űznek. Hiába széles az alap, a megfelelő személyi és tárgyi feltételek hiánya miatt a legtehetségesebb fiatalok sem érhetik el azt a szintet, hogy méltóképpen képviseljék hazánkat a téli olimpián, s magyar síelő ne azért kapjon tapsot, mert végigment a pályán.
A műkorcsolyázó Sebestyén Júlia nyolcadik helyezése bizonyítja, hogy Magyarországról is el lehet jutni, még korcsolyával is a nemzetközi élmezőnybe. Ráadásul ez az egész világon nagyon népszerű sportág nem időjárásfüggő. A fedett csarnokok nemcsak azért kellenének, hogy műkorcsolyában reális cél lehessen az olimpiai érem, hanem azért is, hogy sok gyerek élvezhesse a jég örömét.
A jelenlegi helyzetben a magyar csapat téli olimpiai szereplése nem más, mint egy jó buli. Megérdemlik az ezen való részvételt azok a sportolók, akik a mostoha körülmények ellenére kiharcolják az olimpiai indulást. Ezért elfogadható a MOB vezetésének az az álláspontja, hogy aki kvalifikálta magát, az indulhasson. Vitatható viszont az a visszatérő gyakorlat, hogy a sportolókat és az edzőket egy jelentős létszámú „turista” kísérje el. Így fordulhatott elő az az arány, hogy egy versenyzőre majdnem másfél kísérő jutott Salt Lake Cityben.
A 25 fős magyar csapat egyéni értékelésétől eltekintünk, mert a helyezéseik önmagukért beszéltek. Itthonról figyelve az olimpiát, a szerény eredményeket elérő és szerényen viselkedő csapatból kilógtak a férfi bobosok, akik a 23. helyezésüket sikerként akarták eladni. Először is a Gyulai-csapat saját célkitűzése az első húszba kerülés volt, másrészt pedig a naganói 24. helyről úgy lépett egyet előre, hogy a középmezőnyben lévő norvég négyes tagjai lekésték a harmadik futamot. Tehát a norvégok balszerencséjének köszönhette a magyar egység a „fantasztikus” fejlődést. A bobosok jó médiakapcsolatát látva, hallva az sem lenne csoda, hogy a normafai sílift helyett előbb épülne néhány jóbarát passziójára bobpálya hazánkban.
Mire a magyar csapat Salt Lake Cityből hazaér, a tavasz is megérkezik, pénteken már rajtol a labdarúgó NB I, játszik a Fradi, így néhány hét múlva már kevesen emlékeznek majd sportolóink olimpiai szereplésére. Jön a tavasz, jön a nyár, és könnyen előfordulhat, a magyar sportban ismét csak négy év múlva lesz tél.