Hattyúdal

Tegnap én is láttam Geszti Péter show- és gegman megaplakát-sorozatát, valahol a Kerepesi úton. Szerintem nem viszik át a Műcsarnokba. A választásokra hív az apró vörös ember alkotásegyüttese, legalábbis a feliratokból erre lehet következtetni: „Megyünk szavazni. És Ön? (És Te?)” Zavaros tekintetű emberek néznek vissza a plakátokról – az alkotó szerint valószínűleg ők a mai Magyarország, bennük lapulunk mi mindannyian. (Ki leszbi, ki popsztár, ki Havas Henrik.)
Szerintem hálával és köszönettel tartozik a nemzeti oldal Geszti Péter látványtervező megasztárnak, aki a Soros Alapítvány pénzéből tette helyre a nemzet ízlését, és mutatta meg mindnyájunknak – ha indirekt módon is –, mi a borzalmas.
Hiszik, nem hiszik, az öles plakátok mögött a szabad demokraták kétségbeesett szívdobbanása hallik. (Orvosért kiált az aritmia.) Láttam én SZDSZ-plakátot a megelőző kampányokban is, de azok mások voltak. A kilencvenes például olyasmit ígért, ha bejuttatjuk őket a parlamentbe, menten fölnégyelik a meglévő szocialistákat, majd olajban sütve, dinsztelve, panírozva kiszögezik tetemeiket a nagyvárosok főkapuján. Ekkor három (vagy négy) egymásba kapaszkodott ügyvivő fogadkozott a plakátokon: Tudjuk, merjük, tesszük!
Aztán négy év múlva megtették. Nekünk meg felfordult a gyomrunk – MSZP–SZDSZ házasság, életképtelen utódokkal, gyes, gyed és kórházi ágy nélkül, Bokros-gondolatokkal. Négy éve, kilencvennyolcban már a talajt kereste a szabadmadárraj. Betegen károgtak, szárnyaikat verdesték, fészkükbe piszkítottak. Geszti showman most az utolsó esély. Soros van, pénz van, kezdődik a toborzó, benne a plakátözön: leszbik, buzik, zavaros egzisztenciák, ide! „Megyünk szavazni. És Ön (És te?)”
Pechetek van, madárkáim. Megyünk.