Kutyatavasz

Most már meteorológiai értelemben is itt a tavasz, március elsejét írunk. Tegnap este az időjós ember is bemondta a televízióban, hogy bizony, eljött a kikelet, örvendezzünk erősen, bár az érzékenyebbek jobban teszik, ha még magukon hagyják a jégeralsót, illetőleg a bundabugyit, mert bitangul csalóka tud lenni a március eleje, elég egy felelőtlenül kigombolt felöltő, máris leteríti az embert az arra járó influenzavírus.
Magam onnét tudom, hogy megjött a tavasz, mert megint rendszeresen elcsatangol a két kutya a mátyásföldi házból, ahol lakom. Ha félig nyitva marad a kertkapu, már osonnak is kifelé, porzik nyomukban a földút, és hiába ordibál ilyenkor utánuk az ember mindenfélét feldúltan, fütyülnek arra nagy ívben, mert hol van az előírva, hogy mi határozzuk meg az ő szerelmi kalendáriumukat…?
Egy időben megpróbáltuk a sógorral keretek közé szorítani ezt a nagy tavaszi kutyacsatangolást. Ez több szakaszban zajló akciót jelentett, a lehető legkisebb siker nélkül. Legelőször is kettőre zártuk a két kertkaput, megjavítgattuk a sérült kerítésrészeket, majd emberileg elbeszélgettünk a két himpellérrel, rossz úton jártok, brigantik, így meg úgy, vinne benneteket az önkormányzati sintér.
Betyár is, Zorró is farkbehúzva hallgatta a szidalmakat – aztán persze este ugyanúgy kiszökött mind a kettő, mint korábban. Ezt követően a sógor láncra kötötte a hangadó Zorrót, aki erre sírva fakadt (szívtépően tudnak sírni a kutyák), mire én – a sógor megkerülésével – leoldottam boldogtalant a láncról, hadd menjen, ha egyszer mennie kell, én is voltam valamikor fiatal. (Persze Betyár segédkutya is vele ment – el lehet képzelni, mit kaptam a sógortól.)
Az egész eseményt persze őrült vonyítás kísérte, mintha sintér járna a környéken. Le is teremtett a szemközti Szilvike, miért froclizom ezeket a gyönyörű kutyákat, holott szó sem volt ilyenről, de ezt nem akartam kifejteni a szomszédasszonynak, mit tud ő a kankutyaéletről.
Kutyák és tavaszok jöttek-mentek, aztán egy szomorú őszi napon az én Zorróm elballagott arra a messzi-messzi vadászmezőre, ahová egyszer majd mindannyian elballagunk, ha már elvégeztük a dolgunkat idelent.
Később érkezett egy másik szőrgomolyag, Akela – most ő tekereg el Betyár vizslával a tavasz örvén, mert hát a kutyák lélektana már csak ilyen. Szeles, szeleburdi, csalafinta. Mint a tavasz.