Mégis lesz vigalom?

Építkezni fognak a lányok. Az utca lányai. Elegük van a kódorgásból. Hogy lökdösik őket egyik kerületből a másikba. Micsoda világ, hogy nem tudnak leállni sehol. Itt egy diplomatalakás van a közelben, ott egy pléh Krisztus néz rájuk csúnyán, nem mehet így tovább. Pedig amit kínálnak, biztos portéka. Növelné a helyi adót, ráadásul nem befolyásolja se az euró bevezetése, se a parlamenti választások. Ott amíg eldől, a jobboldal nyer vagy a bal, hosszú hetek telnek el. Náluk tíz perc alatt győztes lehet bárki.
Nem értik, mi a baj velük. Ráadásul ezt a telet is végigfázták.
Kéne egy vigalmi negyed. Ezt szóvivőjük, Ágnes asszony mondta a tévében. Amikor a műsorvezető rákérdezett, hogyan gondolják, a létező legegyenesebb választ adta: úgy, hogy felépítjük. Kik? Mi, magunk.
Csend és tanácstalanság a kérdező oldalon.
Nem értettem a tanácstalanságot. Úgy hitte a műsorvezető, hogy a lányok két konyakért csinálják? Vagy könyvutalványért? Már csaknem odakiáltottam, hogy apafej, ezek profik, de fölösleges volt az aggodalom. Madame Ágnes egyértelmű mosollyal jelezte, hogy megoldják.
A legbiztosabb befektetés lesz, ami mostanában indul. Ha a lányok belefognak, megy majd, mint a parancsolat. Nem lesz toporgás. Az engedélyekért az ügyintézőhöz beballag egy szőke combos, belülről ráfordítja a kulcsot, és megmutatja, hol a helye a pecsétnek, és hol az aláírásnak, öt perc se kell, rendben lesz minden. A tervező se fog késni, és mikor eljön a falazás ideje, a lányok az őstermelőket és a sofőröket meccsre küldik, csak kőművesekkel foglalkoznak napi tizenkét órában. Olyan lesz a vigalmi vakolás, mint az álom.
És jönnek a mesterek sorban. Ki azzal fizet, hogy villanyt szerel, ki azzal, hogy csempét ragaszt. Nem kell napokig kajtatni, míg kerül egy jó asztalos, és a csap se fog csöpögni a lányok negyedében, mert ha mégis: „akkor nem hívunk többet, fiúkám!”
A munkának ez a formája nem engedi meg a kizsákmányolást, amikor „az ember embernek farkasa”, átadja a helyét az örömnek, a vigalomnak, s mindenki azzal fizet, amije van.
A sikeren felbuzdulva a lányok egy napon beruházócéget alapítanak, tőkés társakkal, alvállalkozókkal, és Ágnes asszony hamarosan külföldi munkákra vesz fel megrendelést. A magyar virtusnak és tehetségnek ebben a szakmában is hamar híre megy: magyar lányok fognak építkezni Hamburg és Amszterdam éjszakai negyedében.
Itt jártam gondolatban, amikor a szóvivő asszony a képernyőn kiegyenesedett. „Eddig ötszázkét utcát jelöltünk meg, ahová szívesen mennénk, mindet hiába.”
Hogyan? Hát még az utca sincs meg? Akkor mire ment ki ez az egész?
Az ötszázharmadikra. Míg az meg nem lesz, változatlanul szoknyát emelget a szakma. A malteroskanál egyelőre pihen.