Moszkvai zarándoklat

Medgyessy Moszkvába megy! – idézte a „régi szép időket” elsőoldalas címében a Népszabadság. Pedig kár volt a nagy felhajtásért, hiszen egeret szültek a hegyek. A szocialisták miniszterelnök-jelöltjét többheti intenzív közbenjárás, kitartó kilincselés, a régi kapcsolatok felmelegítése után sem fogadták sem a moszkvai „Fehér Házban”, sem a Kremlben. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen a Köztársaság térre is megüzenték orosz diplomáciai körökből, hogy a kampány idején a kormányfői csúcshoz hasonlóan az ellenzék jelöltjével való magas szintű találkozó sem aktuális. Medgyessy azonban csak nem akart tudomást venni arról, hogy a Szovjetunió már felbomlott, sőt, szép lassan a „homo sovieticus” is kihalóban van. A Kreml mai urai pedig pragmatikusabbak annál, minthogy kétes értékű csevegéssel rontsák az elmúlt években amúgy is sok objektív és szubjektív körülmény által terhelt kétoldalú kapcsolatokat.
Jól tudják ugyanis, hogy a hetek óta előszobázó szocialista politikus nem Magyarország, hanem pártja képviseletében és érdekében várja a bebocsáttatást. Az sem hatotta meg őket, hogy mint a RIA Novosztyi híréből megtudhatjuk, a ravasz lobbista távol Budapesttől azt füllentette: az MSZP minden közvélemény-kutatás szerint vezet.
Medgyessy Péternek tehát nem maradt más választása, minthogy a teljes leégést elkerülendő, máig élő kommunista kapcsolatait próbálja mozgósítani. Ez nem is volt nehéz, így a kommunisták gyorsan elintézték, hogy legmagasabb funkcióban lévő tagjuk, Gennagyij Szeleznyov parlamenti elnök fogadja a magyar elvtársat – pártalapon, hiszen az még csak nem is képviselő. Medgyessy találkozhatott még a régi ideológiákhoz érezhetően vonzódó (tegnap ajánlkozott, hogy tanúskodna Milosevics mellett) exkormányfővel, a szebb napokat látott Jevgenyij Primakovval is. E „fontos” találkozókon Medgyessy aztán megígérte: ha győznek, akkor a kétoldalú viszonyban mindent megváltoztatnak, hiszen – mint mondta – Oroszország stratégiai partner. Arról persze már nem beszélt, hogy 1994 és 1998 között, ha a retorikával nem is volt baj, ez csak az elvtársi viszonyban kamatozódott, míg a kétoldalú kereskedelmi és politikai kapcsolatok is romlottak – ha rosszak nem is voltak – az előző kormányzati ciklushoz képest. A hazai PR-csapat pedig a párt szócsövének és a szimpatizáns médiumoknak a lelkes támogatásával igyekezett elmagyarázni az oktondi választóknak, hogy milyen befolyásos körökben is járatos a jelöltjük.
Az Orbán-kormány „elszigeteltségét, külföldi tekintélyvesztését” másnaponta hosszasan ecsetelő ellenzéki lapokból aztán megtudhattuk azt is, hogy a találkozás Kaszjanovval vagy Putyinnal tervbe sem volt véve (persze, Medgyessy csak nosztalgiázni ment Moszkvába!), ígéretet kaptak viszont egy későbbi beszélgetésre. Csak attól tartok, a kampány zárultával már egy moszkvai zarándoklat sem fogja érdekelni a szocialistákat.
A kissé hosszúra sikeredett mosolyszünet után vitathatatlanul új lendületre váró magyar–orosz kapcsolatokról eddig szándékosan nem ejtettem egy szót sem. Azért, mert az elmúlt pár nap felhajtása nem erről szólt. Pedig nagy kár, mert ráfért volna. S általában jó volna, ha Moszkvától Brüsszelig a kampány idején is az ország és nem a pártok érdekében lobbizna kormány és ellenzék egyaránt. A szocialisták régi moszkvai kapcsolataira is elnézőbben tekintene mindenki, ha azokat csak egyszer a nemzet javára kamatoztatnák. Ez jelezné, hogy a múlt helyett immár ők is a jövőbe tekintenek. Erre azonban, mint azt a mostani zarándoklat is mutatja, még várni kell.