Műkincsek – Árverések – Galériák

Az expresszionista irányzathoz felzárkózott Kádár Béla (1877–1956) az időközben legendássá vált Sturm Galériában mutatkozhatott be 1923-ban a berlini érdeklődőknek. Ez a magyarázata annak, hogy idejekorán bekerülhetett a germán műkereskedelmi forgalomba, és képei mindmáig jelen vannak a német nyelvterület licitálásain. A Ketterer Kunst müncheni székhelyén megtartott 261. aukcióján zárta a téli szezont a huszadik század immár klasszikussá vált avantgárd mestereivel. A közel három és fél száznyi tételben három alkotás is szerepelt az európai hírű és rangú magyar festőművésztől. Ezek inkább a népiesen naiv, semmint a formabontóan absztrakt vonulatához sorolhatók, de komponálásmódjuk egészének, illetve a kisebb-nagyobb részletek dekorativitása egyformán érvényesül a képek felületén. A legmagasabb árat – 11 500 márkát – az eredetileg 5500 márkáról indított Madonnáért kapták a bajor árverési ház utolsó, még nemzeti pénzben rendezett aukcióján. Érdekes módon a képen Máriát nemcsak a kis Jézussal, illetve Keresztelő Szent Jánossal ábrázolja, hanem egy harmadik gyermek is odatelepedett a bájos parasztaszszonynak tűnő, fejkendős Szűzanya lábaihoz. Mögötte a távolban festői pannon falucska szelíd lankán szétszórt mézeskalács házacskái látszanak a lombkoronák között – fehéren virítva –, a főtéren pedig parányi emberkék mai viseletben, sőt egy honvédegyenruhás alak fehér paripán lovagol. A kartonra festett gouache-kép mérete 86,5 x 59 centiméter, jobb alsó sarkában szignálta is a mester. Izraeli magántulajdonból került a bajor fővárosba egy ülő női akt a harmincas évekből, azonos technikával és alapanyagokkal, feleakkora méretben (41,8 x 30 centiméter), nyomtatott betűkkel szignálva. Ez utóbbi 7–8000 márkás, előzetesen saccolt sávból – 5000 márkás indítással – 10 350 márkát ért el. A műtermi drapéria előtt szégyenlősen takargatja magát karjaival a fiatal modell, mellette egy tányéron gyümölcs, mögötte halványan felsejlő alak sziluettje. A legolcsóbb az azonos méretű, meztelen Emberpár lett, azonos technikával – hátoldalán a Magyar Nemzeti Galéria 1984-es igazolásával. A görögös profilú hölgy haja magas kontyba tornyozva, karját a férfi vállán pihenteti, míg párja a derekát öleli át. A magyar tulajdonból való képet 3500–4500 márkára taksálták a Ketterer szakértői, majd kereken 3000-ről startolt és 3450 márkánál koppant a kalapács. A sötét árnyalatokban tartott, semleges háttér előtt szinte világít a meztelen testek húsrózsaszínje – fekete kontúrok közé zárva –, a teljes szignó szintén a szokásos helyen, a jobb alsó sarokban szavatolja az eredetiségét.
Közvetve hazai vonatkozású volt az árverés sztárjának tartott tétel is, amely végül pénzben kifejezve is igazolta a hozzá fűzött várakozásokat. Otto Mueller 1911–12-ből származó viszonylag nagy méretű (120 x 87 centiméter) Szerelmespárjáról van szó, amelynek részletét a katalógus borítóján is hozták, fölkeltve az érdeklődők figyelmét. Az enyvfestékkel zsákvászonra készült kép délnémet tulajdonból jutott a licitálásra, s kivételesen nem cigányokat ábrázol, hanem az akkoriban a drezdai cirkuszban fellépő néger artistapárt. Az előzetes kiállításon és a katalógusban 1–1,5 millió márkás sávban kínálták, ennek alsó határáról indítva végül 1,15 millióért értékesítették. A cseh anyától és német apától morva földön született és a lengyel Breslauban (Wroclawban) elhunyt német festőt – Otto Muellert (1874–1930) – nem véletlenül hívták már életében Cigány Muellernek. A berlini Neue Sezession és a drezdai Brücke csoportosulás egykori tagja sokat utazott kollégáival és magányosan Svájctól Itáliáig, a Keleti-tengertől Dalmáciáig, a szász metropolistól a cseh fővárosig, mivel műterem helyett szívesebben festett a szabadban. Az 1920-as évektől sokszor megfordult Magyarországon, Romániában és a Balkán távolabbi vidékein, ahol figyelme főleg a cigányság felé fordult. Nyaranként közöttük élve készítette vázlatai tömkelegét, amelyet aztán festményekké vagy sokszorosított grafikává dolgozott át. Legismertebb műve épp az a Cigánymappa, amelyet breslaui akadémiai tanárként adott ki 1927 őszén, az egyetemi tanszéken személyesen irányítván a munkálatokat az intézmény nyomdaműhelyében. A szegények betegsége, a tüdőbaj vitte el…