Néma tüntetés

Kovács Bélát, a Kisgazdapárt erőszakkal leváltott főtitkárát a Belügyminisztérium Államvédelmi Osztálya (ÁVO) 1947. február 25-én hallgatta ki. A főtitkárt az Andrássy út 60.-ból – itt volt az ÁVO központja – hurcolták el oroszellenes szervezkedés vádjával a szovjet Állambiztonsági Minisztérium (MGB) emberei. Ezzel a durva törvénysértéssel kezdődött meg a parlamentáris demokrácia felszámolása Magyarországon, s e nap évfordulója előtt egy nappal, február 24-én, vasárnap nyitják meg az Andrássy út 60. alatt a Terror Házát.
A nyilasok idején a Hűség Házának nevezték az épületet, majd a „baloldali értékek háza” lett.
Utódpárti szempontból botrányos fejlemény, hiszen a családfa legsötétebb gyökereire, sőt magára a törzsre utal. Az ÁVO – később ÁVH – alapítója, atyja ugyanis Kádár János volt, s az ő hathatós pártfogásának köszönhetően szerezte meg a „szerv” vezetését Péter Gábor. Az alakuló ÁVO-s dinasztiák közé tartozott az alapító családja is, hiszen Kubinyi Ferenc kutatásainak tanúsága szerint Kádár felesége, Tamáska Mária és fivére, Tamáska Ferenc a feleségével az ÁVO tagja, valamint Kádár öccse, Csermanek Jenő is államvédelmi tiszt lett. Aztán ott volt a Bauer-dinasztia: Bauer Miklós és felesége, Schönberg Judit és testvére, Szendi (Schönberg) György, unokatestvérük, Lakatos Éva pedig az ÁVO pártalapszervének kádereseként ügyködött. Mindez elhangzott már Kubinyi 1994 elején bemutatott, az ÁVH-ról készített háromrészes dokumentumfilmjében. A baloldal és a Mazsihisz tiltakozására azóta hallgatásra ítélt kazetták ott porosodnak az MTV filmraktárában. Kubinyi azt is állította, hogy az ÁVO káderosztályát egy ideig egy Pető László nevű alezredes vezette, ezt azonban nem tudta kellő nyomatékkal a bíróság előtt bizonyítani: 1989–90-ben a BM ugyanis 6,5 tonnányi iratanyagot semmisített meg.
Ha Kádár volt a politikai rendőrség atyja, akadt néhány keresztapa is. Tetteik és sorsuk szörnyű, barbár mese. Horváth Sándor 1953-ban került elő egy föld alatti börtönből, Szűcs Ernőt – Péter Gábor helyettesét – s öccsét Princz Gyula (ártatlan szójátékkal egyesek itt is dinasztikus színezetre bukkantak) és Réh Alajos verőbrigádja verte agyon. Nagy Imre – Rajk László elődje a belügyminiszteri székben – 1958 júniusában került bitóra. Ügyének vizsgálatát még Snagovban Walter Roman (a mai vezető román politikus, volt miniszterelnök, Petre Roman apja) kezdte el, majd a volt ÁVO-s Rajnai Sándor irányította. Bírája az a Vida Ferenc lett, aki Rajk László alatt 1947-től a belügy szakmai munkáját irányító szűk kollégiumi testület tagja volt. (Szebenyi Endre – aki államtitkárként ugyancsak a testület tagja volt – Péter Gábor letartóztatásakor öngyilkosságot követett el.)
Hogy a szervezet tisztikara és beosztottai honnan és milyen társadalmi rétegekből kerültek ki, arról még ma is meglehetősen keveset tudunk. 1949. október 15-én, Rajk László volt kommunista belügyminiszter és társai kivégzése napján megjelent a Magyar Közlönyben az a 9600/1949. sz. rendelet, amely felsorolja mindazon ÁVO-s tiszteket, akiket kiváló szolgálatteljesítésük s hűségük jutalmául kitüntettek. A felsoroltak legnagyobb része az ÁVH alapító tagsága közé tartozott. Kubinyi dokumentumfilmjéből e névsort is megismerhettük.
„Péter Gábor rendőr altábornagy a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét Janikovszky Béla ezredesnek, Szarvas Pál, Horváth Sándor alezredeseknek, Farkas Vladimir századosnak a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, Szűcs Ernő, Balogh Béla ezredeseknek, Kajli József és Pál Ákos alezredeseknek, Nagykárolyi Márton, Vándor Ferenc, Tihanyi János, Szöllősi György, dr. Bauer Miklós és Princz Gyula őrnagyoknak, Szendi György, Radványi Dezső, Réh Alajos, Kovács József századosoknak és Vajda Tibor főhadnagynak a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, Décsi Gyula, Moravecz László és Dékány István alezredesnek, Kovács István, Toldi Ferenc, Havas Oszkár, Bradács György, Köteles Henrik és Lehota István rendőr századosoknak, Kenesei Tamás, Sós Vera, Berén Iván, Tárnoki János és Földes Szilveszter rendőr főhadnagyoknak, Zentai Ottó, Stréb Károly és Faludi Ervin rendőr hadnagyoknak a Magyar Köztársasági Érdemrend arany fokozatát, végül Karóczkay Sándor, Novák Károly, Gál Péter, dr. Bárd Károly, Fehér Sándor és Bánkuti Antal rendőr főhadnagyoknak a Magyar Köztársasági Érdemrend ezüst fokozatát adományozza.” (Bánkuti lesz az állambiztonsági börtönné előléptetett Kozma utcai fegyintézet, Lehota pedig a váci, majd 1953-tól a Fő utcai állambiztonsági börtön parancsnoka. Kegyetlenségük bizonyítékait visszaemlékezések sora őrzi. Merő tréfa: a „lebukott” Bánkuti később a Gyűjtő, majd Vác rabja lesz.)
A szörnyű, barbár mese a kommunista elítéltek 1953-tól való rehabilitálásával operetté szelídült a pártelit számára – miközben 1955-ben ismét éppúgy telítődtek politikaiakkal a börtönök, mint amilyenek 1951-ben voltak. Aczél Györgyöt – aki a hetvenes évek elején Harangozó Szilveszter rendőr tábornokkal nemcsak a III/III-as főosztályt szervezte újjá, hanem teadélutánjain a későbbi demokratikus ellenzék nem egy tagjával folytatott baráti beszélgetést – rehabilitálása után egy építőipari tröszt vezérigazgatójává nevezték ki, s kiutaltak számára 52 ezer forint készpénzt, egy kétszobás lakást s 250 könyvet, ráadásul visszakapta tartalékos ezredesi váll-lapját is. A másik nagy túlélőt, Kádár Jánost pontosan 67 069 forint várta, továbbá egy háromszobás lakás s a kötelező, a lakás esztétikai értékét növelő 250 díszes kötet. (1956 munkásfelkelői pedig azért fogtak fegyvert, mert úgy találták, havi hatszázért igazán nem érdemes élni.)
Járom az Andrássy út 60. termeit, a felvonón és az udvaron 3200 áldozat rendőrileg kimerevített képe néz rám, aztán alászállok a virtuális pokolba, a rekonstruált pincebörtönbe. Ott a megaláztatás, a kínzóeszközök, az internálás terme, a zárkasor és a siralomház, ott az akasztófa, s ott az ötvenhatos megtorlás képei: a monitorokon a megalázottak és megkínzottak úgy mormogják-mondják emlékeiket, mint a rózsafüzért imádkozó falusi asszonyok. Az emlékhely sötétjében világítanak a kivégzettek végtelen szalagként futó nevei. Egy ötvenhatos halálraítélt lányát kalauzolom végig az egész nemzet megaláztatását jelképező úton, s csak akkor veszem észre, hogy egész testében remeg, a sírás kerülgeti, amikor megjegyzem, hogy ’56 után itt a kádári rend KISZ-klubot rendezett be. Kifelé menet szobrok szocreál optimizmusa s a XIX–XX. század fordulójának puttós freskói: két, börtönök kőlapjával végleg elválasztott világ.
A második szovjet beavatkozást követő passzív ellenállás néma tüntetései jutnak eszembe. Február 24-én a „baloldali értékek házának” minden látogatója egy néma tüntetés részese lesz.