Hatvanhárom ukrán székhelyű szervezetet regisztráltak Brüsszelben mint lobbiszervezetet. A regisztrációhoz szükséges a finanszírozási háttér ismertetése is. Ebből pedig kiderül, hogy az álcivil szervezetek jelentős része mögött ugyanazok a globalista NGO-k állnak, mint Magyar Péter és a magyar baloldal mögött – írja az Ellenpont.
Center for Civil Liberties/Polgári Szabadságjogok Központja
Center for Civil Liberties/Polgári Szabadságjogok Központja nevű ukrán szervezet regisztrált NGO-ként van jelen Brüsszelben. A honlapjukra fellátogatva a társulás egy tipikus álcivil szervezet képét mutatja. Korábbi tevékenységként megemlítik a 2014-es „legális Majdan-barikád” létrehozását. Jelenlegi célkitűzése a szervezetnek elérni, hogy az Oroszországi Föderációt kizárják az ENSZ Biztonsági Tanácsából.
Ezek után nem lepődünk meg azon sem, hogy a civil szervezet finanszírozási hátterében megtaláljuk a globalista világ legjavát.
A szervezet teljes bevétele 2023-ban 805 ezer euró – mai árfolyamon számítva 322,176 millió forint volt. A fenti összeg jelentős részét az alábbi szervezetek adták össze:
- A magyar baloldali médiát is fizető US State Department (USAID) több mint nyolcvanezer dollárt adott,
- A Magyarországon szintén nagyon aktív National Endowment for Democracy 73 ezer dollárt adott,
- A Soros György-féle Foundation Open Society Institute pedig 65 ezer dollárt adott 2024-ben ennek a civil szervezetnek.
- A további adományozók is érdekesek: holland Helsinki Bizottság, Freedom House és a sort lehet folytatni.
Centre for Defence Strategies/Védelmi Stratégiai Központ
A Centre for Defence Strategies/Védelmi Stratégiai Központ célja a honlapja szerint védelmi problémák feltárása, a legjobb szakértők bevonása, kutatások elvégzése. A kutatásokból aztán jelentéseket készítenek vélhetően a Zelenszkij-kormányzat támogatására.
Ez teljesen érthető tevékenység lenne, ha ezt kizárólag Ukrajnában végeznék, azonban a szervezet Brüsszelben is aktív és lobbistaként van jelen a portál tájékoztatása szerint.
A honvédelemmel foglalkozó, ukrán NGO teljes büdzséje 194 285 euró, azaz mai árfolyamon számítva 77,536 millió forint volt 2023-ban. A fenti összeget két ismert civil szervezet adta össze: