Az FSZB tájékoztatása szerint Zelenszkij és az ukrán szolgálatok terve „súlyos terrortámadás” lett volna, amely jelentős károkat okozott volna a 2018-ban átadott hídnak, amely Oroszország számára stratégiai fontosságú összeköttetést jelent a félsziget és az orosz szárazföld között – számolt be róla az Origo.

(Fotó: SIMON WOHLFAHRT / AFP)
Mint a hivatalos közleményben hangsúlyozták: a robbantási kísérletet sikerült időben megakadályozni, és több gyanúsítottat is őrizetbe vettek. Az orosz hatóságok nyomozást indítottak az ügyben.
A Krími híd már eddig is nem egyszer volt célpontja támadásoknak. 2022-ben és 2023-ban is robbanások rongálták meg az átkelőt, amelyet Moszkva kiemelten védett objektumként tart számon. Az ukrán vezetés többször kijelentette, hogy a híd katonai célpontnak számít, ugyanis Oroszország ezen keresztül szállít utánpótlást a megszállt területekre.
A pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).