Nincs egységes európai norma

Schöpflin György
2002. 02. 21. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismét – és ez egyáltalán nem új dolog – néhány hete kitört egy nagy sajtóbotrány Magyarországon; ezúttal a nemzetközi sajtó is benne van az ügyben. Az eset tanulságai azonban jóval általánosabbak: az európai média alapértékeiről és normáiról van szó. Elfogadott tétel volt régebben az újságírók között, miszerint „a tények valósága szent, de a kommentár szabad”. Úgy tűnik, hogy ez az alapigazság kezd elkopni napjainkban. A médiacsinálók egyre inkább – azért, hogy a sztorijuk érdekesebb, eladhatóbb legyen – hajlamosak kiszínezni mondanivalójukat. Ezt a törekvést csak erősítik az újságíró-iskolák kurzusai és a szerkesztőségi elvárások. Minden történetet személyesíteni kell, nem a téma számít, hanem a személyiség. Sokszor a kritikai megközelítés túlteng, és minden esemény rosszabbá válik, mint amilyen, és a szenzációhajhász újságírás dominál.
A botrány Magyarországon akkor tört ki ismét, amikor maguk az újságírók váltak a sztori tárgyáva; egyáltalán nem tetszett nekik ez a helyzet. Budapesti egyetemisták egy csoportja, Kontroll Csoport néven – angol anyanyelvűeknek igazából nem hangzik jól a kontroll szó a tömegtájékoztatás kontextusában – médiamonitorizáló projektet indított útra, melynek a fő profilja az lenne, hogy vizsgálja: hogyan tükröződik Magyarország a nyugati sajtóban. A pesti diákok még messzebb mentek, megnevezték a Magyarországról tudósító újságírókat, és elemezték riportjaik hangnemét. Ekkor tört ki a szép kis botrány.
A Kontroll Csoport kimutatta, hogy a Magyarországról szóló jelentések tendenciózusan kormányellenesek, és az ellenzéki pártok nézeteit, főleg a szabad demokratákét tükrözik. Ezt a tételt számokkal és szó szerinti idézetekkel bizonyították. Nem kétséges mellesleg, hogy a Magyarországról keltezett opusok tükrözik az újságírók általános szkepszisét a politikai konzervativizmussal szemben. Sok sajtómunkásnak balközép világnézete van, anélkül, hogy tudatában lenne e ténynek.
A megkritizált újságírók hangosan tiltakoztak, és azt hangoztatták, hogy ők csakis az igazságot, a nagybetűs igazságot írták meg. De a tanulságok nem állnak meg itt. A mai modern média – talán egy kicsit szerényebben – azt állítja, hogy amit ők csinálnak, az nem más, mint a történelmi valóság vázlatos leképezése. Valamelyik állításnak hamisnak kell lennie. Az igazság – akár kis-, akár nagybetűkkel írva – létezik, és nem lehet racionálisan megkérdőjelezni. A valóság vázlatos leképezése megközelítés azonban nagy- mértékben függ attól, hogy kiktől szerzi az információt a derék sajtómunkás, érti-e a helyi jellegű, mélyebb valóságszinteket, és hogy a helyi valóság mely része fontos a hír továbbadójának.
A nemzeti olvasóközönségek közötti alapvető különbség csak tovább bonyolítja a helyzetet. Mást akarnak olvasni a magyar, a brit és a holland olvasók, szó sincs arról, hogy létezne egy univerzális közönség. Sok tudósító elfelejti ezt a tényt. Ez sokszor oda vezethet, hogy néhány cikk nem lesz kiegyensúlyozott, rosszabb esetben pedig elfelejtkezik a helyi valóságról.
A helyzet még összetettebb a posztkommunista Közép-Európában, ahol bizony a nyugati tudósítók némelyike nem érti a helyi valóságot, vagy irritálja, amit ezekben az országokban lát. Sok magyar számára úgy tűnik, hogy amit róluk írnak a nyugati újságokban – és sajnos sokszor nemcsak úgy tűnik, hanem olyan is –, mintha kicsit lenéző és érzéketlen lenne. A nyugati tudósítók nem értik és visszautasítják azt az érzést, amelyet sok helyi olvasó érez, miszerint ezek a médiamunkások úgy viselkednek, mintha kvázi birodalmi hivatalnokok lennének, és idegen normákat akarnának ráerőszakolni a helyi bennszülöttekre”. Különben Közép-Európa státusa igen ellentmondásos Európában; nem kétséges, hogy kulturális része az öreg kontinensnek, de egyenlősége nem olyan, mint például az EU-tag Portugáliáé.
Vegyük például a Kontroll Csoport kritikáját, miszerint a baloldali retorika dominál a Magyarországról küldött tudósításokban. És valóban: igen kevés tudósító vette a fáradtságot, hogy megértse a közép-európai jobbközép pártok különös dilemmáját. Ha konzervatív vagy a régióban, mit is akarsz igazából konzerválni? A közelmúltat – a két háború közötti korszakot és a kommunista periódust – nem érdemes konzerválni. A lengyel jobboldal belebukott ebbe a dilemmába, a magyar jobboldal azonban, úgy tűnik, jóval eredményesebb, és eddig sikeresen elkerülte a fragmentációt és bezárkózottságot. A magyar jobboldal sikerét a baloldal sérelemként fogja fel; a nyugati médiamunkások pedig önkéntesen tálalják a baloldal retorikáját, mint domináns magyar diskurzust.
Összeségében a probléma gyökere mélyebben van, mintsem csak egyszerű lenézés és érzéketlenség, habár ezek is igen fontosak. Az igazi nagy kérdés az, hogy van-e univerzális európai norma? Ha van, egyforma mértékben alkalmazzuk ezeket Magyarországgal, Franciaországgal és Nagy-Britanniával kapcsolatban? Vajon a nyugati tudósítók kritikai érzékenysége egyforma módon kezeli a jobbközép, illetve balközép magyar kormányokat?
Vajon a magyaroknak igazuk van-e abban, hogy a negatív nyugati sajtókampány rombolja az ország képét, és a megfestett tónus jóval sötétebb, mint az aktuális valóság? És abban, hogy a túlnyomó részben negatív és túlzó (antiszemitizmus, rasszizmus, cigányüldözés stb.) elemek félrevezetik más országok közvéleményét? És mi történik a valóság más elemeinek prezentálásával? A cikkek hangneméről meg csak annyit, hogy a lenéző stílus, ami Budapesttel szemben dominál, megengedhetetlen lenne a berlini, illetve párizsi tudósítók részéről. Ezek alapján a magyaroknak van némi igazságuk.
És végül egy megoldhatatlan probléma: mind a magyar, mind a nyugati sajtó abból indul ki, hogy létezik egy egységes, objektív valóság, és a médiának ezt a valóságot kell tükröznie. A mai világban ez nem több, mint illúzió. Létezhet ugyan több megközelítés az igazságról, és ezeket többször úgy tálalják, mint az egyetlen igazságot, de a globalizálódó világban inkább az igazság kakofóniájáról lehet beszélni, ahol mindenki a saját igazát fújja. A demokrácia nevében azonban minden igazságnak meg kell adni a lehetőséget, hogy a felszínre kerüljön. Ennek értelmében a magyar jobbközép hangját, amely a tudósítók szerint hamis és alsóbbrendű, szintén meg kell hallgatni. Így talán igazuk lehet azoknak, akik kritizálták az egyneműséget a sokszínűség világában.

A szerző egyetemi tanár (University College, London)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.