Pándy beszámítható

MTI
2002. 03. 01. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Beszámíthatónak minősítették az igazságügyi elmeszakértők a brüsszeli esküdtszéken többszörös gyilkossággal vádolt Pándy Andrást és leányát, Ágnest, ám szerintük csak az apa tekinthető továbbra is veszélyesnek a társadalomra nézve. A négy pszichiáter szakvéleménye szerint a 74 és 44 éves vádlottak szellemi képességük teljes birtokában követték el tetteiket. Kettejük közül András továbbra is közveszélyesnek tekintendő, mert fennáll a veszély, hogy szabadlábra kerülve üldözné vagy manipulálná családjának életben levő tagjait. Ágnes ellenben már nem veszélyes, mert apjával létesített páros viszonya megszűnt.
A pszichiáterek csütörtökön elmondták a tárgyaláson, hogy Ágnes a letartóztatása óta következetesen kitartott vallomása mellett. Két okot tételeznek fel, amiért részt vehetett az általa bevallott gyilkosságokban: kedvében akart járni apjának, illetve attól félt, hogy ha nem segít neki, apja ellene fordul. Ágnest önuralom és nagyfokú érzelmi hidegség jellemzi, aminek folytán nehezen nyilvánítja ki érzelmeit. „Nincs benne bűntudat, mert úgy véli, apja parancsára cselekedett” – mondta vallomásában dr. Luc Leroux.
Pándy András személyiségképe Albert Cardyn szerint azt mutatja, hogy magasan fejlett intelligenciája van, erős fensőbbségtudattal. Uralkodni vágyó, tekintélyelvű, önimádó, manipuláló személyiség.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.