Pozsony és a „magyar kártya”

Február 12-én harminc szlovák értelmiségi olyan levelet tett közzé, amely arra szólítja fel a szlovák pártokat, ne éltessék tovább a magyarellenes hangulatot a társadalomban, ellenkezőleg, keressék az utat a kölcsönösen előnyös szlovák–magyar kapcsolatok építéséhez. A levél keletkezésének okairól és a szlovák–magyar viszony problémáiról kérdeztük Grigorij Meseznikovot, a pozsonyi Közérdekű Kérdések Intézetének elnökét és Szarka Lászlót, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatóját.

Miután a szlovák kormánynak – egyedül Magyarország szomszédos országai közül – nem sikerült egyetértésre jutnia Budapesttel a határon túli magyarokról szóló törvénnyel kapcsolatban, a xenofóbia határát súroló magyarellenes kampány indult Szlovákiában – indokolta az általa is aláírt nyílt levél megfogalmazását Grigorij Meseznikov. Az igazgató szerint a végső impulzust a Kereszténydemokrata Mozgalom Szlovákia szuverenitását védő törvénytervezete adta, amely egyértelműen diszkriminatív, és nemzetiségi alapon jelentősen korlátozná a polgárok egy csoportjának jogait.
Arra a felvetésre, hogy a szlovák pártok mintha megfeledkeznének a magyarhoz hasonló területeket érintő, külföldi szlovákokról szóló törvényről, Meseznikov kifejti, hogy nem tartja szerencsésnek az ilyen törvényeket, de Szlovákiában nem erről van szó. Mint aláhúzza, közelednek a parlamenti választások, és Szlovákiában sajnos a „magyar kártya” még mindig kijátszható. Vannak pártok, amelyek a magyarkérdést – pontosabban a magyarellenes hangulatkeltést – állandó jelleggel napirenden tartják. A baj az, véli a szakértő, hogy most hozzájuk csapódtak olyan pártok is, amelyek korábban demokratikus magatartást tanúsítottak, sőt együttműködtek a Magyar Koalíció Pártjával. Különböző okok miatt közülük több is elvesztette korábbi népszerűségét. Így például a posztkommunista Demokratikus Baloldal Pártja vagy a balliberális Polgári Egyetértés Pártja. Ugyanakkor a tavalyi megyei választások során meggyőződtek arról, hogy magyarellenességgel támogatást lehet szerezni.
Viszonylag sokszor hangzik el azonban különböző szlovák körökben is a „történelmi megbékélés” szükségessége Magyarország és Szlovákia, illetve a magyar és a szlovák nemzet között.
– A történelemnek nem szabadna ebben szerepet játszania, legfeljebb a történelemszemléletnek – veti fel Meseznikov –, hiszen a két nemzet sokáig élt együtt egy államalakulatban, társadalmi, gazdasági és kulturális fejlődésük együtt ment végbe, célunk – az európai integráció – pedig most is közös.
Utal a közvélemény-kutatásokra, amelyek azt mutatják, hogy egyre kevesebb az olyan szlovák, akinek előítéletei lennének a magyarokkal szemben. Ehhez szerinte az elmúlt két-három évben minden bizonnyal hozzájárult a Magyar Koalíció Pártja is azzal, hogy vállalta a kormányzás felelősségét, s kiszámítható, stabil tagja a kormánykoalíciónak. Az említett baloldali és balliberális pártokhoz hasonló helyzetbe kerültek most a kereszténydemokraták is – teszi hozzá az elemző –, akik fennen hangoztatják, hogy a szeptemberi választások után kormányt szeretnének alakítani. Ez azonban jelenlegi – hat-nyolc százalékos – népszerűségükkel, Meciarék harminc százaléka mellett, aligha lehetséges. Ezért helyezkednek egyre inkább a fundamentalizmus talajára, ezért hangoztatják egyre erőteljesebben a nemzeti szempontokat.
A kiforratlan, megfejthetetlen ideológiájú, a parlementbe jutásra is esélyes új pártok megjelenését Meseznikov leginkább a társadalom megosztottságával magyarázza. Mint kiemeli, a választók egy része a vezérelvűség és a nacionalizmus híve, ami viszont a választók másik nagy tömegének elfogadhatatlan politikai szemlélet. Mindkét tábort újabb és újabb politikusok szólítják tehát meg, mert mindkét oldal csalódott már azokban a pártokban, amelyekre korábban szavazott. Ha megszűnnek vagy gyengülnek azok az erők, amelyek éltetik a nacionalizmust és a vezérelvűséget, akkor a szakértő szerint viszonylag gyorsan, akár egy választási ciklus alatt is letisztulhat a politikai színtér, megszűnhet a bal- és jobboldal szétziláltsága, s tiszta ideológiák, illetve programok alapján választhat majd a polgár.
– A tisztázatlan eszmerendszerek szülik – teszi hozzá – a „valami- vagy valakiellenességet”, illetve az ilyen választói magatartásnak a megnyilvánulási formáit, s az eredményezi az olyan kormánykoalíciót, mint a mostani, amelyet egyértelműen a Meciar-ellenesség alakított ki. Az eredmény – egy kicsit a 22-es csapdájára emlékeztető módon – sem lehet más, csak amit tapasztalunk Szlovákiában: a reformok lassúsága vagy deformáltsága, a várt sikerek elmaradása, a csalódottság. Ez pedig – összegez Meseznikov – nem szolgál alapul a politikai letisztuláshoz, ellenkezőleg, tovább kuszálódnak a viszonyok.

– Az elmúlt évtized magyar–szlovák vitáiban sohasem magukról a történelmi tényekről alakult ki szóváltás – állapítja meg Szarka László, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója, hozzátéve, hogy a múltból a nézeteltérések idején az volt a meghatározó, amit a politika éppen napirendre tűzött. – Így van ez most is, amikor a szlovák térfélen a magyar kedvezménytörvénnyel kapcsolatosan Budapest imperializmusáról, a revízió modern változatáról beszélnek. A szélsőségesen nacionalista Valódi Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Jan Slota pedig immár nem először utal azokra a honfoglalás kori konfliktusokra, amelyekről igazából semmi biztosat nem lehet tudni – fogalmazott a szakértő.
Szarka László úgy látja, Pozsonyban az elmúlt évtizedben már sokszor alakult ki verseny abban a kérdésben, ki félti jobban a fiatal szlovák állam szuverenitását. Bár ez különösen az 1994 és 1998 közti Meciar-korszakra volt jellemző, a paranoiás tünetek sajnálatos módon ma is megjelennek a szlovák választási kampányban.
– A kevésbé jóhiszemű elemzések szerint – véli Szarka László – a szlovák közvéleményben olyan általános magyarellenesség él, amely az előző évtizedek iskolai, műveltségi szocializációjára vezethető vissza.
A szakértő ezalatt azt érti, hogy a történelmi Magyarországból kivált Szlovákiában ma is sokan hajlamosak az előző ezer évet az elnyomás évezredeként értékelni. Aki kicsit is belegondol ennek a valóságtartalmába, azonnal rájön, hogy semmi köze a realitáshoz. Csakhogy a szlovák nemzeti történelem magyarországi kontextusa ma is könnyen tematizálható negatív módon.
A szakértő úgy gondolja, sok időnek kell még eltelnie ahhoz, hogy a választási kampányból kimaradjon a magyarellenes hangulatkeltés. A belső politikai erőviszonyok alakulása, a politikai pártrendszer kialakulatlansága, változékonysága középtávon alighanem gondoskodni fog arról, hogy Szlovákiában ez az elem tartósan jelen maradjon. Mint hozzátette, az lenne a legszerencsésebb fejlemény, ha a szlovákiai magyarok ellen irányuló támadások és az államközi viták nem erősítenék fel egymást. Mert ha ez a kettő találkozik, amint az Bős–Nagymaros vagy az alapszerződés esetében történt, akkor ezek a hullámok nehezen kezelhetőek. Szerinte ugyanakkor a Szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának négyéves kormányzásával mégis sok tekintetben változni látszik a helyzet. A zsigeri nacionalisták számára persze a magyar kisebbség kormányzati pozíciója valódi vörös posztóvá vált, a szlovák lakosság nagy része előtt azonban az együttműködésre, felelősségteljes kormányzati munkára alkalmas magyarok képe is megjelent.