Tollhegyen

Az éppen nálunk tartózkodó Tom Lantos amerikai képviselő sajtótájékoztatót tartott a minap. A magyar származású ősz úr (eredetileg Lantos Tamásnak hívták, de aztán – jó ötven éve – elment innét, azóta Tom Lantos) elöljáróban leszögezte, nem kíván beleavatkozni az itteni belpolitikába, az ugyanis a mi dolgunk. Mindenesetre – folytatta Mr. Lantos –, ha már itt van, azt javasolja minekünk, hogy tartózkodjunk a politikai szélsőségektől. (Ő például minden parlamenti párt vezetőjével találkozni fog, csak a Csurkával nem, még csak az kéne…)
Azzal kapcsolatosan, hogy a Terror Házában aránytalanul háttérbe szorult a holokauszt (ezt így egy újságíró fogalmazta meg, azt hiszem, a Népszaváé), Tamás bátya a néhány éve megnyitott washingtoni Holokauszt Múzeumot említette követendő példaként. Alapítsunk mi is egy állami pénzen finanszírozott ilyet és akkor majd nem sikkad el anynyira a holokauszt emlékezete, mint mostanában.
És ha már nála volt a szó, megemlítette, hogy az ország lakossága nagyon jól járt a nemrég kinevezett budapesti amerikai nagykövettel, Nancy Goodman Brinker asszonnyal – éppen ott állt mellette –, aki igen jól látja el a feladatát. (Mrs. Brinker arról tájékoztatta hazáját, hogy Magyarországon aggasztó méreteket öltött a szélsőséges, rasszista és antiszemita hang.)
Nem tartozik szorosan a Lantos-látogatáshoz, de nemrégiben az Amerikában élő magyarság egyik vezetője arra kérte levélben Tom Lantos képviselőt, hogy ezentúl, ha lehet, ne nyilatkozzon az ottani magyarság nevében, arra ugyanis az égvilágon senki sem kérte és hatalmazta őt fel. Hasznosabb lenne, folytatódik a levél, ha ehelyett elmélyedne saját feladataiban, merthogy azokat meg szép módszeresen elhanyagolja.
Ennyiből is látni, nem könnyű Mr. Lantosnak. A kinti magyarság fütyül rá, az itteni meg csak mosolyog az intelmein.