Túró

Tehéntúró száll a levegőben. Előbb csak morzsák jönnek, aztán egy-egy nagyobb darab, s végül a csomagolópapír is megérkezik, lágyan lebegve a langyos szélben. Valahol túrós csusza az ebéd. A hozzávalókat meg itt vehették a közeli szupermarketben: a céglogós bevásárlószatyor a játszótéri fa legtetejéről hirdeti büszkén az üzletet, míg a tejfölös pohár a teli konténer körül gurul körbe-körbe. A szalonna származási helyére nem utal nyom.
Az a másik szalonna viszont házi lehet, esetleg piaci, mert a boltokban megkímélik a vevőt az ilyen szép, húsos termékek látványától. A buszra várakozó férfi is elégedetten szemléli a kétujjnyi vastag szeletet, szinte kínozza magát, hogy az első harapás annál jobban essék. És valóban, a megálló népének egyöntetűen összefut a nyál a szájában, amint a férfi fogsorával – nagy sercegések közepette – megbontja a szalonna egységét. Hát még amikor a friss, fehér cipóból is tör hozzá egy egészséges katonát…
A kenyérhéj aztán a betonra hullik. De nem marad sokáig egyedül, néhány perc után követi némi cubák – mert azért a házi vagy piaci szalonna sem tökéletes –, a maradék kenyérvég, majd a csomagolópapír is, csak úgy könnyedén elszórva az ülőkék környékén. S a megálló népének egyöntetűen ökölbe szorul a keze. Persze szólni nem szól senki. Minek a balhé. Így a jóízű táplálkozás következményeként békésen szuszogó szalonnás ember még csak nem is sejti, hogy az előző percekben micsoda ordenáré taplóságról tett tanúbizonyságot.
Talán úgy kezdte ő is, mint a belvárosi sétálóutcában édesanyjával nézelődő, nyolcévesforma fiúgyermek. Ment, mendegélt, tele naiv jó szándékkal, és csak úgy bámult bele a világba mindennemű rosszindulat nélkül, meg majszolta a túrós pitét, egyszóval élvezte mindazt, amit az élet adhat egy nyolcéves fiúcskának. Ám ekkor anyuka megpillantott valami izgalmasat a méregdrága üzlet kirakatában, egy akármit, amit azonnal magáévá kellett tennie. Csakhogy a vásárlási láz kielégítése nem várt akadályba ütközött. Túrós pitével ugyanis még azon kedves vásárlók sem fáradhatnak be az üzletekbe, akik egyébként súlyos tízezreket hagynak majd a kasszánál. A helyzet felismerését tett követte, s a szalvétába burkolódzó pitemaradék már repült, és landolt is a sétálóutca kövezetén, ékesen bizonyítva, hogy hiába a sok száz milliós köztisztasági program, meg a Demszky-féle, „tavasszal súroljuk tisztára a fővárost” mozgalom, előbb a fejekben kellene rendet teremteni.