Két fontos célt tűzött ki a kormány 2010-ben: egymillió új munkahely létrehozását és a családok támogatását, és a gazdasági nehézségek és a háború árnyékában is a családokra összpontosít – mondta Koncz Zsófia. A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az I. kerületi Dezső utcai minibölcsőde átadásán úgy fogalmazott,
a munkahelyteremtésnek is köszönhetően a nők foglalkoztatása hihetetlen mértékben növekedett: 66 százalékról 80 százalékra.

– A nők munkába állásához szükség volt a bölcsődei hálózat fejlesztésére is: a férőhelyek száma a 2010-es 32 500-ról mostanra hetvenezerre emelkedett. Bölcsőde 2010-ben csak 326 településen volt és a három év alatti gyerekek csupán 10-11 százalékának jutott hely, azóta 910 településen építettek még bölcsődét, így már 27 százaléknak tudnak helyet biztosítani, de a budapesti átlag még ennél is magasabb, 37 százalék – emelte ki az államtitkár, hozzátéve, a bölcsődeépítések emellett munkahelyet is teremtenek, a Dezső utcai minibölcsődében tizenkettőt tudtak létrehozni a háromszor nyolc férőhelyes csoportok ellátására. Koncz Zsófia úgy fogalmazott,
egész Európát gazdasági nehézségek sújtják és a háború árnyéka vetül rá, de a magyar kormány a családokra összpontosít, még több támogatást próbál adni és még több lehetőséget teremteni.
– Családi adóforradalom zajlik Magyarországon. Elkezdődött a családi adókedvezmény megduplázása, a csed és a gyed szja-mentes, és indul az Otthon start program, amelyet kombinálnak a már meglévő családtámogatási formákkal – sorolta Koncz Zsófia.
Böröcz László (Fidesz–KDNP), a kerület polgármestere elmondta, az évek óta üresen álló, több mint 120 éves villaépületben 24 férőhelyes minibölcsődét hoztak létre, amely – mint fogalmazott – ciklusokon és pártokon átívelő ötlet volt.
A bölcsőde nyolcszázmillió forintból valósult meg, amelyhez háromszázmillió forint kormányzati támogatást nyert el a kerület
– közölte a polgármester. Fazekas Csilla, Budavár alpolgármestere elmondta, fontos mérföldkő Budavár életében a minibölcsőde létrehozása, amelyben fejlesztő- és sószoba is várja a gyerekeket.