Nem is olyan régen baráti társasággal, kocsin vágtunk neki a Pilisnek – filmfelvételhez kerestünk „vadregényes helyszínt”. Egyikünk tudott is egyet valahol Dobogókő alatt, ám amikor Pilisszentkereszt határába értünk, az itteni szurdok bejáratához, megemlítettem: ide is érdemes volna tán bekukkantani. Nem kis meglepetésemre kiderült, hogy társaságunkból senki nem ismeri ezt a tüneményes hasadékot, melyet a Dera-patak vájt a tovatűnt évmilliók során a hegybe.
Nem is mentünk tovább. Ki-ki ámulva nézte a meredek szirtfalakat meg a patak medrében levő – sok köbméteres – sziklaköveket, melyeket a most csendben csordogáló patak sodor maga előtt, ha a hóolvadás vagy egy-egy Illés-napi zápor csurig feltölti. Az apró, itt-ott roskatag fahidak, melyeken gyakran át kell kelni a túlsó partra, ha a víz fölé függeszkedő sziklák akadályozzák a továbbhaladást, a hangulatos kis zuhogók, melyek vize habosan csobban alá, hogy egy-egy mélyre vájt katlanból aztán tovább csordogáljon, általános sikert arattak.
Olyan ez a szurdok, hogy aki ide betoppan, azonnal megérzi a magas hegyek hangulatát. Mintha nem a lankás Pilisben járna, hanem valahol a Tátra bércei közt, vagy a messzi fogarasi havasok mélyén, ahol hiúzok lapulnak a horhosban, odafönn pedig hollók keringenek, régi idők kékesfekete rablómadarai. A nem túl hosszú, ám annál megkapóbb hegyi mélyedés hangulatát még külön is fokozzák partjának elmohosodott kövei, a fejünk fölött függő, félig-meddig kimosott gyökerű faóriások, a bérceken ásító kisebb-nagyobb barlangok és nem utolsósorban az a két mészégetőboksa, mely Pilisszentkereszt határában áll a szurdok északi bejáratánál. Rég nem használják, de kormos nyiladéka és méhkas alakú tetőboltozata arra utal, hogy itt korábban mészégető mesterek raktak tüzeket éjszakára.
A Pilis másik szurdoka, sőt szurdok-rendszere Dömös felől közelíthető meg. Ezt a falu „fővize”, a Malom-patak vájta bele a hegységbe. A Dera-patakhoz hasonlóan ez is jelentéktelen vízfolyásnak látszik, de a benne torlódó kőhordalék arra utal, hogy a Malom-patak is képes hatalmas köveket görgetni maga előtt, ha eljön az ideje. Amúgy békésebb hónapokban rókagomba sárgállik a partján függő mohos kövek közt, egy-egy búvármadár, a vízirigó röpül tova közeledtünkre, vagy a hegyi billegető – a barázdabillegető citromsárga rokona – egyensúlyoz a vízben rekedt köveken.
A meder vadregényes hangulatát a Csodafa-kegyhely szakítja meg. Hirtelen tűnik elő a kőfolyamból az apró, tarka építmény, a mohos szirtek közötti, emberkéz formálta sziget – ráccsal lefedett, fonnyadozó virágcsokor díszítette kőoltár.
A Malom-patak egyhangú mormolása szinte elrejti az oldalról belécsobbanó alkalmi vízfolyásokat, melyek mindegyike egy-egy kisebb szurdokból kanyarog elő. Ha a barangoló ezek egyikébe belevész, hirtelen a vadon árnyékos mélyében találja magát. Függőleges szirtfalak és kőomlások fogadják, alul vaddisznók és szarvasok csülkös patáinak nyoma mélyül a sárba.
Aztán, ahol a Malom-patak medre végül kiöblösödik, három nagy szurdok ágazik három felé belőle, a Lukács- és a Simon-árok, meg a híres Rám-szakadék. Lenn, mindegyikük mélyében apró, zuhatagokkal tarkított csermely, oldalt meredek, itt-ott emeletesen feltorlódó bércfalak, barlangkürtőkkel és billenten csimpaszkodó fákkal lepve. A szurdok mélyén párafoszlányok kavarognak, a sziklák nyirkos ködöt lehelnek a barangolóra, akinek hirtelen az az érzése támad, hogy nem a Pilisben jár, hanem valahol a Tátra bérceinek árnyékában.
origo.hu
Utasokkal a fedélzetén gyulladt ki egy busz
