A törvény kapujában

A Benes-dekrétumok ügyének napirendre kerülése meglehetős idegességet váltott ki Csehországban és Szlovákiában. Az idén mindkét országban választások lesznek, ezért senki sem mer kockáztatni. A politikusok hallani sem akarnak a németeket és magyarokat még ma is sújtó rendelkezések felülvizsgálatáról, ám az értelmiség józanabb része beismeri: az Európai Unióba igyekvő országokban nincs helyük ilyesféle törvényeknek.

Benes dekrétumai a Felvidéken már a népzenébe is beépültek. Ág Tibor népzenekutató (maga is egykori kitelepített) olyan szöveget jegyzett le, amelyben egy pásztorember azon búsong, hogy megtiltották a magyar szót Csehszlovákiában, így nem tud káromkodni. A Nagymegyeren élő kutató szerint a kitelepítés olyan hatékony volt, hogy egyes régiókból egyszerűen eltűnt az őslakosság, másutt pedig előbb ki kellett nyomozni, hogy ki mikor és honnan érkezett oda, csak azután lehetett dallamokat gyűjteni.
Az Ógyallán élő Feszty család birtokát több szakaszban vették el a dekrétumokra hivatkozva. A ma már nyugdíjas Feszty István szerint igazából csak 1996-ban veszítették el a birtokot, amikor telekkönyvileg is rávezették a telepesek nevére az 1945-ben átadott földeket, még azokat is, amelyek évek óta parlagon hevertek.
A család sorsa addig sem volt könnyű: többször ki- és áttelepítették őket, napszámban kapálhattak egykori birtokukon, és más megaláztatások érték őket. A rendszerváltás után hiába próbáltak kárpótlást kérni: a hivatalnokok többször figyelmeztették őket, hogy „a nemzet árulóinak nincs mit keresniük itt, rájuk nem vonatkozik a kárpótlási törvény”. Elveszítették azokat a földeket is, amelyeket még a dekrétum szerint is ki kellett volna fizetni nekik, mert a Meciar-kormány visszamenőlegesen módosította a fizetési feltételeket, korlátlan időt hagyva az ajándékba kapott földek örököseinek az adósság rendezésére.
Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának vezetője csak hosszú távon tartja lehetségesnek a vitás kérdések rendezését. A koalíció a jelenlegi választási ciklusra kötött egy egyezséget, amelynek értelmében nem bolygatják a Benes-dekrétumok ügyét az őszi választásokig, de azután mindenképpen foglalkoznak a kérdéssel. Úgy vélik, a szlovákok érzékenységére való tekintettel – akik államiságuk megkérdőjelezését látják minden ilyen irányú próbálkozásban – nem a Benes-dekrétumokat kell majd eltörölni, hanem azok máig ható negatív hatását. Ez főként kárpótlási szempontból fontos, mert így az is visszakaphatja ingatlanjait, akitől csak azért vették el, mert magyar. A földtörvény értelmében most is volna lehetőség valamiféle kárpótlásra, ám ezt egy minisztériumi belső körlevél alapján rendre megtagadják a hatóságok: az elkobzott földekre nem ismerik el a törvény érvényességét. Azóta perek is indultak ez ügyben, ám mindhiába: a bíróság határozatát sem tartják be. Bugár úgy véli: nem jogos a szlovák politikusoknak az a felvetése, hogy mindkét országnak elnézést kell kérnie egymástól, hiszen az oly sokszor felemlegetett harmincnyolcas visszaéléseket (értsd: a Felvidékre bevonuló magyarok elüldözték a szlovák tanárokat) arányaiban nem lehet összehasonlítani a több tízezer magyart érintő kitelepítésekkel.
Frantisek Miklosko, a kormányon lévő Kereszténydemokrata Mozgalom képviselője elismeri, hogy a parlament eddig csak a németek és a zsidók deportálásáért kért elnézést, de úgy véli, a magyarok esetében csak kölcsönös gesztusok jöhetnek szóba. Felemlegeti, hogy a magyarok 1907-ben sok műemléket elvittek Szlovákiából, és azóta sem adták vissza őket, később pedig elüldözték a pedagógusokat. Peter Weiss, a szlovák parlament külügyi bizottságának elnöke jóval keményebben fogalmaz: ő nem lát különösebb indokot a Benes-dekrétumok érvénytelenítésére. „Ha valaki úgy véli, hogy akkoriban sérelem érte, nyugodtan a szlovák, vagy ha az sem elég, a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulhat” – mondja. Véleménye szerint a történelem folyamán a szlovákokat legalább annyi sérelem érte, mint a magyarokat, és a Benes-dekrétumok felülvizsgálatát egyedül Orbán Viktor tartja fontosnak.
A közel húszezer főnyi csehországi magyarság politikai képviseletét ellátó Együttélés mozgalom egyik prominens képviselője, Palágyi István tudományos kutató szerint olyan megoldást kell találni, amely a cseh közvélemény számára is elfogadható, ugyanakkor megszünteti a dekrétumok máig érvényben lévő diszkriminatív hatását. A demokratikus Európában ugyanis nem lehet ezekkel együtt létezni. A csehek különben barátságosak a magyarokkal; 1992-ben már egészen közel álltak ahhoz, hogy Havel elnök elnézést kérjen az 1945 után általuk elszenvedett atrocitásokért.
Václav Havel egyik egykori tanácsadója, Huncsi Péter úgy emlékezik az akkori eseményekre, hogy a cseh elnök (akkor még közös államban éltek a csehek és a szlovákok) politikai alkura kényszerült bizonyos törvényjavaslatok ügyében, és a magyarok a Benes-dekrétumok érvényességének felülvizsgálatát szabták támogatásuk feltételéül. Havel viszont rájött, hogy a magyaroknak szánt gesztus mintája lehet a hárommillió kitelepített szudétanémettel való megegyezésnek is. Jogi bizottságot állított fel a dokumentumok felülvizsgálatára, s ez el is készített egy javaslatot (a sors iróniája, hogy a bizottság tagja volt egy olyan jogász, aki annak idején a Benes-dekrétumok szövegezésében is részt vett), ám a magyar pártok nem tudtak egyezségre jutni a szimbolikus kárpótlás mértékében. Havel konszenzusos feltétele így nem teljesült, aztán jöttek a választások, és egyértelművé vált, hogy szétválik az ország, így a kérdés szlovák üggyé vált. A szlovák politikai és közgondolkodás azonban inkább fekete-fehérben látja a történelmet: a magyarok és a németek a felelősek a világháború bűneiért, így megérdemlik a büntetést.
Prágában ma még hálátlan szerep a történelmi tévedésre figyelmeztetni az embereket. Bohumil Dolezal politológus, egyetemi tanár egyike azon keveseknek, akik írásaikban a múlttal való szembenézést szorgalmazzák. A magyar feleségének köszönhetően magyarul is jól beszélő publicista megvédte Orbán Viktor februári kijelentéseit a prágai lapokban, mert úgy véli, fel kell számolni a népe történelmében levő fekete foltokat. Úgy gondolja, ehhez jelenleg nem elég bátrak a cseh politikusok, az emberek pedig attól félnek, hogy a múlt vizsgálata az 1945 után megszerzett tulajdon elvesztésével járhat. Pedig nem volna túlságosan fájdalmas a cseh társadalom számára, ha a mai naptól – és nem visszamenőleges hatállyal – érvénytelenítenék a dekrétumokat. A bocsánatkérésen túl egyfajta szimbolikus kártérítés is szóba jöhetne annak figyelembevételével, hogy az ország nem áll túl jól anyagilag, így nem képes az érdemi kárpótlásra.
Már búcsúznánk a neves publicistától, amikor megemlíti, hogy megijedt, amikor Magyarországról olyan híreket hallott, hogy egyes politikai erők úgynevezett jószolgálati diplomatákat készülnek küldeni Csehországba, akik elnézést kérnének Orbán Viktor kijelentéséért.
– Ha nekünk nincs erőnk ahhoz, hogy szembenézzünk a múltunkkal, akkor nincs jogunk megsértődni arra a külföldire, aki erre figyelmeztet bennünket. A prágai értelmiségiek közül sokan dolgozunk azon, hogy a szembesítés megtörténjen, és egy bocsánatkérés Orbán Viktor kijelentéséért a mi hátbaszúrásunk lenne…
Szerzőnk Prágában felvett interjúiból összeállítás készül a Magyar Televíziónak, amely a Panoráma című műsor jövő heti adásában lesz megtekinthető.