Balneológiai vizsgálatokra lenne szükség

Legősibb gyógymódjaink közé tartozik a vízgyógyászat (hydroterápia), a gyógyvízzel való kezelés (balneoterápia). Annál érdekesebb, hogy tudományosan elfogadott gyógymóddá csak az 1830-as években Winzenz Priessnitz tevékenysége nyomán vált. Ugyanakkor a terápiás hatékonyságot illetően ma is sok a kételkedő, még a reumatológusok körében is, akik az orvostársadalom különböző képviselői közül vitathatatlanul a legnagyobb felhasználók közé tartoznak. A kétségek igazi oka, hogy a balneoterápiát illetően hazánkban és a nemzetközi tudományos életben is csak csekély számban történtek az „evidence base medicine” (a bizonyítékokon alapuló orvoslás) szabályai szerinti vizsgálatok, bár az utóbbi években ezen a téren elmozdulás történt, nem utolsósorban magyar kutatók munkásságának eredményeként.
Az orvosszakma szabályai szerint a tudományosan elfogadható vizsgálatnak randomizáltnak és „kettősen vaknak” kell lennie az objektivitás érdekében, azaz sem a vizsgáló, sem a vizsgált személy számára nem lehet ismert, hogy valós vagy hatás nélküli – placebo – kezelés folyik.
Hogy miért nem történnek ilyen típusú balneológiai vizsgálatok? Az esetek egy részében nehéz szimulálni placebóval az adott színű és illatú gyógyvizet. És – bár a gyógyvízzé nyilvánítás szabályai szigorúak, Európát tekintve talán hazánkban a legszigorúbbak – mégsem követelik meg a költséges kettősen vak, randomizált vizsgálatot.
Ugyanakkor számos, sok évtizede nagy hírnévnek örvendő, jól prosperáló gyógyhelynek nem érdeke egy nagy költségekkel járó vizsgálat, amelynek kimenetele hozhat olyan eredményt is az adott gyógyvíz objektív vizsgálata után, hogy az a terápiás hatékonyságot illetően nem különbözik szignifikánsan a melegített csapvíztől. Emellett orvosszakmai szempontból elengedhetetlen lenne gyógyvizeink hatásosságának tudományos bizonyítása. Ez persze nem kevés pénzt és megfelelő szándékot is igényelne. (Bár balneológiai gyógyhelyeink jelenleg megélnek tudományos bizonyítékok nélkül is.) További biztos prosperitást a hazai és a külföldről gyógyulási szándékkal érkező turisták számában – a környező országok ez irányú törekvéseit is figyelembe véve – csak tudományos igénynyel alátámasztott vizsgálatokkal lehet elérni. Hazánk területének 70 százalékán található termálvíz, amely jelenleg összesen 1289 nyilvántartott hévízkútból tör a felszínre. Tehát a vizsgálatokhoz szükséges víz adott, betegek bőven vannak. Kevesen tudják, hogy a Nemzetközi Reuma Ellenes Liga első világkongresszusát Budapesten tartotta 1929-ben, a Magyar Reumatológusok Egyesülete első elnöke, báró Korányi Sándor szervezésében.
Ugyancsak érdemes megemlíteni, hogy a világon a második reumatológiai tankönyv Belák Sándor szerkesztésében Magyarországon jelent meg, és hogy 1991-ben a Magyar Reumatológusok Egyesülete szervezte az akkori időkben rekordnak számító 4000 fős európai reumatológus kongresszust. Hazánk az elsők között csatlakozott és az egyik legaktívabb tagja lett az Egészségügyi Világszervezet által a 2000–2010 közötti dekádra meghirdetett „csont és ízület évtizede” mozgalomnak. Nyílván többek előtt ismert, hogy idén hazai szakemberek szervezhetik az európai reumatológus továbbképző kurzust és az orvosi hidrológiai és klimatológiai világkongresszust.
Tehát a múltat és a jelent illetően sincs mit szégyenkeznünk, a jövő pedig előttünk áll. Ezek mind arra hivatnak, hogy nemcsak a reumatológiát (a mozgásszervi belgyógyászatot), hanem a balneológiát és a balneoterápiát (a gyógyvízkutatást és az azzal való kezelést) is fejleszteni kell és érdemes. Különös aktualitást ad ennek a Széchenyi-terv, amely a tavalyi évben fürdőfejlesztés és a kapcsolódó infrastruktúra- és környezeti fejlesztés eredményeképpen hazánkban több tízmilliárd forint tőkeberuházást eredményezett.
Ugyanakkor gyakorló orvosként nem lehet elhallgatnom azt sem, hogy a Széchenyi-terv segítségével balneológiai, rekreációs beruházások során elsősorban fitneszdominanciájú fejlesztések történtek, amelyek – főként a közérzet, az életminőség javítása révén – közvetve hatnak az egészségre, illetve ugyancsak közvetve, a befolyt adók révén szolgálhatják globálisan az egészségügyet. Ezen túlmenően nagyon fontos lenne a balneológiai alapkutatásokat támogatni, sőt a csont és ízület évtizede adta lendületet kihasználva a mozgásszervi betegségekkel kapcsolatos kutatásokat központilag finanszírozni.
El kell ismerni, hogy a magyar balneológia múltjára, jelenére, jövőjére építő gyógyturizmus hihetetlen lehetőségeket biztosít. Nyugodtan mondhatnánk, ha ezek a szavak nem lennének már elcsépeltek: Magyarország nemcsak gyógyvíznagyhatalom lehet, hanem az is. A környezeti, természeti adottságokon túl hazánk igen komoly ez irányú szellemi kapacitással rendelkezik, amelynek kihasználása immár elodázhatatlan.
A szerző reumatológus főorvos, a Magyar Reumatológusok Egyesülete főtitkára