Csökkenéssel kezdtek és kisebb korrekció után újból előző értékük alá buktak vissza az amerikai árfolyamok az elmúlt pénteken. A piacot a McDonald’s-ról, a Lucent Technologiesről, a Hewlett Packardról és a Nike cégekről szóló negatív hírek mozgatták. Az elégedetlenségüknek hangot adó befektetők elsősorban a McDonald’s gyorsétteremlánc papírjait adták el, miután a cég bejelentette, hogy éves eredményei várhatóan rosszabbak lesznek a vártaknál. A bejelentést követően a J. P. Morgan és a Morgan Stanley Dean Witter is leértékelte a McDonald’s-papírokat.
Bár az amerikai gyengülési folyamat erősen hatott tegnap az ázsiai piacokra, de mégis, a japán makrogazdasági hírek és a technológiai papíroktól megváló befektetők eladásai okozták a Nikkei 225 index 0,74 százalékos esését. Elemzők szerint lassan megállhat a már hetek óta tartó pesszimista dömping. A gyengülés tartós szüneteléséhez a kormányzat gazdaságélénkítő terveinek újabb fejleményeit kellene ismerni.
Európát tegnap reggel főként a Telia és a Sonera összeolvadási tárgyalásai, valamint a Deutsche Bank saját részvényvásárlási hírei mozgatták, majd később már a DaimlerChrysler pere és a France Telecommal (FT) kapcsolatos várakozások is meghatározták a tőzsdéket. Szakértők szerint a France Telecom megszakíthatja tárgyalásait a MobilCommal. A korábbi hírek szerint a FT a MobilCom 33 százalékos részéért Orange-papírokat kíván felajánlani.
Pozitívan nyitottak, majd zuhanással folytatták a kereskedéseket az amerikai tőzsdék tegnap. A New York-i gyengülés hatására az európai piacok kurzusai lejtmenetbe kezdtek, amit az amerikai használt ingatlanok számának februárban regisztrált csökkenése okozott. A Reuters által kiadott adatok szerint 2002 második hónapjában az előző hónaphoz képest 2,8 százalékkal csökkent a használt lakások értékesítése.
Budapesten az elmúlt pénteki megugrást követő lanyha üzletmenet, mérsékelt csökkenés, alacsony befektetői aktivitás volt jellemző. A BUX 41 pontos csökkenéssel kezdte a kereskedést, majd 8224 pontos magaságba emelkedett az index görbéje, ahonnan zárásig már csak lefelé mozgott. A negatív holtponton délután áteső BUX végül 12,2 pontot csökkenve fejezte be a kereskedést.
A forgalom 2,2 milliárd forintra esett vissza, ezzel is jelezve, hogy a külföldi érdeklődés a hét első napján elmaradt a múlt hét végén tapasztaltaktól. A vezető részvények közül a TVK ára változatlan maradt, míg a Mol 35 forinttal, a Matáv nyolc forinttal, a Richter tíz forinttal erősödött. A blue chipek trendjével szemben mozogtak az OTP- (–45 forint) papírok, ami az elemzők szerint azzal magyarázható, hogy a banki részvények igen sokáig a piac vezető szereplői voltak a növekedések tekintetében.
A kis kapitalizációjú papírok sorából a gépipari cégek, valamint a gyógyszergyártók és az élelmiszer-ipari papírok drágultak. A nap meglepetését a Brau 9,5 százalékos (+390 forintos) megugrása mutatta, ez a sörgyártó cég papírjainak részvényenkénti 510 forintos osztalékjavaslatával indokolható.
A Matáv árát a jövőben maghatározhatja a bolgár távközlési cég, a BTK privatizációján való részvétel. A BTK 65 százalékát kívánja pályázat útján eladni a bolgár kormány, amelyre a Deutsche Telekom a Matávon keresztül jelezte részvételi szándékát.
Lendvai Ildikó leleplezte Magyar Pétert, kiderült a titok