Halfogás a hegyen

Amikor elkészült a budai fogaskerekű vasút, az építtető svájci cég szerződést kötött a gyorsan feléledő hegyvidék vendéglőseivel: a vasút üzemeltetője, forgalmának növelése céljából, ebédre is szóló kombinált menettérti jegyeket árusított, a vendéglők személyzetét pedig ingyen szállította. Az első ütemben, 1874 nyarára, még csak a Sváb-hegyig elkészült „funikulár” akkori végállomásánál, Jókai Mór turistalátványosságszámba menő villája közelében 1890-ben nyílt az első Fogas névre keresztelt vendéglő. Az már csupán nyelvi véletlen, hogy a helyén ma működő Bajai halászcsárda kínálatában is ott szerepel az azonos nevet viselő vízi lény: a balatoni fogas.
A százegyedik születésnapján, 1991-ben leégett öreg vendéglőt néhány év múltán újra felépíttette a XII. kerület önkormányzata, az 1999-ben megnyílt vendéglátóhely tehát a maga nemében szokatlan üzleti vállakozás a piacgazdaságban. A műemléki szempontokat is figyelembe vevő rekonstrukció belsőépítészetileg jól sikerült, a tágas, levegős étterem faragott gerendás deszkamennyezete, igényes kivitelű faburkolata és a hagyományokat idéző dekoráció jó benyomást kelt, otthonos hangulatot kölcsönöz a helynek. Nem úgy, mint az amerikaias módra, lámpafüzérekkel agyonvilágított külső. Az önkormányzat bízvást megspórolhatná rajta a villanyszámla egy részét.
No de térjünk a lényegre! Nagyböjt hete lévén még kapóra is jön egy halvacsora. A híres bajai módra készített helyett a vegyes halászlét választjuk – szerencsére ebből sem hiányzik a kézzel gyúrt metélt tészta –, amely három- féle halból főtt. A kétfelé porciózott adag a külön tányéron bőségesen kínált ponty-, harcsa- és kecsegehússal teljes mértékben kielégítő, az ízletes és szép színű pirospaprikát még talán kissé jószívűen is adagolja a szakács. (A veszélyes művelethez piros vászonpartedlit és kéztisztító kendőt szolgálnak fel, az asztalt szép friss virág díszíti.) Fő fogásnak, a biztonság kedvéért, harcsapörköltet rendelünk túrós csuszával, a „változatosság” kedvéért harcsafilét roston sütve. Mindkét készítmény kifogástalan, a laskatésztáról nem hiányzik a friss töpörtyű, a konyhán becsülettel teljesítették az alaposabb fokhagymázásra vonatkozó kérésünket is, s a tejfölös uborkasalátát helyesebb volna uborkás tejfölsalátának mondanunk. Az est fináléja, a szintén megosztott adagként elfogyasztott, meggyel töltött, mákos vaníliaöntettel betakargatott palacsinta pedig az egyik legjobb eddig megismert variációja a palacsintafantáziáknak.
Az inkább csak gyorstesztnek nevezhető felderítő látogatásunk a Fogas halászcsárdában tehát jó fogásnak bizonyult. Említésre méltó a vendéglő komoly borválasztéka is: igazán kellemes meglepetés a villányi Bock mester vadonatúj (szépséges) rozéjával randevúzni a Sváb-hegyen, és az egri Gál Tibor ’98-as évjáratú, egészen kitűnő bikavérének is csak a bort forgalmazó cég „kötődése” ad egy kis rossz mellékízt. De ezen lehet a jövőben segíteni, amint azon is, hogy az igazán kellemes helyen ne a Sláger Rádió műsorát kelljen egész este hallgatnunk…