Húshagyótól pünkösdig: a tavaszi ünnepek köre

A népnél az ünnepek még nem a benső, magános áhítatnak és a visszavonulásnak alkalmai, hanem közösségi megnyilatkozások – írja a szegedi Bálint Sándor, a magyar néprajztudomány egyik legnagyobb alakja az esztendő ünnepeit, azok néprajzi vonatkozásait vizsgáló munkájában. Kimutatja egyúttal, hogy a magyar nép hagyományvilágában „régi pogány hagyaték és egyházi gyakorlat között csöndes kiegyenlítődést figyelhetünk meg. E két tartalomból: ősi, primitív emberi hagyományokból és a hozzájuk simuló, alkalmazkodó keresztény képzetekből táplálkozik a nép lelkivilága, tehát az esztendő átélése is”.
Őseink még sokkal közelebb éltek a természethez, a kozmikus teljességhez, mint mi. Időszemléletük is különbözött a modern emberétől, hiszen nem szürke, lineáris napok sorát látták az esztendőben, hanem egymástól különböző, egy körkörös rendhez illeszkedő napok sorát, melyek mindegyike más hangulatú, mint a többi. Dédszüleink még ismerték az esztendő ünnepeit, húshagyótól jégtörő Mátyásig, gyümölcsoltótól Luca napjáig, és számon tartották a hozzájuk kötődő természeti jelenségeket, hiedelmeket és szokásokat.
A tavasz közeledtét a farsangi ünnepek sora jelzi. A tél meg a tavasz szimbolikus küzdelmet vív, mely farsang farkán, téltemetéskor ér tetőpontjára. Ekkor vívja örök harcát Konc király, a bőség és Cibere vajda, a böjt ura. Húshagyó napján maszkos táncot jártak az emberek, amelyek a tavasz elővarázsolását, az élet folytonosságának fenntartását, a párok összeboronálását szolgálják.
Gergely napján (március 12-én) kezdődött hajdan, a gregorián naptárreform előtt az új iskolaév. Ennek maradványa a Gergely-járás, mely Nagy Szent Gergely pápa tiszteletét szolgálta valaha, aki – Szent Miklóssal és Szent Balázzsal egyetemben – a diákok védőszentje volt. A népszokássá lett Gergely-járáskor a gyerekek házról házra jártak, énekszóval „diákokat toboroztak”, megáldották a ház lakóit, végül ajándékokat gyűjtöttek.
A sok évszázados megfigyelés szerint Sándor, József és Benedek napja táján (március 18., 19. és 21.) fordul igazán tavasziasra az idő. Mátyás, akit Szent Péter küldött a földre a népi hiedelem szerint, ekkor töri a jeget. Ez az időszak a tavaszi munkák (trágyázás, szántás-vetés) kezdete. Gyümölcsoltó Boldogasszony napján (március 25.) terelik ki először az állatokat a mezőre. A közeli április elseje viszont a tréfás ugratások ideje, a „bolondok napja”. A népi hiedelem szerint baljóslatú nap, hiszen ekkor született és ekkor került a pokolba Júdás.
Virágvasárnap ünneplik a keresztények Jézus Krisztus jeruzsálemi bevonulásának napját. A katolikusok ekkor szentelik a barkát. Nagypéntek a szakrális tisztálkodás ideje. Húsvéthétfő a locsolkodásé. A húsvéti piros tojás ősrégi termékenységjelkép. A nagyhét utolsó napjára esett a középkorban a passiójáték és a mágikus erejű, rontástól védelmező határjárás.
Szent György napján (április 24.) állandósul a jó idő. Számtalan szokás és hiedelem kötődik e népszerű ünnephez, mely a jószágokról elhárítja a bajt, bátorrá teszi a katonákat, és jó egészségben tart meg minden hívőt az egész esztendőben. Május elseje a tavaszi virágzás, a természet zsendülésének emléknapja. Örömöt hozó, bajelhárító ünnep. Ezt követi – Balassi Bálinttal szólva – „áldott szép pünkösdnek gyönyörű ideje”, a tavasz talán legderűsebb, leglátványosabb ünnepe, amikor pünkösdi királyt és királynét választottak országszerte, és ünnepelték a boldogságot, a bőséges emberáldást, a természet megújulásának erejét.