Még a XIX. század végén, 1870-ben kezdte meg az iparművész-nemzedék nevelését az Országos Magyar Iparművészeti tanoda. Vezetője, Keleti Gusztáv az egyik legnagyobb tekintélyű müncheni akadémián tanulta mesterségét, majd József nádor szerződtette udvari festőjének.
Kétféle képzésen vehettek részt a tanoda lelkes hallgatói: bútoripari műfaragást és építőipari díszítőszobrászatot tanultak a képzés három éve alatt. Ebben a korszakban az iparművészeti alkotások a szeceszszió jegyében születtek, és ez a tény az oktatásra is rányomta bélyegét.
Az intézmény jogutódját, az 1880-ban alapított Országos Magyar Királyi Iparművészeti Főiskolát Trefort Ágoston alapította. Az oktatás 15 éves kortól kezdődött. A hároméves szakképzést két év általános előkészítés előzte meg. Ekkor még az iparművészeti képzéstől igencsak távol esett az, amit a diákok az iskolában tanulhattak; Sinigla Ildikó 130 éves a magyar iparművészképzés című tanulmánya szerint: „Abban, hogy az iparművészeti oktatásból hiányzott az ipar oktatása, az is szerepet játszott, hogy fejlett ipar még nem létezett, így a végzett növendékek egy része képzőművész vagy rajztanító lett.”
1919 táján merült fel először a szakmabeliek körében, hogy főiskolai szintre emeljék az iparművészképzést. Míg a húszas években a Bauhaus stílus nyomta rá jegyeit az oktatásra, a harmincas években – a technika fejlődése miatt – a díszítésre építő iparművészet háttérbe szorult.
Az Iparművészeti Akadémia 1946-ban nyílt meg, kerámia, grafika, textil, ötvösművészet, belsőépítészet szakokkal. Két évvel később már hivatalosan is főiskolai szintű intézményként működött.
Megalapozatlan vádakkal üldözik a konzervatív politikusokat Lengyelországban
